A zöldenergia-ipar társadalmi kreativitást igényel

Időszerű kérdést tárgyal Istók Ede és Soós Csaba cikke (Magyar Nemzet, 2010. április 1.). A szerzők a nemzeti felemelkedés fontos eszközét látják a zöldenergia-ipar létrehozásában. Összefoglalják a várható gazdasági előnyöket, s a megvalósítás fontosabb feltételeit, döntően a finanszírozás kérdését: a javasolt megoldás egy állami bank.
Az írás, érthető módon, a várható problémákat kevéssé részletezi. Nem tér ki például a kereslet kérdésére. Arra, hogy a jelenlegi gazdasági környezet nem ösztönzi eléggé az áttérést a megújuló energiára. Igaz, a gáz és az olaj világpiaci árának hosszú távon elkerülhetetlen növekedése javítani fogja az energiatakarékossági beruházások rentabilitását, de a kormányzatnak addig is ösztönöznie kell a beruházásokat. További probléma a hazai környezettudatosság, illetve az energiaipar létrehozásához szükséges műszaki-gazdasági kultúra nem kielégítő volta. Ez is javítandó és javítható. Sőt, a javasolt fejlesztés egyenesen kikényszerítheti hiányosságaink orvoslását. A fosszilis energia drágulási trendje miatt és az energiafüggőség mérséklése érdekében megújuló energiatermelésünk nagyarányú növelése stratégiai feladat. Adottságaink is jók hozzá. Például a napelemek, napkollektorok működtetetéséhez szükséges évi napsütéses órák száma, a termálvízkészletek vagy az úgynevezett geotermikus gradiens (a földhő kihasználhatósága) tekintetében az európai átlagnál lényegesen jobb helyzetben vagyunk. A fejlesztés persze komoly beruházásokat igényelne. Főleg a berendezések hazai gyártása. Ennek ellenére célszerű volna – mondjuk licencvásárlással – ezt is megoldani. A telepítési, szerelési, fenntartási tevékenység tőkeszükséglete viszonylag csekély, miközben országszerte sok munkahelyet teremt.
A szerzők javaslata feltétlenül megfontolandó. Természetesen a döntés előtt konkretizálni kell a várható előnyöket, költségeket, az esetleges veszélyeket, majd egy rendszerszemléletű nemzeti programban megfogalmazni a teendőket.
A program elkészítése és sikeres végrehajtása a kormányzat és kreatív, vállalkozó szellemű emberek sokaságának együttműködését igényli. A kreativitásra és vállalkozó szellemre azonban nemcsak ebben az esetben, hanem általában is szükség lesz. Ma nagy a kihasználatlan alkotóerő és sok a korlátok miatt frusztrált alkotó ember. Ha az új kormány a kreativitás, a vállalkozó kedv, a tudás és a szorgalom érvényesülése előtt álló akadályokat le tudja bontani, jelentősen növekedhet az ország teljesítménye. Mert a fenti tényezők együttese – vagyis humán tőkénk – a legfontosabb erőforrásunk. Nélküle a többi nemzeti potenciál megfelelő hasznosítása sem lehetséges. Milyen intézkedésekre lenne szükség? Mindenekelőtt a bürokrácia, a korrupció, a kontraszelekció visszaszorítására, a tényleges teljesítmény anyagi és erkölcsi elismerésére. Hasznos volna, ha sikerülne a társadalom kreativitását bekapcsolni az országos és helyi problémák megoldásába, segítve ezzel a kormány és az önkormányzatok munkáját. S ez világnézettől, pártállástól független, szakmai problémákra koncentráló együttműködést alakíthatna ki a kormányzat és az alkotó emberek között, javítva a közbizalmat és a közhangulatot.
Természetesen jogos a kérdés: a társadalmi kreativitás ilyen fajta, közérdekű hasznosítása egyáltalán megvalósítható-e? Bizonyára nem könynyen. Jelentős és szokatlan elképzelésről lévén szó, ez talán érthető is. A kreatív kapacitás teljes vagy akár azt megközelítő mértékű hasznosítása is értelemszerűen megvalósíthatatlan. Az eredményesség csak relatíve értelmezhető. Egyfelől a mércéje lehetne, hogy a rendszer valóban képes-e jelentősen hozzájárulni a közös gondok megoldásához. Mégpedig pozitív költség-haszon mérleg mellett. Mert mindennek csak akkor van értelme, ha a megvalósítás és működtetés költségei – a kezdeti időszakot követően – nem haladják meg a rendszer által létrehozott hasznot. Utóbbi mérése a költség-haszon elemzés módszerével többnyire megoldható volna. A megvalósítást szolgáló rendszert aligha lehet és nem is célszerű részletesen megtervezni, mindössze egy egyszerű, kiinduló változatot. Ezután egyfajta fokozatos, öntanuló megvalósítás képzelhető el. Az ötletek, javaslatok elbírálását lehetőség szerint társadalmivá kellene tenni. Utóbbi ugyanis sokirányú, speciális szakértelmet igényel. S nem utolsósorban: célszerű volna ebbe a munkába kutatóintézeteket, egyetemeket bevonni.

A szerző gazdasági mérnök