A katolikus családból származó politikus fiatalságát beárnyékolta a nemzetiszocializmus, testvére a világháború befejező szakaszában a Wehrmacht katonájaként vesztette életét. A „soha többé” meggyőződés késztette arra, hogy a békének, az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolat ápolásának, az európai egyesítés gondolatának a szolgálatába szegődjön.
Az 1930-ban született Kohl már 1946-ban a kereszténydemokrata párt (CDU) tagja és karrierje ettől kezdve imponáló sebességgel emelkedik a magasba: harminchárom évesen Rajna-vidék-Pfalz tartományi parlamentjében frakcióvezető, három esztendővel később miniszterelnök, negyvenhárom éves fejjel a szövetségi CDU pártelnöke, 1982 és 1998 között „rekorder-kancellár” Bonnban, majd Berlinben.
Születésnapja alkalmából a hazai média tág teret szentel pályafutása értékelésének. A tv-dokumentációk és életrajzok egyöntetű zárótétele: a magát Konrad Adenauer unokájának tartó Kohl külpolitikai sikerei belpolitikai melléfogásokkal párosultak. Mint ez „egyesítés kancellárja”, ugyanakkor a CDU-t megrengető pártfinanszírozási botrány áldozata vonul be a történelembe.
Megértette a világ kihívásait – mondja róla Lech Walesa. A Szolidaritás hajdani vezéralakjának, majd lengyel államelnöknek a megállapítását a bajor CSU volt elnöke, Theo Weigel egészíti ki találóan: eszerint megtalálta a konfrontációtól az együttműködéshez vezető utat.
A pártját a parlamenti választások során ma elérhetetlennek tűnő eredményekre vezető kancellár 1983-ban fektette le az országegyesítés alapját, amely azután élete csúcspontjává vált. „Mi németek soha nem nyugszunk bele hazánk megosztottságába” – mondta. Kohl érezte, hogy az újraegyesítés folyamata csak a határok európai méretű áthidalásával párhuzamosan valósítható meg. Ehhez az álomhoz nyerte meg George Bush és Mihail Gorbacsov támogatását, győzte meg Párizst és Londont arról, hogy az egyesített Németország nem jelent ismét veszélyt a számukra. A berlini fal leomlása előtt belpolitikai kudarc fenyegette. A CDU-főtitkára, Heiner Geissler vezette csoport – több tartományi választás elvesztése után – puccsot készített elő ellene, és biztosra vette, hogy a Brémában megrendezendő pártkongreszszuson sikerül megbuktatni mint pártelnököt. Ekkor érkezett a bonni kancellári hivatalba a hír, hogy Magyarország másnap este 19 órakor – egy időben a pártkongresszust megelőző sajtókonferenciával – bejelenti a határnyitást az NDK-menekültek előtt. Kohl – személyes telefonbeszélgetés során – arra kérte Németh Miklóst, halasszák el a hivatalos bejelentést egy órával. A magyar kormányfő eleget tett e kívánságnak, és lehetőséget nyújtott a kancellárnak arra, hogy az összegyűlt újságírókkal ő közölje: „Értesülésem szerint a magyarok megnyitják a határt a keletnémetek előtt.” A világpolitikai szenzáció visszavonulásra késztette a CDU-lázadóit, Helmut Kohl előtt megnyílt a kapu az újraegyesítés felé. Az NDK-polgároknak „virágzó tájakra” tett ígéretét azonban nem tudta beváltani. Elődje, a szociáldemokrata Helmut Schmidt szerint ugyanis komoly gazdaságpolitikai hibákat követett el: rosszul ítélte meg a keletnémet ipar teljesítőképességét, beleegyezett a keleti és nyugati márka 1:1-es átváltásába, engedélyezte a rohamléptekkel lebonyolított privatizálást. „Ennek eredményeként a volt NDK-ban még mindig alacsonyabb az életszínvonal, mint a nyugati országrészben” – mondotta Schmidt.
1998-ban Gerhard Schröder (SPD) lépett Kohl helyére, az egyesítés kancellárja kénytelen volt megelégedni pártja tiszteletbeli elnöki tisztjével. Sőt, ettől is megfosztották azt követően, hogy nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a CDU-t jelentős összegekkel támogató személyek neveit. A pártfinanszírozási botrány hullámai máig hatnak. Angela Merkel – Kohl hajdani patronáltja – visszautasította a javaslatot, hogy 80. születésnapja alkalmából nevezzék ki ismét tiszteletbeli elnöknek. „Ez a kérdés nem merül fel többé” – hangzott a kancellár asszony és a CDU-elnök válasza.
origo.hu
Egy ágyban akart aludni a fiú diákjával a debreceni gimnázium tanára
