Akinek nem minden a győzelem

Az elmúlt hét jelentős eseménye volt a Nemzetközi Fair Play-díjak átadása. Kitüntetésként ezúttal hazánk, Pécs lehetett a házigazda, itt találkoztunk a Nemzetközi Fair Play Bizottság doyenjével, a 85 éves Mohammed Mzalival. Mzali a Tunéziai Köztársaság miniszterelnöke volt (1980–1986) a legendás Habib Bourguiba elnöksége idején, évekig képviselte hazáját a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban, egy időben a nemzeti olimpiai bizottság és a labdarúgó-szövetség elnöki tisztét is betöltötte; egyetemi professzor, 1978 óta a Nemzetközi Fair Play Bizottság tagja.

Hányadszor jár Magyarországon? – kérdeztük Mohammed Mzalitól.
– Harmadszor. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1995-ös kongresszusán voltam itt először, és a Nemzetközi Fair Play Bizottság képviseletében most vagyok itt másodszor.
– Mit jelent az ön számára, hogy a fair play szellemében utazik? Mintha egy táblát vinne állandóan a kezében, azzal a felirattal: legyél sportszerű!
– Ezt a táblát örömmel cipelem. Amikor a bizottság tagja lettem, még Jean Borotra, a legendás francia „muskétások” egyike, a wimbledoni és sokszoros francia teniszbajnok volt az elnök. Meggyőződésem, hogy amit 1963-tól, a megalakulásától képviselt a bizottság, azt őrzi a mai napig. Sőt, a fair play ma talán fontosabb, mert seregnyi fenyegetés éri a sportot. Az üzletre, az anyagi juttatásokra és a doppingra célzok. Ezért is nehéz a ránk háruló önkéntes tevékenység. A bizottság önmagában nem old meg mindent, de az a tény, hogy évente elismeréseket ad át, ébren tartja a sportszerűség szellemét.
– Milyen kapcsolat fűzte a versenysporthoz?
– Fiatalkoromban sokat atletizáltam, hosszútávfutó voltam. Ezenkívül röplabdáztam, úsztam, de soha nem voltam bajnok. Viszont szerettem a sportot, életem része volt mindig, és idős korom ellenére ma is művelem. A sport, a fair play segít abban, hogy megsokszorozza az ember az életerejét.
– Kik voltak a példaképei?
– Először is az atlétika egyik legnagyobb egyénisége, a négyszeres olimpiai bajnok hosszútávfutó, Emil Zátopek. 1961-ben megkértem, hogy feleségével együtt, aki gerelyhajításban nyert olimpiát, jöjjön el Tunéziába. Zátopek három előadást tartott különböző tuniszi egyetemeken, és nagyon sokan hallgatták. Két kerékpáros és két futballista van még a példaképek sorában. Fausto Coppi olasz bálvány volt, ötször nyert a Giro d’Italián, kétszer a Tour de France-on. Tizenkét éves korában búcsút mondott az iskolának, hamarosan nyugtalanítani kezdte a bajnokok bajnokát, Gino Bartalit – másik kerékpáros példaképemet –, és 1940-ben a Girón meg is verte. Coppi negyvenegy évesen, 1960-ban hagyta itt a világot, malária végzett vele. Futballban egy marokkói játékost, Ben Bareket tekintettem nagy tehetségnek, aki később a francia válogatott tagja is volt…
– Érdekes, a magyar Aranycsapat fedezete, Bozsik József is őt tartotta a külföldi futballisták közül a legnagyobb egyéniségnek.
– A másik pedig Puskás Ferenc, de őt aligha kell bemutatnom önöknek.
– Hat éven keresztül Bourguiba elnök mellett dolgozott, akire ma is szentként tekintenek Tunéziában. Meséljen róla!
– Bourguiba elsősorban politikus volt, ellenálló, aki Párizsban végezte el az egyetemet. Tíz évet töltött a különböző börtönökben. Aztán új államforma létrehozója, a függetlenség szellemének megtestesítője lett. A nők felszabadítója egy mozlim államban. Ezért háromszor választották újra, elsöprő többséggel. Végül elnyerte az örökös elnöki tisztséget is, erről azonban korai betegsége miatt le kellett mondania. Nagyon bizalmas munkatársa voltam, úgy kezelt, mint a gyermekét, meghívott az esküvőjére is.
– Tudomásom szerint Bourguibát évekig egy lakatlan szigeten tartották fogva, ahol csak egy kutya volt a társa. Így történt?
– Erről az időszakról is sokat mesélt nekem, s arról, hogyan edzette magát a szigeten, amikor az életben maradás volt számára a tét. Egyébként nagyon szerette a sportot, elnöki tevékenységének fontos részeként figyelt a testedzésre.
– Személyes élményem, hogy egy válogatott futballmeccsre ingyen engedték be a nőket a tuniszi stadionba. Ilyet nem tapasztaltam sehol a világon!
– Gondolhatja, a szomszéd államok hogyan néztek Bourguibára, amikor törvénybe iktatták Tunéziában, hogy a férfinak csak egy felesége lehet…
– Visszatérve a mába, mit gondol: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság eséllyel vívja a harcát a doppingellenes küzdelemben?
– Jacques Rogge elnök zérótoleranciát hirdetett ezen a téren, és a vancouveri téli olimpián csak egy sportoló bukott le tiltott szer használata miatt. De az igazat megvallva pesszimista vagyok: nem hiszem, hogy bármilyen intézkedéssel meg lehet állítania kokszolást. Csalók mindig lesznek, ahogy voltak az ókori olimpiai játékok idején is. Egy neves sportolótól hallottam: „A győzelem nem a legfontosabb dolog. A győzelem – minden.” Látja, ebben nem osztozunk mi, akit a sportszerűségben, a becsületes játékban hiszünk.