A bombagyárosok történelme. Tavaly áprilisban fogta el a Nemzeti Nyomozó Iroda terrorelhárító szolgálata S. Józsefet és három társát, akik az ügyészség gyanúja szerint a szocialista képviselő, Ecsődi László házát akarták felrobbantani. A hatóság nem sokkal később egy TNT-vel tömött futball-labdát is lefoglalt, a terrorcselekmény előkészületét pedig a Hunnia Mozgalom számlájára írta. A terrorizmus és egyéb bűncselekmények miatt folyó büntetőügyben fokozatosan nőtt a gyanúsítottak száma. Budaházy Györgyöt a Hunnia Mozgalom vezetőjének véli az ügyészség, aki egy csoportot hozott létre azért, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal befolyásolják a parlamenti döntéseket. A gyanú alapján Budaházy utasítására hajtotta végre az egyik bűntársa a Hiller István (MSZP) családi háza elleni lőfegyveres támadást, illetve az ő utasítására dobtak Kóka János (SZDSZ) épülő házára Molotov-koktélt 2007 decemberében. Idén márciusban harmincfős kemény magról, kiképzőtáborokról és a célpontok megfigyeléséről beszélt a Hunnia Mozgalmat lebuktató vállalkozó, Benkő György. A büntetőügynek jelenleg 18 gyanúsítottja van, akik közül – Budaházy Györggyel együtt – jelenleg hat személy van előzetes letartóztatásban. A nyomozást várhatóan júniusban zárhatja le a hatóság.
Benkő György vállalkozó telefonjával rögzítette azokat a beszélgetéseket, amikor ön a Hunnia Mozgalomról és politikusok elleni támadásokról beszélt. Mi igaz abból, ami a hanganyagon hallható?
– Természetesen tudok arról, hogy Benkő a médiában egy hangszalaggal kufárkodik, de a hanganyagnak csupán harminc másodperces részletét ismerhettem meg, ennél többet az ügyészség nem mutat meg nekem. Ennek tartalmáról ezért nem tudok véleményt mondani. Viszont a szalaggal kapcsolatban fontos kérdés lehet az is, hogy az anyag valódiságát vizsgálja-e a hatóság és az is, hogy Benkő György miért pont a választások előtt másfél hónappal tette közzé a hanganyagot? Azt is furcsállom, hogy bár terrorcselekmény bűntettének gyanúja miatt folyik nyomozás, a „bizonyíték” civil személynél maradhatott, aki ezt saját belátása szerint használhatta és használhatja a mai napig.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy Benkőt a rendőrség beszervezte?
– Át kell gondolnom az elmúlt tizennyolc évet, amióta Benkőt ismerem. Ennek a közös múltnak az értéke ugyanis megváltozott. Tény, hogy régen edzőtársak voltunk, és az is, hogy az MSZP–SZDSZ tolvajkormány már jó néhány éve nyilvántartást vezetett a nemzeti-radikális oldalhoz tartozókról, így valószínűleg az én személyem sem lehetett ismeretlen előttük. Mindezek alapján úgy gondolom, hogy a rendőrség vagy akár bármilyen más szerv is beszervezhette Benkőt.
– Miért állhatott Benkő érdekében, hogy a hanganyagot elkészítse, majd eljuttassa a rendőrségnek és a médiának?
– A vádalku intézménye Magyarországon is létező fogalom, és Benkő György a százhalombattai rendőrök előtt is ismert személy. Ráadásul a Hír Televízióban is nyilvánvalóvá tette, hogy pénzt vár a szerepléséért, amit a lakájmédiától meg is kaphatott. Ha jól tudom, közel húszmilliós vérdíjat tűzött ki a rendőrség a Magyarok Nyilai nevű csoportra, így profitálhatott abból, hogy minket előzetesbe juttatott.
– Tagja a Hunniának? Milyen információi vannak a szervezetről?
– A mozgalom 2007 tavaszán alakult. Alternatívát akartak kínálni azoknak, akik csalódtak az elmúlt húsz évben, s jogosan háborodtak fel a szemkilövöldözős tolvajkormány tettein. A Hunnia így gyűjtőhelye lett a nemzeti érzelmű, hazaszerető embereknek. A tolvajkormány a mozgalmat megalakulásának pillanatától kezdve ellenségként kezelte. Tagjait a Nemzetbiztonsági Hivatal és a „sündőrség” is figyelte. Vérlázítónak találom, hogy azok az MSZP–SZDSZ-es politikusok kezelték így az ország lakosait, akiknek korrupciós ügyei sorban derülnek ki. Ezért alakult meg később a Hunniához köthető Razzia nevű szervezet, s feladata a korrupciós ügyek felderítése volt. A Hunnia Mozgalomnak letartóztatásomkor nem voltam tagja.
– A hangfelvétel szerint MSZP-s pártirodákat is felgyújtottak a mozgalom katonái. Egyes támadásoknál állítólag ön is jelen volt.
– Olyan hanganyagról van szó, amit nem ismerek. Csupán egy besúgó mutogatja pénzért a sajtónak. Ráadásul egyelőre nem tudni, ki hajtotta végre a támadásokat, s az sem derült ki, a bebörtönzöttek közül valakinek van-e köze ezekhez.
– Ismeri Budaházy Györgyöt, akit önhöz hasonlóan terrorizmus gyanúja miatt tartanak előzetesben?
– Budaházyt nagyszerű hazafinak tartom. Az ő tetteit a nemzet és nemzeti érdek vezeti. Az az ellenszél, amiben küzdeni kénytelen csak még elszántabbá tette.
– Hisz abban, hogy erőszakos eszközökkel befolyásolni lehet a törvényhozókat?
– A 2002-es választások után nem számolták újra a szavazatokat, még az állampolgárok követelésére sem. Valószínűleg választási csalás történt. 2006-ban pedig beigazolódott, hogy az MSZP–SZDSZ bármilyen eszközt bevet, csak hogy hatalmon maradjon. A kormány ráadásul 2006. október 23-án terrorcselekményt követett el azokkal az állampolgárokkal szemben, akik jogosan voltak felháborodva. A kormány célja a megfélemlítés volt, az erőszakkal megőrzött hatalmat pedig arra használták fel, hogy a saját és a baráti zsebeket tömjék.
– Tagja valamelyik pártnak vagy szervezetnek?
– Nem, mert nem hiszek a jelenlegi parlamenti rendszerben. Az SZDSZ nevű törpepárt kormányzati szerepvállalása volt az, ami kiábrándított a parlamentáris demokráciából. Ez a párt, ami éppen csak bejutott a parlamentbe, de lehetőséget kapott arra, hogy sakkban tartsa az országot. A hatalmát rombolásra és lopásra használta, gőgös arroganciával. Ráadásul a szemkilövöldözős kormánypártoknak a tagjai az elmúlt nyolc évben nem vették tudomásul azt, hogy a hatalmat csak kölcsönkapták a néptől, és ők vannak az országért, és nem fordítva. A hatalom veszélyes dolog. Ha viszszaélnek vele, nagyobb kárt lehet vele okozni, mint egy focilabdába rejtett robbanószerkezettel.
– Már több mint egy éve előzetes letartóztatásban van, így volt ideje gondolkodni. Megbánta a tetteit?
– Ha valaki felvállalja, hogy konfliktusba keveredik a hatalommal, az tudja, hogy letartóztathatják. Engem még ma is jó érzés fog el, ha a nemzeti táborra gondolok, mert ez a tábor a nemzet becsülete. Büszke vagyok arra, hogy közéjük tartozhattam, de lelkiismeret-furdalásom van, mert a Benkő nevű besúgó lehetőséget kapott arra, hogy bajba sodorjon sok jó szándékú, hazaszerető, bátor embert. Így egyetlen dolgot bánok, Benkőt.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!