Ahol még a vízágyú az úr

Végeredményben nagyszerűen alakul majdnem minden. Orgona nyílik, rigó énekel, száz ágra süt a nap, tavasz simogatja az embert. Eközben megtörténik a régen várt fordulat a nemzet életében, csomagol a rossz, ünnepbe öltözik a szívünk, tervezünk, változtatunk, birtokba vesszük a hazánkat. Ha sorjáznak is a gondok, megoldást keresünk és találunk. Csupa lendület az ország. A lelepleződött múlt emberei még fröcskölődnek, vádaskodnak – nem tudnak veszíteni.
A veszíteni nem tudás nyomai – fájdalom – a sportban is megmutatkoznak. Előre le lehetett volna fogadni, hogy a két magyar futballfellegvár, a Ferencváros és az Újpest találkozója kiadós zavargást okoz majd. Így is történt. Őrizetbe vételek, sérülések, verekedések, rendőrsorfalak, vízágyúzás – itt, az életnek ebben a szögletében valahogy megállt az idő. Az amúgy szánalmas színvonalú magyar labdarúgásnak az évtizedek során valahogy része lett a botrány, a randalírozás. A bevezetett szankciók a jelek szerint hatástalanok. Egyelőre csak annyit tudunk: a balhékat soha nem a sportot igazán szerető emberek kezdeményezik – ahogyan a politikában sem a nagyszájú emberek az igazi hazafiak.
Új világunkban itt is lesz tennivaló.