A szem pazar lakomája

Ötszáz év művészete jelenik meg a bécsi Kunstforum Augenschmaus (A szem lakomája) című kiállításán, amely a csendélet történetén keresztül mutatja be az élet és művészet, mindennapok és ünnepi pillanatok, ízek-illatok és formák-színek kapcsolatát.

Egy almával fogom Párizst elkápráztatni! – mondta egyszer Paul Cézanne, a modern művészet mestere, aki valóban elsősorban csendéleteivel mutatta meg, hogy a színekkel modellált tárgyakban hogyan jelenhet meg az egész univerzum. Író barátja, Émile Zola hasonlóképpen vélekedett: „Eljön az a nap, amikor egyetlen, egymagában megfestett répa okoz forradalmat”, s valóban, a XIX. század második felének másik nagy mestere, Édouard Manet egyik képén egy csokor spárga a főszereplő, a másikon pedig egyetlenegy. A szem lakomája című kiállítás rendezői egész idézetgyűjteményt mellékeltek a képekhez, s a szövegekből nemcsak az derül ki, hogy az ételekhez kötődő művek végigkísérik a művészet történetét, de az is, hogy a művészet és a táplálkozás, a jóllakottság-éhség és az életvezetés, az egyénnek a külvilággal való kapcsolata nemcsak a művészettörténészeket foglalkoztatta, hanem a filozófusokat, az írókat is. Tolsztoj érdekes párhuzamot vont a művészet és a táplálkozás között, amely szerint „egy műalkotásról azt mondani, hogy jó, de a legtöbb ember számára érthetetlen, ugyanaz, mint ha valaki egy ételről azt mondja, hogy nagyon jó, de a legtöbb ember nem tudja megenni”. Malraux viszont az evést és a kultúrát hasonlítja össze: „Nem attól lesz kulturált valaki, hogy sokat olvas, hanem attól, hogy okosan olvas, vélte. Az egészséget sem akkor őrizzük meg, ha sokat eszünk, hanem ha okosan eszünk.”
Ehhez pedig igencsak kedvet csinálhatnak azok a művek – elsősorban festmények, s a kortársak munkái közül néhány videó –, amelyek a Kunstforum fél évezred művészetét átfogó kiállításán szerepelnek. A legkorábbi közülük Joos van Cleve 1515-ös festménye a Szent Családról, középpontban az éppen szopáshoz készülődő kis Jézussal, háttérben az éppen „igével élő” azaz olvasó Szent Józseffel, az előtérben borosserleggel, felvágott gránátalmával. Bibliai tárgyú a másik legkorábbi kompozíció is, Pieter Aertsen 1552-es képe, amely Jézus Mártánál és Máriánál tett látogatását ábrázolja, a főszereplők azonban mellékszereplőkké válnak, csoportjukat a háttérben, a kandalló lobogó lángja előtt ábrázolja a művész, az előtérben pedig pompás csendéletet fest meg, sonkával és süteménnyel, zsömlyékkel és boroskupával. Évszám nélküli, de alig néhány évtizeddel későbbi Zöldségkertésze, amelyen a fej, az arc vonásait különböző, egy tálba helyezett konyhai növények adják, s ha a képet fejére állítjuk, egy csendéletet látunk.
Minden évszázad csendéletművészetét kiemelkedően nagy mesterek művei (is) képviselik. A XVII. századét Frans Snyders, a XVIII.-ét Jean Siméon Chardin vadászcsendélete, a XIX.-ét természetesen néhány szép alma Cézanne-tól, halak Renoirtól, korsós csendélet a Krumplievőket megfestő Van Goghtól. A XX. század Picasso, Braque kubista csendéleteivel kezdődik, és Soutine, Kokoschka, Morandi, Manzoni, Oldenburg, Warhol kompozícióin át egészen a kortárs művekig – Maria Lassnig, Damien Hirst – ível a művek sora. Daniel Spoerritől egy úgynevezett Csapdakép szerepel, amelyen csapdába ejtve, azaz felragasztva az általa szervezett „művészvacsorán” használt edényeket, palackokat, az étkezés maradékait látjuk. Spoerritől származik az a szállóigévé vált mondás, amely szerint ha minden művészet véget is érhet, a nemes konyhaművészet biztos fennmarad.
(Augenschmaus, Bécs, Kunstforum, május 30-ig.)