A divat megmondója

Egy nagyon kemény, hihetetlenül érzéki, bámulatosan kellemes énekest láttam, de semmi kedvem sem volt szembetalálni magam egy oroszlánfejű, drogokkal és tablettákkal teli sráccal, aki visítva a képembe üvölti, hogy Raw Power. (Malcolm McLaren Iggy Popról.)
A fenti idézet McLaren életművének ismeretében legalábbis mosolyt fakaszt, és elég a felét komolyan venni, de annyit érdemes. Olyan ez nagyjából, mint az Andy Warhol-i nagy kanyar, a zsenialitás és a blődli határmezsgyéjén. A punkot ugyan nem McLaren találta ki, hanem például Lou Reed és Patti Smith, és nem is ő volt a punk keresztapja, hanem Iggy Pop, de a műfaj soha nem lett volna nélküle az, ami. Sőt, az angol popkultúra sem, de még London bizonyos negyedei sem. Malcolm McLaren hosszú betegség után, 64 éves korában elhunyt, a napokban temették Camden Townban (London). A koszorúkat szállító halottaskocsi után négy fekete ló poroszkált, a fekete hintóban utazó koporsón Too Fast to Live, Too Young to Die (Túl gyors az élethez, túl fiatal a halálhoz, ez volt az egyik ruhaboltjának a neve a hetvenes években) felirat. A sort egy emeletes busz zárta, oldalán Cash from Chaos szöveggel (Lóvé a káoszból, egy ilyen feliratú pólóban látható Malcolm a Nagy rock ’n’ roll svindli című filmben), a jármű úti célját jelző első táblán ez volt olvasható: Semmi. A gyászmenet futólépésben közlekedett a busz után, mint egy húszas évekbeli szürrealista filmben, a Sid Vicious-féle My Way és a Sex Pistols Anarchy in the UK című slágerének dallamaira. Méltó búcsú. McLaren a Pistols menedzsereként lett világhírű, karrierje a hetvenes években kezdődött, amikor az egyik művészeti iskolából kirúgták, egy másikból pedig elmegyógyintézetbe tanácsolták. Élettársával, Vivienne Westwood divattervezővel butikot nyitottak Let it Rock néven, ebből lett aztán a Too Fast…, majd a Sex, és nemes egyszerűséggel megteremtették a punk divatot, zsilettel, biztosítótűvel és a többi, azóta már elegáns múzeumokban látható rekvizitummal. „Üzleti célunk az volt, hogy ne adjunk el semmit” – nyilatkozta később, aminek persze szintén a fele volt csak igaz. Dőlt a lé. Tény viszont, hogy a szaküzletet csak este nyitották ki rövid időre, hogy aztán a korrekt üzletmenet rettenetes tivornyákba torkoljon. Miután Malcolm megmondta a divatot, nekiállt zenekart gründolni, a Stones volt az etalon, a cél pedig a világ legborzalmasabb zenekarának létrehozása, valamint a szórakoztatóipar tönkretétele. Ami persze neki sem sikerült, de a gesztus pompás volt. Miután konkrétan anarchista nagyanyja nevelte fel, az indíttatás adott volt, már csak a tettestársak hiányoztak. Hamarosan előkerült a New Musical Express kritikusát biciklilánccal fegyelmező Sid Vicious, és egy másik tébolyodott, Johnny Rotten, és felállt a Sex Pistols, hogy kisöpörje a hetvenes éveket. A felek később, Sid halála után véresen összevesztek, a per kapcsán McLarent teljes vagyonelkobzásra ítélte a bíróság. Válaszul Párizsba költözött, és számok helyett számcímeket írt, aztán figyeltette a nemzetközi slágerlistákat, és ha ismerős címre bukkant, felkereste az adott kiadót. Néhány hónap múlva ismét gazdag ember volt, meg is nyitotta újabb üzletét, a World’s Endet (Világvége). Malcolm McLaren hihetetlenül tehetséges teoretikus, impresszárió és project menedzser volt, és ahogy mondani szoktuk, az elmúlt negyven év unalmasabb lett volna nélküle.