(hová ikszel Tárnoki néni )

Én nem tudom, ki javasolta, hogy a kampánycsend előtt néhány nappal kerüljön sor Tárnoki néni és Esztike nyilvános, sorsdöntő vitájára. Az összecsapást hatalmas érdeklődéssel várta a ház minden lakója. A vitáról egyenes közvetítést adott a kerületi tévéadó. Az egyik sarokban a Blikk, a másikban a 168 Óra tudósítója jegyzetelt. A CIA rezidense és az orosz titkosszolgálat ügynöke egyaránt hajléktalannak álcázva kuporgott a kuka mögött. A kerületi pártszervezettől (inkognitóban) két bőrönddel megjelent Lágocsi elvtárs, Vörös Székfű. A bőröndök azért voltak nála, mert úgy döntött, hogy a választások után azonnal kivándorol Barbadosra, s ha lehet, magával viszi Tárnoki nénit. A hátsó széksorokban foglalt helyet Tarisznyás néni, aki a harmadikon wellnesspanziót üzemeltet. Ott ült Alsópáhoki bácsi unokaöccse mellett, aki véglegesen hazatért Ohióból, kifejezetten azzal az üzleti szándékkal, hogy fölvásárolja az Oktogont. Meghívót kapott Bácsfi Diána és Kuncze Gábor is, de ők távol maradtak. A hajléktalan ügynökök azt akarták kifürkészni, hogy Tárnoki néni kire szavaz majd, hiszen köztudott: minden magyar választás azon dől el, hogy az öreg hölgy hová húzza az ikszet.
A vitát Tárnoki néni azzal a fölényes érvvel kezdte, hogy Esztike eleve bajban van, hiszen a jövőben liberális EU-konform szellemben semlegesneműnek kell nevelni a kisgyermekeket. És egy nemtelennel nincs min vitázni. „Inkább vegyük szemügyre a tényeket – replikázott a kislány –, ő kilencvenhárom éves, én hét. És ha nem tévedek, minden szavazás a jövőről szól.” Ez övön aluli ütés volt. De Tárnoki néni fel sem vette. „Arra gondolsz, édesem, hogy a szépkorúak ne is szavazzanak?” „Dehogyis, dédi – szabadkozott Esztike. – Hiszen te is tudod, hogy imádlak. S nem neked, hanem nekem nincs szavazati jogom.” „Mindenki felserdül egyszer. O. V. is pelyhes állú ifjonc volt, amikor elkezdte, hogy ruszkik haza. S most? Haverkodik Putyinnal. Na erre mit lépsz?” „Reálpolitika” – felelte a kislány. „Maradjunk a Jobbiknál. Ők viszik be az erdőbe O. V.-t. Ott nyilaznak, mint Robin Hood.” „Ezzel dédi azt állítja, hogy a Jobbik az MSZP malmára hajtja a vizet.” Most az öreg hölgy jött zavarba. „Dehogy, ne forgasd ki a szavaimat. Csak a szélsőjobb szüntelen megerősödésére gondoltam.” „Az csöppet sem idegesít, hogy némelyek talicskával tolják ki a pénzt az SZDSZ-es és MSZP-s kifizetőhelyekről, miközben a csecsemőket és téged is beleértve minden magyar emberre két és fél millió adósság jut? Ezt kapd ki!” „Nekem már nem lesz időm törlesztésre – kacsintott az öreg hölgy. – Arany karórám is a zaciban marad.” „Hiszen sosem volt arany karórád – döbbent meg Esztike. „Ki mondta, hogy volt? Te akarsz hazugságokkal választást nyerni, nem én. Még a magyarok nyilait is letagadod az égről.” „Mint a dédi a sok lopást és a korrupciót.” „Láttad mostanában az Erzsébet hidat?” „Láttam.” „Na látod! Azt se lopták el.”
Tárnoki néni hirtelen elérzékenyült.
„Tudod mit, gyere, ülj az ülembe. Ne veszekedjünk. – Kihívóan az első sorban ülő Vörös Székfűre nézett, és magához ölelte a kislányt. – Rájöttem az igazságra. Tényleg a jövőről szavazunk”. Vörös Székfű lemondóan legyintett, és fogta a bőröndjeit. Az orosz és amerikai ügynök összesúgott a kukák mögött: „MSZP konyec.”
„Elviszlek magammal szavazni – fejezte be a vitát az öreg hölgy. – Mert nekem reszket a kezem, és vaksi a szemem. Hogy nélküled nem teszem-e véletlenül rossz helyre az ikszet, én nem tudom…”