Holicsi huszár

A történelmi Magyarország, a mai Szlovákia északnyugati peremén, a Morava folyó völgyében fekszik Holics (Holíc), ahol Mária Terézia és férje, Lotaringiai Ferenc 1736-ban a császári magánkincstárból megvásárolta a Czobor család uradalmát, barokk stílusban átépíttette a késő reneszánsz stílusú kastélyt, és megalapította a fajanszkészítő manufaktúrát. A környéken a kerámiakészítéshez szükséges kitűnő agyagföldek voltak, s a közeli településeken dolgoztak az akkoriban már hanyatló habán fajanszművesség műhelyei is. Számos mestert éppen a hitük miatt ide menekült anabaptisták köréből toborozhatott az 1743-ban megindult manufaktúra. Érkeztek ide mesterek morva földről, Elzász-Lotaringiából, de nem hiányzott az olasz kapcsolat sem. Olyan huszáros lendülettel indult meg a munka, hogy keresve sem találhatnánk jobb jelképet a manufaktúra 1850–1880 közötti fénykorához, mint a fajanszba formált vágtató holicsi huszárt.
A fénykorban főúri szintű igények kielégítésére rendezkedett be a gyár – érzékelteti Balla Gabriella tanulmánya s az azt kísérő gazdag képanyag, amely neves magyar, valamint külföldi köz- és magángyűjtemények ritkaságait is bemutatja. Készültek itt olyan nagyméretű tálak, amelyeket chinoiserie modorban díszítettek, például a gróf Andrássy Géza gyűjteményéből a Magyar Nemzeti Múzeumba került, tájképi háttér előtt mozgalmas kikötői jelenettel díszített tál. Gyakori volt az ember alakú vagy különböző állatokat ábrázoló edény, asztali eszköz, sótartó, palack. A fedeles levesestálak között volt lúd, tyúk, galamb, kakas alakú, az utóbbiak különösen jellemzők a holicsi plasztikára, ugyanígy a papagáj formájú palackok is.
A holicsi remekek közé tartoznak a díszes, olykor összetett formavilágú bútorok mintájára készült írókészletek, ékszerszekrénykék. Szép számban szerepelnek a tisztán szobrászati jellegű fajanszok között a vallási rendeltetésűek, például a kereszten függő Krisztust, a szeplőtelen Máriát vagy a korban igen népszerű szentet, Nepomuki Szent Jánost ábrázoló darabok.
A Holicson, Tatán, Budán készült fajanszedényeket egyre inkább kiszorította a használatból a kőcserép, a XIX. század elejére ez került túlsúlyba, ahogyan azt a Veronika kendőjét ábrázoló, olykor bájosan bumfordi hatású, a régi magyarországi fajanszművészetet emblematikus erővel megidéző szenteltvíztartó is jelzi.
(Balla Gabriella: Holics, Tata és Buda kerámiaművészete. Novella Kiadó, Budapest, 2010. Ára: 7500 forint)