Birkalekvár

A Jimi Hendrix, ACDC és Hobo Blues Band zenéjén felnőtt Ferenczi György a blues mellett jó ideje népzenét is játszik. Rackajam nevű zenekarával készített, megzenésített Petőfi-verseket tartalmazó lemeze nemrég platinává nemesedett, bizonyítva, hogy a költő üzenetei időtállók. Ferenczi úgy véli, hogy egy magyar zenésznek normál esetben a népzenétől kellene eljutnia bárhova. Szerinte, ha Petőfi élne, Chuck Berry-rajongó lenne, mert ő is tele van életörömmel és energiával.

Ferenczi György leginkább szájharmonika-művészként ismert, ám emellett kitűnően énekel, hegedül és gitározik. 1985-ben countryzenészként kezdte pályafutását a Kápa együttesben, majd évekig külföldön muzsikált. 1993-ban elnyerte „A világ legjobb szájharmonika-játékosa” címet (Trossingen), 2001-ben pedig az Emerton-, 2004-ben az Artisjus-díjat érdemelte ki. Fúziós bluest játszik, egyre inkább a népzene felé fordulva. Stúdiózenészként csaknem 250 lemezen működött közre. Ami az együtteseit illeti, korábban a Ferenczi György és a Herfli Davidsonban muzsikált, jelenleg a Ferenczi György és a Rackajam zenekarban játszik.

Műanyag hanghordozóból platinalemezzé vált a Rackajam zenekarral és három vendégmuzsikussal készített Petőfi-albuma. Mit jelent önnek, hogy ilyen magas példányszámban kelt el az album?
– Hazánkban mindenki sír, hogy mennyire tragikus helyzetben van a magyar kultúra, ám ha platinalemezzé tud válni egy Petőfi Sándor verseire írt műsor, ez azt jelenti, hogy a költő iránt most is töretlen az érdeklődés. Zenészként erre a platinalemezre vagyok a legbüszkébb.
– Persze nem csak a versek miatt vált ennyire népszerűvé ez a CD, hiszen megzenésített költemények hallhatók a korongon.
– Ráadásul olyan formában, amilyenben még nem mertek hozzányúlni Petőfi verseihez. Én a beatforradalmat hozom párhuzamba a költeményeivel, amelyek igazolják, hogy jó úton járok. Az ember olvassa a verseit, s előbb-utóbb mindegyiknek a ritmikája elkezdi élni a saját életét. Egy-két vers kivételével nem az ismertebb műveihez nyúltunk hozzá, ráadásul a lemezre került költemények zöme olyan, amelyhez mások nem írtak zenét.
– A CD valójában egy verskötet hangzó melléklete. Mikor vált Petőfi a kedvenc költőjévé?
– Amikor Gryllus Dani fölkérésére elkezdtem dolgozni a versein.
– Mennyire aktuális a XXI. században egy 160 éve halott költő s egy 106 esztendeje elhunyt író?
– Teljes mértékben. Petőfi ugyanis minden kor költője, mint ahogy Jókai minden kor írója. Őket olvasva kiderül, hogy a magyar ember mit sem változik az évszázadok során. Jó néhány iskolában tanítják ezt a Petőfi-lemezt, s ennek nagyon örülök. Sokan mondták nekünk a koncerteken, hogy milyen jók a szövegek, mi erre azt feleltük, hogy ezek Petőfi versei, nem a mieink. Ebből is látszik, hogy nemigen tudják Petőfit tanítani. Igazából a nyelvezetben van különbség Petőfi kora és a mi időnk között, s ez megnehezíti a szövegértést, de nem teszi lehetetlenné. A gyerekeket rá kellene venni, hogy nyissák ki a könyvet, olvassák el a verseket zenei kíséret nélkül, s értelmezzék. Petőfit nehéz gimnáziumban a 16 éves lázadó fiataloknak tanítani, mert a versekben nem csak lázadásról van szó. Sok tanár azért tartja jónak a lemezt, mert a zenei forma felkelti az érdeklődést, és segít ledönteni a nyelvezet által állított korlátokat.
– No és Jókai? Az író gyakran félbeszakítja a történeteit hosszadalmas leírásokkal. Az Egy magyar nábob című regényében például aprólékosan bemutatja egy bankár szobáját, aki uzsorakamatra hitelez a főhős unokaöccsének, aki a nagybátyja halálára vár…
– Ha az ember Jókait olvas, pontosan e részletgazdagságnak köszönhetően ismeri meg ezt a kort s a magyar ember természetét, amely nem tud változni.
– Ön szerint, ha Petőfi élne, Chuck Berry-rajongó lenne. Ezt honnan veszi?
– Onnan, hogy a hatvanas-hetvenes évek fiataljaihoz hasonlóan ő is tele van életörömmel és energiával, mint Petőfi.
– Ha már azokat az időket említi, érdekes, hogy a verskötetekben megtalálhatta az ember Petőfi Európa csendes, újra csendes című versét, ám az Illés-együttes által megzenésített változatot betiltották, pedig a zenekar nem nyúlt a szöveghez…
– Igen, mert az Illés-együttesnek is forradalmi volt a szellemisége. Ebből is kitűnik, hogy Petőfi korának társadalmi vetületei később is aktuálisak maradtak, s azok lesznek 150 év múlva is. Petőfi soha nem avul el, ő éppen ezért veszélyes.
– Ön miért pont bluest játszik?
– Magyarországon a húszas évektől kezdve muzsikáltak bluest. A zenei formája közel áll a magyar emberek lelkivilágához, s itt mindig is lesznek hitelesnek tekinthető blueselőadók, mint például Deák Bill Gyula. Egész Európában nincs még egy olyan énekes, mint ő. Az amerikaiak után a magyarok a legjobb blueszenészek. A lengyelek a dzsesszben nagyon jók, nekik ahhoz van érzékük, nekünk ehhez.
– A már említett könyvecskében azon véleményének is hangot ad, hogy „egy magyar zenésznek normál esetben a népzenétől kellene bárhova eljutnia, de a Kodály-módszer hazájában ez rendszerint nem így van”.
– A magyar gyerek is olyan, hogy ami kötelező, azt biztosan nem akarja. Aztán a maga útján esetleg eljut hozzá, mint ahogy eddig is sokan eljutottak. Szerencsére egyre több fiatal fordul a kultúránk felé, s ez nagyon üdvös változás. Ez persze nem azt jelenti, hogy el kell zárkóznunk más kultúrák elől, hanem azt, hogy mindent a magyar kultúra felől kell vizsgálni.
– Ön Jimi Hendrix, az ACDC és a Hobo Blues Band zenéjén nőtt fel, mégis eljutott a népzenéhez.
– 1991 óta járok táncházba. Először a Méta táncházába jártam a Somogyi Béla utcába, azóta pedig oda megyek, ahová eljutok. 1999 óta néptánccal is foglalkozom. Akkor mindenki hülyének nézett, mondták, hogy minek kell a blueszenésznek népzenével foglalkoznia, most meg mindenki tanulja a „Dunáról fúj a szél”-t. Úgy gondolom, hogy nyereségvágyból nem lehet népzenét játszani, egy más műfajból érkező muzsikusnak legalább tízévnyi kőkemény munka szükséges az alapismeretek megszerzéséhez, amelyek alkalmassá teszik az ilyen jellegű fúziókra. A népzenei forma és a népdalforma alkalmas arra, hogy az ember bluest énekeljen vele.
– A szájharmonika honnan jött?
– A Pesterzsébeti Zeneiskolában hegedültem már általános iskolás koromban, s az első blueszenekarban harmonikáztam 1981-ben. E hangszert magamtól tanultam meg.
– Miként verbuválta a zenésztársakat?
– Tele van az ország nagyon tehetséges zenészekkel, a legkisebb városban is össze lehet szedni egy igen jó kis bandát.
– Így könnyen találhat azonos indíttatású társakat…
– Vagy teljesen különbözőeket. Bár ilyen társasággal nehezebb az alkotófolyamat, de a végeredmény sokkal egyénibb, mintha mindanynyian egy húron pendülnek.
– Jelenlegi kísérőzenekarát, a Rackajamet tehát ez jellemzi.
– Igen, de a Rackajam nem kísérőzenekar, miként a korábbi együttesünk, a Herfli Davidson sem az volt. Az együtt gondolkodás, a közös munka összekovácsolt bennünket. A társaim fiatalok, velük meg tudtam újulni. Mindenki hoz ötleteket, beleadja a saját egyéniségét, mindenki részt vesz az alkotásban. A Petőfi-lemez lassan négyesztendős, ám az új műsorunkban majdnem minden dal közös.
– Mindenki röhög, aki először meghallja ezt a nevet, hogy Rackajam…
– Ezért is találtuk ki, amikor eldöntöttük, hogy új nevet adunk a zenekarnak, meg azért, mert teljesen jellemző az együttesre és a tagokra is. A racka hungarikum, a jam pedig örömzene. Egymás között persze birkalekvárnak hívjuk magunkat.
– Azért a Csík-zenekarban is megfordul.
– Régen a saját együttesem mellett zenéltem máshol is, és ez most sincs másként. A Csík-zenekarral népzenét játszom, de a Budapest Barral is muzsikálok, mégpedig kávéházi cigányzenét. Ez Seres-féle broadways zene.
– Mi várható önöktől a belátható időn belül?
– Remélhetőleg októberben megjelenik egy könyv a Cartaphilus Kiadónál A rackák világa címmel, amely arról szól, miként látjuk a magyar művészetet a zenekarral a XXI. század elején. Emellett dolgozunk egy Gérecz Attila-verslemezen, amely várhatóan jövő ősszel lát napvilágot. Gérecznek már az élete is rendkívüli. Honvéd tüzérségi iskola tanulójaként 1945-ben az iskolával nyugatra ment, s a francia hadifogság után, 1946. október 23-án hazatért. Korán elhunyt mérnök édesapja első világháborús vitézi címe miatt nem tanulhatott egyetemen. Vasesztergályosnak tanult, emellett versenyszerűen sportolt, 1949-ben már a magyar öttusa-válogatott kerettagja lett, pisztolylövésben legyőzte Benedek Gábort, aki olimpiai és világbajnoki címet szerzett. Úszásban és lovaglásban is a legjobbak közé sorolták. Összeesküvés vádjával 1950-ben letartóztatták, s 15 év fegyházra ítélték. Társai közül négyet halálra ítéltek, hármat kivégeztek. A váci börtönbe vitték, ahol a verselés mellett német, angol és francia költők verseit fordította. 1954 májusában írta első versét – vécépapírra, miként a többit is. A nagy dunai árvíz idején, 1954. július 18-án a váci börtönből megszökve átúszta az áradó Dunát, s Budapestre jött. Három nap múlva – mivel valaki elárulta – letartóztatták és újra bebörtönözték. 1956. október 30-án szabadult, s november 4-étől szabadságharcosként részt vett az utcai harcokban. A Rókus-kórháznál két szovjet tankot kilőtt, de egy harmadik T–34-es gépfegyversorozatából halálos lövés érte. Ennek a hazafinak a verseiből válogatunk, s reméljük, olyan jó lesz, mint a Petőfi-lemez. Ígérem, mindent megteszünk, hogy ez így legyen.