Schmitt lesz az Országgyűlés elnöke . Schmitt Pál európai parlamenti képviselőt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét jelöli a Fidesz és a KDNP az Országgyűlés elnökének – jelentette be tegnap Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője. Schmitt a bejelentést követően azt mondta: alázattal és legjobb tudása szerint szeretné szolgálni minden képviselő érdekét, aki kész azon fáradozni, hogy a nemzeti összefogás megvalósuljon. – Aki vezet, leginkább tűnjön úgy, mintha szolgálna – idézte a politikus Lukács evangéliumát, hozzáfűzve, hogy ő maga így irányít majd. A leendő elnök ígéretet tett képviselőtársainak, hogy az ajtó mindig nyitva áll előttük. Jövőbeni munkájáról elmondta: a politikai döntések előkészítésében, a Ház nyitottságában, működésében, hazánk jó hírének kialakításában segít majd, és minden eszközzel a demokráciát kívánja szolgálni.
A kormányzati rendszer felépítésével egy időben végre kell hajtanunk a magyar politika átfogó reformját is, beleértve a parlamenti képviselők számának csökkentését, az új önkormányzati választási rendszer megalkotását és az önkormányzati képviselők számának megfelezését – hívta fel a figyelmet tegnap Orbán Viktor a Fidesz–KDNP alakuló ülésén. A leendő miniszterelnök szerint az új rendszert nem egy nagy aktussal hozzák létre, hanem lépésről lépésre, területről területre haladva, hiszen az sok bölcsességet és számos egyeztetést igényel – közölte. A pártelnök hangot adott annak, hogy a politika többé nem szolgálhat magáncélokat és magánérdekeket. – Nem tudok, és nem is szeretnék senkinek felmentést adni és segítséget nyújtani, ha ezt a mércét elvétette – szögezte le. – Az elszámoltatás alá tartozó ügyeknek van egy olyan esete, amely külön elbírálást igényel: a 2006. október 23-i atrocitás – hívta fel a figyelmet. Éppen ezért a pártelnök a jövőben felkéri Balsai Istvánt, a párt jogi igazgatóját, hogy minden részletében vizsgálja ki az akkor történteket.
Navracsics Tibor leköszönő frakcióvezető emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években számos vita folyt a parlamentben, amelyben képviselőtársaival azt igyekeztek bebizonyítani: nem méltó a választópolgárok képviseletére olyan párt, amely becsapja választóit, szétrúgja a jogállamiság kereteit, rendőri erőszakot vet be békés megemlékezők ellen, fittyet hány a demokrácia írott és íratlan szabályaira, és hatalmi gőg által vezérelve lenézi, kioktatja a választópolgárokat.
– Az első szó a köszönet az úristen felé és a sokszázezer ember felé, akik imájukkal és munkájukkal segítettek abban, hogy ez a mai nap megvalósulhasson – kezdte beszédét Semjén Zsolt. A KDNP elnöke elmondta, nagy erőt nyújt számára, hogy egy „égi frakció” is van felettük, azon barátaik csoportja, akik fizikailag már nem lehetnek közöttük. Kitért arra is, hogy a Fidesz és a KDNP bajtársi szövetségben van. Míg előbbi a széles támogatottságot biztosítja, a KDNP évezredes értékrendet nyújt.
A KDNP új frakcióvezetője, Harrach Péter az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: frakciója sajátos elemeket hoz a szövetségbe, amelyek közül a keresztény-szociális gondolat képviseletét emelte ki. Mint fogalmazott, az egészséges társadalom felépítésén kíván dolgozni a jövőben. Ígéretet tett arra, hogy továbbra is képviselni fogják a családi adózást, a nyugdíjrendszer reformját és a családok csődvédelmét.
Lázár János, a Fidesz leendő frakcióvezetője kijelentette: aki a demokráciát félti a kétharmadtól, az a szabad választásokat vonja kétségbe, hiszen a magyar emberek egyértelmű és vitathatatlan döntést hoztak. – Mi ezzel az erővel élni, és nem visszaélni fogunk – szögezte le, hozzátéve, hogy a nemzeti tehetetlenség helyett a nemzeti együttműködés időszaka következik.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!