Afejünk fölött hangosbemondó szól, batyusok cihelődnek le egy sebesvonatról a Keleti pályaudvar egyik peronjánál. Techet József kisimítja a sűrűn gépelt oldalakat a resti asztalán. A különös krónikás utazásai során szerzett tapasztalatait vetette papírra. Vékony testalkatú, szolid eleganciával öltözött férfi, nyakkendővel a pulóvere alatt. Techet József korábban fejlesztő gépészmérnökként dolgozott a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyárban, többek között uborka- és zöldborsó-betakarító gépeket tervezett. Német, angol, spanyol, francia nyelvismerete alapján gyakran küldték ki külföldre, hogy a gépek működését, beállítási lehetőségeit mutassa be a német, bolgár, csehszlovák és orosz mezőgazdasági munkásoknak. Elvileg most is tervezne, de a korábbi munkahelyeit rég felszámolták. 2004-ben ment nyugdíjba, izgő-mozgó típusú emberként bevallottan nehezen telnek a napjai.
– Mivel nem bányában és nem aszfaltozóként dolgoztam, nem lettem csúzos, így gyógyfürdőbe sem kell járnom, amivel pedig sok időt leköthetnék. A feleségem még dolgozik, így otthon segítek neki a házimunkában. A bevásárlásra is nekem van időm. Kisnyugdíjasként összehasonlítom az árakat, ha tehetem, magyar árut vásárolok – szögezi le bemutatkozásképpen.
A hétköznapokból kizökkentette a vasútfelszámolás tavalyi híre. December elején jelentették be azt, hogy a december 13-i menetrendváltással 27 vonalszakaszon megszűnik a vasúti közlekedés. Techet József még aznap elment a döntéshozó minisztériumba, kérte a portán a kijelölt vasúti szakaszok jegyzékét. Először azt se értették, hogy mit akar, majd hosszas alkudozás, telefonálgatás után végül megkapta a listát. Némi iróniával fontos otthoni teendői miatt el is kellett kéredzkednie este a családjától, hogy utazhasson keresztül-kasul az országban.
– Miért csak decemberben határozta el magát, hiszen a korábbi években, Kóka János gazdasági miniszter alatt is tucatnyi vasútvonalat számoltak fel? – kérdezem tőle. Nem hitte el, hogy megalapozottan zárják be a szárnyvonalakat – válaszolja. Bár korábban is erős késztetést érzett, de akkor még nem töltötte be a 65. életévét, s nem utazhatott volna ingyen. Kóka idejében a nyugdíjasjegy sok pénzbe került, ennyit pedig nem ért volna az egész.
December 2-án nyakába vette az országot. Kelenföldről a 6.20-as vonattal Szombathelyre, majd onnét Körmend, Zalalövő, Bajánsenye érintésével a szlovéniai Hodosra is átjutott, s este fél tíz után érkezett haza Budapestre. A Vonattal Magyarországon című kötet volt az utazások során a kalauza.
– Zalalövőnél a vonatról is láttam a római kori borostyánkőút nyomait. Hodoson a szlovén vasútállomás mellékhelyisége ragyogóan tiszta volt, szappannal és papírral is felszerelték, még a csapot sem lopták el, s nemcsak hideg, hanem meleg víz is folyt belőle. A magyar állomások állapotát jól ismerjük, lenne mit tanulnunk a Szlovénoktól – állapítja meg a férfi.
Techet József a szlovén oldalon elsétált a polgármesteri hivatalba az őt Svájcra emlékeztető házak között. Az óvodában az óvónő magyarul beszélt a négy helyes gyermeknek. Naplójából kiderül, a vonaton és minden átszállásnál beszédbe elegyedett az emberekkel, és rögzítette az utasok számát is.
December 3-án Esztergomot érintve Almásfüzitőt, Komáromot, Székesfehérvárt, Sárbogárdot térképezte fel, majd a megszüntetésre ítélt Szilvásvárad–Putnok, Abaújszántó–Hidasnémeti, azt követő napon pedig a Vácrátót–Galgamácsa szakaszt utazta be. Egyik legstrapásabb napján hajnali három óra három perckor indult a vonat. Később benyomásokat szerzett a Szabolcs megyei Kocsord–Csenger, Fehérgyarmat–Zajta vonalszakaszokról is.
– Zajtán szépen harangoztak. Visszaúton hallottam az egyetlen felszálló utastól, hogy halottért szólt a harang, háztól kísérték a temetőig az elhunytat. Ha ezt tudtam volna, én sem a román oldali falu kakasait hallgatom az erdőben, ott, ahol a síneket a határ miatt felszedték, s 89 éve nem közlekednek már, hanem ismeretlenül is elkísértem volna utolsó útján embertársamat – mondja megilletődve az idős férfi.
A nyugalmazott mérnök 23 óra 7 perckor kászálódott le a fővárosban a vonatról, s bár aznap 779 kilométert tett meg, s igencsak gyűrött volt, másnap szintén a hajnali 3.03-as vonattal indult Nyíregyházára, hogy a keskeny nyomtávú, sokszor a falvak főutcáin zakatoló herminatanyai, dombrádi vasúttal utazzon.
Bejárta még a többi megszüntetésre ítélt szakaszt is, naplójában lejegyezte, hogy Bodakajtor közelében sok szemetet hordtak ki a sínek mellé, Sátánál az állomásépületet elbontották a környéken élők. A nyíregyházi vonatot két sárga mellényes férfi kísérte, akik érdeklődésére elmondták, olyan biztonsági emberek, akiknek tenyerük a fegyverük, ha baj van, mobiltelefonjukon hívhatják a rendőrséget. Szerencsről – hátha ott olcsóbb jelszóval – kakaóport kellett volna vinnie a családnak a gyári mintaboltból. Találkozott olyan német és osztrák katasztrófaturistákkal is, akik szintén a felszámolásra ítélt vonalakat járták be.
– A bécsi gyermekek nagyon örültek annak, hogy az utolsó megállónál megnézhették belülről a mozdonyt. Külön nekik fütyölt a masiniszta. A bambergi egyetemi tanár apuka nem értette, hogy mi az oka a megszüntetésnek. A közforgalmi menetrendet átlapozva megadtam neki a választ. Három szerelvény közlekedik naponta. Az első nagyon korán megy, amikor a diákok még alszanak. A déli vonat idején a diákok még az iskolában vannak, az esti szerelvény idején pedig már régen otthon ücsörögnek.
Techet József utazott vásárba menőkkel meg egy nyolcvan-egynéhány éves hortobágyi gulyásemberrel is, aki Fonyódról tartott a vicinálissal Keszthelyre.
– Egymással szemben ültünk. Nagy bajuszú, mellényes bácsi volt, beszédbe elegyedtem vele. „Aludni tetszik, vagy fáradt?” – kérdeztem tőle. „Nem akarok pihenni” – felelte. „Akkor beszélgessünk!” – javasoltam. Huszonöt évig szolgált a Hortobágyon, s húsz éve átment Baranyába. A mellényén a régi idők emlékére kilenc rézgomb volt, mert kilenclyukú a hortobágyi híd is. Elmesélte nekem, hogyan kell a bikát a szarvánál megfogni. Nem játék, otthagyhatja az ember a fogát. Tanítása szerint nem szabad félni, lassan közeledjünk felé… Öröm volt hallgatni.
A családi dokumentumok szerint Techet József gépészmérnök nagyapja és dédnagyapja is vasútépítő mérnökként dolgozott Kárpátalján, Erdélyben és a mai Horvátország vasútvonalain. „Száz vasútat, ezeret! / Csináljatok, csináljatok! / Hadd fussák be a világot, / Mint a testet az erek” – idézi Petőfi Sándor versét, hozzátéve a mai üzenetet: törjetek szét mindent, lesz majd elég hiánycélotok!
A kormány ugyanis további vonalbezárásra készül. A kiszivárgott szakminisztériumi dokumentum – státusriport, a helyközi közösségi közlekedés átalakítása – mintegy ötven „viszonylat” állami finanszírozásának megszűnését tervezi.
– Lesznek új úti céljai – állapítom meg a könyöklőnél állva a kisnyugdíjasnak, aki országjárása során azt sem értette, hogy azonos bolthálózatban miért drágább a kenyér kilója, mint a fővárosban.
– Szívesen elmennék a vasúthoz forgalomszámlálónak én is. Ha egész napi utazást követően éjfélre érek haza, és elérem a hajnali hármas vonatot, a hozzáállásommal bizonyára nem lehet baj. Bírom a gyűrődést. Van, aki szerint felesleges volt 4273 kilométert utazni azért, hogy 24 megszüntetésre ítélt vonalat megismerhessek. Én csak azt sajnálom, hogy egyetlen vezető vasúti hivatalnokkal, politikussal sem találkoztam – mondja.
Újabb vonat érkezik, és lám, vannak le- és felszállók is.
origo.hu
Meghalt Baracs Dénes
