Anyák éjszakája

A megfelelő tudás és a családtervezési eszközök hatékonyan segítik az abortuszhoz vezető kényszerhelyzetek elkerülését is. Ördögi kör helyett angyali kör, amikor a lányok iskolába járhatnak, emiatt kevesebb lesz
a tinédzserterhesség, s így kevesebb lány marad ki az iskolából

Évente egy kisvárosnyi emberrel, közel húszezer fővel fogy Magyarország lakossága. Februárban a statisztika szerint tízmillió-kilencezren voltunk, és a nyár közepére minden bizonnyal kevesebben leszünk tízmilliónál. A szakemberek szerint különben már rég elértük ezt a bűvös határt – a statisztikai adatok torzítanak, mert nem pontosak a kivándorlási adataink, magyarán jóval többen mentek el az országból, mint amennyiről a hatóságok tudnak.
A negatív népességi tendencia ismeretében botorságnak tűnhet ma Magyarországon a családtervezés szükségességéről és a fogamzásgátlás lehetőségéről írni, de mielőtt elítélnének érte, hadd mondjam el gyorsan: van olyan, egyébként tragikus szociális helyzetben lévő réteg itthon is, akik harmadik világbeli körülmények között élve a fejlődő országokra jellemző magas születésszámot produkálnak. Ha őket kivennénk a statisztikából, még tragikusabb mértékű népességcsökkenésről beszélhetnénk, és azt is tudni kell, hogy ez a réteg a magas szülésszámmal nem- csak újratermeli a (mély)szegénységet, hanem robbanásszerűen növeli a reménytelen helyzetben élők számát.
Ez a jelenség ugyan nem hungarikum (szinte minden társadalomban kialakulnak olyan rossz szociális helyzetű rétegek, amelyeket átlag feletti termékenység jellemez, és az sem ritka, hogy ehhez etnikai dimenzió társul), de az már lehet csak ránk jellemző, hogy az állami szabályozás hogyan viszonyul ehhez a helyzethez. A világban három stratégiáról tudnak: lehet csökkenteni, elfedni vagy növelni a jelenség mögötti tendenciát. A rosszul kitalált szociális rendszernek lehet olyan eredménye, hogy megéri gyereket vállalni akkor is, ha remény sincs az emberhez méltó felnevelésére, de persze az is előfordulhat, hogy egy anya azért szül szinte minden évben gyereket, mert nem tud róla, vagy nincs lehetősége élni a modern családtervezés eszközeivel. A kérdést így még nem vizsgálták Magyarországon, de most folyik egy érdekes munka: a szakemberek összehasonlítják az erdélyi magyar romák termékenységét a magyarországi romákéval. Amennyiben előbbiek termékenysége kisebb arányban haladja meg a többségi társadalom termékenységét, mint nálunk, akkor el kell gondolkodni a hazai család- és szociális politika hangsúlyain. Azt gyorsan leszögezném, hogy ez a kérdés nemcsak romaprobléma, de kétségtelen tény, hogy a reménytelen helyzetbe került családok többsége a romák közül kerül ki.
A második választási fordulót követő csatazajban elsikkadt egy olyan kezdeményezés, amelyet idén először szerveztek meg az országban: az anyák éjszakája. A hároméves múltra visszatekintő holland programot az európai országok többségében az anyák napját megelőző szombaton tartják, hogy felhívják az emberek figyelmét az anyaság árnyoldalaira is. Nálunk a Bocs Alapítvány egy nemzetközi projekt (Save Women’s Lives) keretében, kiemelt eseményként több héten át próbálkozik a kérdés ébren tartásával (Budapesten például május 14-én van ez a nap), különös tekintettel az anyai egészség védelmére.
A nemzetközi számok sokkolók, és érdemes úgy olvasni őket, hogy közben nem feledjük, nálunk is van egy nem is jelentéktelen réteg, amelynek tagjai harmadik világbeli körülmények között élnek, hasonló problémákkal küszködve. Vagyis a szegény országokban élő, termékeny életszakaszban lévő nők körében az anyasági halálozások aránya több százszor magasabb, mint Európában. Körülbelül egymillió csecsemő hal meg évente amiatt, mert szülei még kilenc hónapot se tudtak várni az előző szülés után a következő nemzéssel, s az anyai szervezet még nem tudott regenerálódni. A túl gyakori gyerekszülés és -nevelés leginkább a fiatal nők életét nyomorítja meg, akik sok társadalomban utódtermelő gépekké vannak lefokozva. A családtervezés jogának, kompetenciájának és eszközeinek hiánya miatt a nemzések közel fele a párok szándéka ellenére történik. Ez aztán újabb problémákat generál: megnő a csecsemőhalandóság, robbanásszerűen terjednek a súlyos fertőzések, a családok helyzete egyre reménytelenebbé válik. A földet is egyre jobban túlterheli a nem kívánt foganások okozta népességrobbanás, amely a nyomor, az erőszak és a környezeti leromlás egyik fő oka. A fogamzásgátlás a legzöldebb technológia lenne: a családtervezés ötször költséghatékonyabb klímavédelem, mint a többi megoldás. Ezt bizonyítja a London School of Economics kutatói által szeptemberben közzétett kutatás is, amely szerint a következő négy évtizedben minden hét dollár, amit családtervezésre költenek, több mint egy tonnával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, miközben konvencionális zöldtechnológiákkal hasonló eredményt minimum 32 dollár befektetéssel lehet elérni.
Az ENSZ millenniumi csúcstalálkozóján, kétezer szeptemberében a tagországok politikai vezetői nyolc millenniumi fejlesztési cél elérését tűzték ki 2015-re. A nyolc cél közül az ötödik fogalmazza meg az anyák egészségének védelmét és a családtervezés lehetőségének elérhetővé tételét. Eszerint a világon minden nőnek joga van – a terhessége előtt, alatt és után – a minőségi egészségvédelemhez és a testét érintő döntések meghozatalához. A megfelelő tudás és a családtervezési eszközök hatékonyan segítik az abortuszhoz vezető kényszerhelyzetek elkerülését is. Ördögi kör helyett angyali kör, amikor a lányok iskolába járhatnak, emiatt kevesebb lesz a tinédzser- terhesség, s így kevesebb lány marad ki az iskolából.
A családtervezés, amelyet az ENSZ már 1968-ban az emberi jogok közé sorolt, még mindig a jómódúak kiváltsága. Negyedmilliárd körüli termékeny korú nő hiába szeretne családot tervezni, nincs joga, tudása, eszköze hozzá. A következmény pedig évi közel százmillió olyan foganás, amit a párok nem akartak. Így még mindig robbanásszerűen, évente nyolcvanmillióval nő az emberi népesség, és a túlzsúfolt, kiszipolyozott, egyre jobban szétbarmolt föld lassanként egy globális nyomorteleppé válik. E sorok írójának épp a Save Womens’s Life programnak köszönhetően volt lehetősége belekóstolni a dél-afrikai nyomortelepek hétköznapjaiba, ahol teljesen természetes, hogy a tizenhárom éves kislánynak már saját gyereke van, és mindketten magukban hordozzák a HIV vírusát. Egy fokvárosi professzor, Petrus S. Steyn kezembe nyomta egy tanulmányát, amelyből kiderült, hogy a világ lakosságának az ötöde kamasz, és ezek nyolcvanhat százaléka a fejlődő országokban él. Nem kell jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsuk: húsz év múlva ezek a kamaszok lesznek a világ munkavállalói, és főként az elöregedő (mint amilyen a magyar is) társadalmak szorulnak majd rá a segítségükre. Az orvos tanulmánya arra is figyelmeztet, hogy ezeknek a kamaszoknak az egészségével most alig törődnek, mert fiatalok, így relatív módon kevesebb a baj velük, prevencióra pedig ott sincs pénz. A 15–19 éves lányok közül sokan évente szülnek, és Afrikában a lányoknak háromszor akkora esélyük van, hogy elkapják a HIV vírust, mint a fiúknak. A tapasztalat az, hogy az ilyen családokban élő gyerekeknek sokszor csak az általános iskola az egyetlen esélyük arra, hogy halljanak valamit a szexuális nevelésről és a fogamzásgátlásról.
A dologban az a legelszomorítóbb, hogy a kezünkben lenne a megoldás, csak éppen tabu – a politikusok nem akarnak beszélni róla. Az ENSZ népesedési programjának becslése szerint évente hétmilliárd dollárral meg lehetne oldani, hogy a családtervezés mindenki számára elérhető legyen. Ez például egy banki segélycsomaghoz képes pitiáner összeg, a fegyverkezésre költött pénzekről nem is beszélve.
Aki azt gondolja, hogy mindezek a gondok minket nem érintenek, induljon el Észak- vagy Kelet-Magyarország egyes részeire. A harmadik világ problémái hozzánk is megérkeztek, vagy talán el sem mentek tőlünk.