De szerda van

Ha ma lenne vasárnap, és a Szonda Ipsos mérései holtbiztos tippek volnának, három párt jutna a parlamentbe: a Fidesz, az MSZP és a Jobbik. A Fidesz, hatvankét fölényes százalékával, elmondhatná: kivívta a vágyott kétharmadot. Az MSZP szerény húsz százalékot vallhatna magáénak; a Jobbik tizenhármat, ami nem hivatalos ígéreteik teljesítéséhez – hazánk zsidó-, cigány-, multi- és komcsimentesítéséhez – nem elég, de egy újólag az Országházba jutó pártnak ez sem kis eredmény. Ha ma lenne vasárnap, és a Szonda Ipsos mérései megbízhatóknak bizonyulnának, elmondhatnánk: két, hazánkra nagy szégyent hozó párt, az MDF és az SZDSZ végre kívül rekedt az Országház falain. A fideszesek sírós-boldogan énekelnék a Himnuszt. Az MSZP kemény arccal zengené az Internacionálét, s szörnyű bosszút esküdne a világ összes Orbán Viktora ellen. A Jobbik mondatonként kétszer ejtené ki a történelem szót. Az SZDSZ-esek berúgnának bánatukban. Dávid Ibolya kis öklét a falba verné; Herényi Károly hallgatna, duzzadó nyaki erekkel, vörösen, mint a főtt rák. Nekem pedig nem volna rossz a kedvem, egyáltalán.
De nem vasárnap van, hanem szerda. A Szonda Ipsos akkor is tud tévedni, ha nem akar; most nem tudjuk, mit akar. A meccs nincs lefújva, sőt most jön a java. Szerezhettünk annyi rutint huszonegy évnyi úgynevezett demokráciában, hogy tudjuk: a választás előtti napokban komoly változásokra is van esély. Kósza rémhír, kínos kampánybaki, előre nem látott esemény szinte mindig akad. Nagy veszély az elbizakodottság, megrészegíthet politikust és szavazót egyaránt. A politikus könnyen úgy gondolja, lezseren hátradőlhet, zsebében az oroszlán – lásd a 2002-es választásokat. A választó könnyen úgy gondolja: ha ilyen jól állsz nélkülem is, kedves pártom, vasárnap inkább itthon szurkolok, úgyis permetezni meg veteményezni kell. Egy ilyen statisztika inaktiválhatja a győztesjelöltet, de biztosan cselekvésre sarkallja a kisebb pártokat. A jobbikosok nekilódulnak, hogy keressenek még néhány embert; az MSZP személyesen fog leülni és beszélgetni a nyugdíjasokkal, s hordja az elmaradott településekre kondérszám a babgulyást, kannaszám az ingyenfröccsöt.
Hallom gyakran: „Mi úgy oldjuk ám meg, hogy apus a Fideszre szavaz, anyus a Jobbikra, és akkor lesz erős a jobboldal.” Na, szerintem ezt ne. A Jobbik a hazai érdekek hatékony védelmének – valóban tetszetős – gondolata mellett olyan emberalatti ideológiát terjeszt, ami nem nevezhető se jobboldalinak, se kereszténynek. Ma rákattintottam a kampánylapjukra, a szóvivőjük által jónak és hiánypótlónak nevezett Kuruc.infóra. Morvai Krisztina mosolya csillant rám, amit még nem bántam volna. De fölötte, a lap állásfoglalásaként, a következő szöveg volt olvasható: „ami az emberi szervezetben a kórokozó, az a társadalomban a zsidó.” Hát akinek ez kell, voksoljon a Jobbikra. De aki szerint van olyan párt, amely képes család- és emberközpontú, nemzeti elkötelezettségű, konzervatív politikát folytatni, jó irányba mozdítani az országot anélkül, hogy összegyógyulna a náci-hungarista mozgalommal, az is menjen vasárnap szavazni!
Még annyit: bárhogy alakul, ünnepelni nem nagyon fogok. A hazám romjain, kétségbeesett öngyilkosok, el nem látott páciensek holttestei fölött, tönkrement vállalkozások, szétdúlt családok fölött nincs kedvem pezsgőt bontani. Véres ostrom után nem hejehujázik az ember, csak sóhajt végre egy nagyot, megropogtatja a derekát, és nekiáll takarítani – hogy kezdődjék az építkezés.