Tűz alá vették az állatvédők a honvédelmi minisztériumot Nagy-Britanniában, miután nyilvánosságra hozták, hogy az elmúlt években robbanószerek tesztelése érdekében 119 élő disznót röpítettek az égbe. A minisztérium szerint a kísérletek tanulságai sok ember életét mentették meg Afganisztánban és Irakban. Hozzájárultak ugyanis a katonák védőfelszerelésének fejlesztéséhez, továbbá az aknák okozta sérülések hatékonyabb kezeléséhez. Ennek ellenére az állatvédők úgy vélik, a robbantások etikátlanak voltak, s az állatok elfogadhatatlan mértékű megcsonkításával és megsebesítésével jártak.
A kísérletet Porton Downban, a kormány titkos katonai kutatóközpontjában folytatták le a Whiltshire megyei Salisbury közelében 2006 és 2009 között. Hivatalos adatok szerint 2006-ban 25, 2007-ben 19, 2008-ban 40, míg tavaly 33 disznót áldoztak fel ilyen módon. Minden esetben elkábították az állatokat, és előfordult, hogy olyan anyagokba tekerték őket, amelyekből a hadsereg számára készülnek a védőruhák. Többek közt azért esett a választás a malacokra, mert bőrük sokban hasonlít az emberéhez. Így – a tudósok szerint – a robbantások miatt rajtuk keletkezett sérülések nagyjából megegyeznek azokkal, amelyeket a katonák szenvednek el harcmezőn. Caroline Luica zöldpárti parlamenti képviselő a felfedezés nyomán levélben arra kérte a honvédelmi minisztériumot, hogy függesszék fel a további hasonló kísérleteket.
A The Independent szerint még a Porton Down-i tudósok közül is sokan kételyeket fogalmaztak meg a kísérletekkel szemben. Egy jelentés szerint az anatómiai és biokémiai különbségek a disznók és az emberek közt valószínűtlenné teszi, hogy valódi párhuzamot lehessen vonni a két faj traumás sérülései közt. Ráadásul egészen máshogy reagál egy nyugalomban lévő, elkábított test, illetve harcmezőn, izgalmi állapotban lévő szervezet a külső behatásokra.
Egy nemrégiben készített tanulmány arra derített fényt, miközben Nagy-Britanniában tíz százalékkal csökkent az összállatkísérletek száma, a honvédelmi minisztériumban az elmúlt időben 51 százalékkal növekedett ez az arány. A kormány adatai szerint mintegy ötvenezer állattal, köztük bárányokkal, majmokkal és tehenekkel is kísérleteztek Porton Downban az elmúlt négy évben. A tudósok többek között különböző vegyszerek és biológiai fegyverek hatásaira voltak kíváncsiak.
Erdő Péter: Az igazi szeretet rábízza magát másokra















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!