Mi ígérkezik az ön számára nagyobb eseménynek? A két évezrede menetrendszerűen elérkező feltámadásünnep, a húsvét, vagy a következő vasárnap, április 11., a kihagyhatatlannak tűnő lehetőség az ország sorsának megfordítására?
– A kettő az én látásom szerint összefügg. A húsvét örök üzenete erős töltést adhat a társadalomnak a kedvező fordulathoz, amelyre az országgyűlési választás adja meg a várva várt esélyt. Húsvét azonban nem lehet politikai eszköz. A húsvét a győzelem ünnepe; nem a mi győzelmünké, hanem Krisztusé. A bűn és a halál felett győztes Krisztus ajándékaiból mi, magyarok népként is akkor részesülünk, ha vállaljuk vele a sorsközösséget, beleértve azt, ami nagypénteken történt. A magyar társadalom szenvedéseit követő reményteli újrakezdésből csak így lehet kibontakozás.
– Nyolc éven keresztül a halálpártiság volt itt a „progresszió”. Hogyan látja, valóban átment a társadalom a megfelelő katarzison, vagy csak felületes, ideiglenes a közvélemény-kutatások által mért megújulásvágy?
– Az eltömegesítés sokkal régibb keletű országunkban és másutt. A tömeggé redukált egykori közösség manipulálható; fogékony az azonnali teljesüléssel kecsegtető ígéretekre, amelyekből általában nem lesz semmi. Ennek levét isszuk a 2002-es és a 2006-os választások következtében. Mostanra azonban olyan rossz lett a hazai helyzet, hogy még azok is, akiknek eredetileg megfelelni látszott ez a fajta kormányzat, rádöbbentek arra, milyen tarthatatlan ez így. A rossz kormányzati intézkedések következménye, a súlyos személyes létbizonytalanság érzete sokaknak jó alkalom lehet arra, hogy még a politikai felismeréseknél is tovább lásson. Valóban lehetőség támadt arra is, hogy ismét erősödjék hazánkban a közösségiség, amely – nem mellékesen – csökkentené az emberek befolyásolhatóságát.
– Politikai felismeréseknél is messzebbre látni – ezzel mire utalt?
– A húsvéti vigíliai liturgiánkban van egy csak ekkor előforduló szövegrész. Ez az ember bűnét boldognak mondja, a latin „felix culpa” fordításaként. Valójában nem a bűn a boldog, hanem a hívő ember, aki átéli, hogy bűnei gyógyítására milyen tökéletes, önfeláldozó, ki nem érdemelt, mondhatni magasztos gyógyító sietett váratlanul a segítségére, Krisztus személyében. A megváltottság állapota sokkal jobb, mint az eredeti, „virtuális”, még bűntelen Ádám– Éva-állapot, hiszen a Megváltó irgalmát átélve mélyebb Isten-ismeretre, gazdagabb Isten-megtapasztalásra jutunk. Ez késztethet a földi célok újragondolására is. Például a sehová sem vezető fogyasztói beállítódás helyett a szeretetből fakadó szolidaritás, a közösségi összetartás választására.
– A rendszerváltozás előtt, de utóbb is a magyarságot azzal is tömeggé alázták, hogy bénították a vágyát a szakralitás után, nemzeti azonosságtudatát pedig roncsolták. Nem gondolja, hogy e manipulációknak az is következménye lett, hogy a vallási igény és az összetartozás-tudat, ami hosszú távon elnyomhatatlan, többekben most torzan köszön vissza?
– Újabb manipulációs ráhatással ez napjainkban is megtörténik, sőt politikai vetületet kap. Helyes és szükséges tehát megkülönböztetni a gnosztikus eredetű újpogányságtól és az ellenfeleiket származási alapon becsmérlőktől, gyűlöletkeltőktől az egyház hangját és a helyes nemzettudatot. Az előbbiek éppúgy távol állnak az evangéliumtól, mint a posztkommunista vagy liberális fajtájú „értéksemlegesség”.
– Mindezek miatt mondta Hódmezővásárhelyen február közepén, hogy jelenleg egyetlen politikai erő képviseli a katolikus egyház értékrendjét méltó módon és hitelesen?
– Igen.
– Azzal, hogy ezt egy Fidesz–KDNP választási nagygyűlésen nyilvánította ki püspökként, netán mintegy szakralizálni kívánta az ellenzék vezető erejét?
– Semmiképpen nem erről van szó. Először is: engem nem rajtakaptak a sajtó képviselői, hogy ezeket ott elmondtam. Miután Lázár János polgármester meghívott, felismertem azt a lehetőséget, hogy – a legjobb értelemben véve – provokálhatok. Szeretném ugyanis, hogy világosan, józanul lehessen beszélni arról, miként nyilvánuljanak meg az egyház hivatalos képviselői és tagjai tanúságtevő módon a képviseleti demokrácia közös munkálása során. S hogy téma legyen, kiknek adhatjuk jó lelkiismerettel a felhatalmazásunkat az értékeink képviseletére. Az én, hogy úgy mondjam, vitaindító olvasatom az volt, hogy jelenleg sajátos a helyzet. Ugyanis nincs paletta. Ezen a választáson egyetlen olyan politikai erő található, amely összességében becsületes, normális, hiteles és elégséges a felelős kormányzásra, amellyel keresztény mivoltomban, szavazópolgárként azonosulni tudnék. Lehet, hogy ennek a szövetségnek a kormányzása folytán 2014-re erősödni fog Magyarországon a demokrácia jelenleg sárba tiport kultúrája. Elképzelhető, hogy akkor ismét meg lehet fontolni különböző más pártok választását is. Akár mint választópolgár, akár mint az egyház képviselője csak remélhetem, hogy így lesz.
– A szocialista párt szóvivője nagyon ideges lett az ön véleményétől, heves kirohanásokat tett, mondván, az egyháznak tekintettel kellene lennie a baloldali keresztény szavazókra is. Erre ön visszavágás helyett meghívta egy kis beszélgetésre a szegedi püspöki hivatalba.
– Nyakó István hosszú ideig nem válaszolt a meghívásomra, de végül, amint arról a sajtóból értesültem, egy választási fórumon közölte, elfogadja az invitálásomat. Azóta próbáljuk vele felvenni a kapcsolatot, de eddig nem sikerült. Persze nem akarom erőltetni azt a találkozót. Ha mégis létrejön, kifejteném neki, miért gondolom úgy, hogy pártja ma semmiképpen nem képviseli az egyébként keresztény eredetű baloldali értékeket.
– „A társadalom beteg, s az ügyeletes orvos nem gyógyítóként, hanem hiénaként hajol fölé.” Ezek is az ön szavai, amelyek a minapi Látlelet konferencián hangzottak el az elmúlt hat-nyolc év kormányzásáról. Miért volt hiéna ez a kormányzat?
– A legjobban azokon a területeken láttam erre rá, amelyekkel az egyház intézményesen is kapcsolatban van: közoktatás, egészségügy. Nem csak a visszatartott egyházi normatívákról van szó. Akinek e területek működtetése, fejlesztése lett volna a dolga, az azt nézte, mit lehet innen leszerelni, eltulajdonítani vagy értékesíteni. Nem kétlem, hogy voltak jó szándékú tagjai is az utóbbi nyolc év kormányzásának, de az összkép a klientúra mohóságától és diktatúrájától félelmetes. Még a szegénységen is keresni akartak: időnként a feszültségek szításával próbálták elfedni kormányzási kudarcaikat. Akik nyitott szemmel jártak-keltek ebben az országban, lényegében nem csodálkoztak azon sem, ami például a BKV vezérkarának háza táján történt. Az a csodálatos, hogy a választópolgárok okulására legalább a ciklus végén valami feltárult mindezekből. Csak remélni tudom, hogy elég bizonyíték kerül elő.
– Tud róla, hogy amikor a Fidesz előállt az elszámoltatási terve első tizenegy pontjával, ezt az egyik kormány közeli napilap a címoldalán tizenegy akasztófával illusztrálta?
– Most már igen. Ezzel a fajta játékkal, ha jól emlékszem, egyszer már próbálkozott a baloldali–liberális politikai erő, Kövér László egyik nyilatkozatának kiforgatása révén. Az ő szempontjukból teljesen érthető, amit tesznek. Érzik, hogy az igazság óráját nem lehet késleltetni.
– A húsvét gondolatkörében kiemelt helye van a bűnnek, de a megbocsátásnak is. Hogyan lássuk ezeket egy rendszerben az elszámoltatással?
– Az evangélium nagyon világosan tanít erről. Isten szeretete és igazságossága elválaszthatatlan egymástól. Ezért történt, hogy a bűneinkért az Atya nem engedhette el az elégtételt, de az is, hogy a Fiú helyettünk vállalta magára azt. Bűn mindig lesz, egyszerű erkölcsi bűn is, meg olyan is, amelyeket az igazságszolgáltatásnak szankcionálnia kell. Mert ne felejtsük: Isten gondviselése a földi igazságszolgáltatáson keresztül is működik, különben rég káoszba fulladt volna az emberiség élete! A bűnök során azonban sebek keletkeznek. A sértetteknek azt tanácsolom, bocsássanak meg. Egyrészt azért, mert a sebeik ettől gyógyulnak meg, másrészt mert Jézus nekik is megbocsátott. Jézus az ellenségeinkhez való viszonyulás terén abban is utat mutatott nekünk, hogy a kereszten úgy fohászkodott gyilkosaiért: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!”
– Bocsásson meg az is a hatalom felelőtlen embereinek, akinek nem a saját hibájából árverezik el a házát, aki szorgalmas, rátermett vállalkozó létére tönkremegy a törvényhozók és a végrehajtó hatalom intézkedései, mások akadálytalan harácsolása miatt?
– Itt nincs határ, nincs feltétel. Ismétlem: ez az üdvös az áldozat számára is. De ezzel természetesen még nincs vége! Az elkövető is sebeket hordoz galád tettei miatt. Jobban teszi tehát, ha nem keres kibúvókat, hanem belátja vétkét, és megbánást tanúsít. Ez persze sok esetben nem történik meg. Az igazságszolgáltatásnak azonban így is, úgy is működnie kell. A társadalom sebeit ugyanis ez gyógyítja, a közbizalmat, a boldogulásba vetett reményt – ennyi korrupció után – csak ez állíthatja helyre. Nem a bosszú, nem a gyűlölet, hanem az igazságszolgáltatás, még akkor is, ha nem tökéletes. Ez is beletartozik abba, amit az új Orbán-kormánytól várok. Nem remélek azonnali gazdasági eredményeket, de azt elvárom: teremtsen olyan légkört, feltételeket jogilag, erkölcsileg, hogy az emberek újra úgy érezzék, van értelme áldozatot hozni saját maguk, illetve szeretteik érdekében.
– Némelyek szerint ha kétharmados mandátumtöbbség születik, a katolikus egyház jó eséllyel törhet közjogi szerepre, kísért tehát az állam és a történelmi egyházak ismételt összefonódásának veszélye.
– Az ilyenek vagy tudatosan riogatnak, vagy egyszerűen nem tudják elképzelni, hogy egy demokráciában az egyháznak és az államnak azért kell összefognia – egymás autonómiáját kölcsönösen tiszteletben tartva –, hogy az egész társadalom javát szolgálják. Annyi bizonyos, ez most alig működik. Számunkra azonban nem fontos, hogy egy kormány úgymond egyházbarát legyen. Nem kell, hogy barátkozzunk, az kell, hogy az alapvető emberi értékeket közösen fontosnak tartsuk és ezek őrzésében, kifejtésében partnerek lehessünk. Jó példa erre a Szeged híres Dóm terét határoló csodálatos épületegyüttes, amelynek 80 évvel ezelőtti felavatását idén ünnepeljük. Ennek a fogadalmi templomot, székesegyházat átkaroló komplexumnak az egyik felében a püspökség, a másik felében az egyetem kapott helyet, a tér pedig a város önkormányzatának tulajdona. Páratlanul látványos, csodaszámba menő eredmény született az egyház, az egyetem, a polgármester és az államot képviselő Klebelsberg Kunó kultuszminiszter összefogásával. Gondoljuk el: Trianon után tíz évvel történt ez, amikor az ország anyagi állapota aligha lehetett kedvezőbb a mainál…
– A mai MSZP-s városvezetéssel helyi szinten megvalósul a partneri együttműködés a világi hatalom és az egyház között?
– Botka László polgármesterrel a személyes kapcsolatom megfelelő. Négy évvel ezelőtti ideérkezésem egyik keserű élménye volt, hogy a Dóm téri kiemelt közös projekt nem valósulhatott meg. Pedig óriási közös cselekvésre nyílt volna mód a műemlékőrzés, a környezetvédelem, a térfelújítás, a felsőoktatás, a nemzetközi együttműködés és a kulturális-idegenforgalmi programok terén. A város azonban kiszállt, gyanítom, felsőbb utasításra. A független polgármesterekkel már könnyebb együttműködni. Egyházmegyém egyik kistelepülésén, Kübekházán két szegény összefogásával közös gazdagság született. Egy éve az ottani helyhatóság a kormány sarcoló önkormányzati és oktatáspolitikája következtében bezárni kényszerült az iskoláját. Az önkormányzat később megkeresett, hogy segítsünk. Látván az ottani közösség élni akarását, úgy döntöttünk, hogy a megszűnt intézmény épületében egyházi iskolát létesítünk, felújítva azt, még ha ez nagy anyagi áldozat is a számunkra.
– Ha ezt olvasná Göncz Kinga egykori esélyegyenlőségi miniszter, aki 2005-ben vészjelzést adott Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek az egyházi közintézmények nemkívánatos térnyeréséről…
– Pedig a jövő egyik lehetséges útja, lehetőségeinkhez mérten ez, és nem csak az oktatás területén. Vallom, hogy az egyház közösségépítő erejére nagy szükség van és lesz Magyarországon. Ennek persze az is feltétele, hogy például egy katolikus plébánia ne pusztán a paplakot jelentse, legyen az is igazi közösségi színtér. Hogy mennyi minden belefér a keresztény közösség építésébe, a fiatal korosztály megnyerésébe, mutatja: Olaszországban csaknem minden plébániának saját diák-sportegyesülete van. Hasonló céllal alapítottuk meg egy éve a Grosics Gyula Labdarúgó Akadémiát, amelynek egyik csapata máris vezeti a tabellát az NB II területi csapatában.
– Ön ötvenöt évesen is beáll a kapuba futballozni?
– Amikor időm engedi, természetesen.
– Engedjen meg befejezésül egy csak látszólag profán kérdést. Jézus, aki azért jött, hogy megvédjen bennünket a pusztulástól, hogy örök életünk legyen, futballhasonlattal szólva mi volt? Kapus, netán csatár?
– Minden hasonlat sántít. De ha már megkérdezte, akkor azt válaszolnám: Jézus olyan kapus volt egy kiesésre álló csapatban, aki a meccs utolsó utáni pillanatában, vagyis a hosszabbításban előrefutott és sorsfordító, óriási gólt lőtt.
origo.hu
Egy ágyban akart aludni a fiú diákjával a debreceni gimnázium tanára
