A jót az tudja leginkább becsülni, akinek volt része rosszban. Szabadságjogokkal kibélelt országban élni akkor jó igazán, ha egyszer elszenvedtük azoknak a hiányát. Szomorú hallani mostanában – minden jogos rendszerkritika mellett –, hogy hazánkban nincs demokrácia, mert akik ezt állítják, elfeledkeznek arról, hogy a hazánkban lezajlott, okkal történelminek nevezhető politikai rendszerváltozás legfontosabb eredménye mindmáig a szabad választás. Éppen húsz éve, 1990. március 25-én jelölhettük meg először a listán a sok párt és képviselőjelölt neve közül azt, akit bizalommal küldtünk magunk helyett az Országházba, hogy ott értünk munkálkodjon. 1948 után két nemzedék úgy érte meg a felnőttkort Magyarországon, hogy egyetlen párt és egy helyi jelölt között „választhatott”.
A húsz éve élő népképviseleti rendszerünknek vannak gyöngéi, működési zavarai, orvoslásra megérett bajai – például a képviselők aránytalanul, pazarlóan nagy létszáma vagy a média egyoldalú, túlzott mértékű véleményformálása –, ám éppen a most zajló, sorrendben hatodik parlamenti választás mutatja meg, hogyan járnak azok a politikai pártok, amelyek huzamos időn át becsapják az embereket, semmibe veszik a szavazóik elvárásait, megszegik az ígéreteiket. A többnyire még mindig éretlen „új demokráciákban” a nép éppúgy lefelé mutathat a hüvelykujjával, mint az ókori cézárok, vagy mint a több évszázados jogállamok polgárai.
Az intézményi rendszerváltozáshoz képest mindinkább lemaradt társadalmi – polgári, tudati, politikai és közízlésbeli stb. – átalakulás nem sürgette, nem könnyítette meg eléggé a képviseleti reformot. Talán az április 25. utáni helyzet fordít majd ezen is. Az Országgyűlés tekintélye károkat szenvedett. A közvélemény-kutatások szinte húsz éve folyton apadó lakossági bizalmat regisztrálnak a T. Házzal szemben. A 386 főre szóló ülésteremben nemritkán magányosan szundikáló képviselők látványát, a tiszteletlen és hazug beszédet úgyszólván megszoktuk már, de olyan visszataszító merénylettel még nem találkozhattunk a magyar parlament ellen, mint a jelenlegi választási folyamatban. Egy-két magáról megfeledkezett politikus és pártja, valamint néhány további, önmagáról épphogy nem megfeledkező személy azzal a szándékkal indul „harcba” az országgyűlési képviselőségért, hogy ennek révén megúszhassa a törvényi felelősségre vonást. A laza törvényi szabályozás ugyanis már a képviselőjelöltséghez elégséges ajánlócédula összeszedése vagy pártlistára kerülés által mentelmi joghoz juttathatja őket. Különböző ügyekben a büntetőjog által fenyegetett személyek éltek a lehetőséggel: Szilvásy György volt titokminiszter az MSZP országos listáján lelt ideiglenes menedékre az ellene folyó főügyészségi nyomozás elől, a szintén szocialista párti Hatvani Csaba mint Terézváros alpolgármestere került előbb a főügyészségre, majd a képviselőjelöltek névsorába, a szintén gazdasági bűncselekmények elkövetésével gyanúsított cigány kisebbségi politikus, Kolompár Orbán is összeszedte valahogy a 750 „kopogtatót”. Földesi-Szabó László egy karitatív alapítvány elnökeként negyedmilliárdos adócsalás és csempészet gyanújával áll büntetőeljárás alatt, amit most a mentelmi jog címén felfüggeszthetnek, s e célból kapott politikusi segítséget a kesznyéteni Barnabás bácsi, akit emberöléssel vádolnak. Ezek a személyek – szerencsére egyelőre csak elméletileg – bejuthatnak a parlamentbe, hogy ott egyenként több tízezer magyar polgárt képviseljenek.
Azt azért el kéne dönteni, hogy a Duna-parti gótikus épület valóban a „Tisztelt Ház”, vagy bűnözők menedékhelye.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
