Esti Judit készített egy négyrészes sorozatot a fiatalkorú fogvatartottakról Nevelésre ítélve címmel a közszolgálati rádióban. Végigkíséri mikrofonjával az egész folyamatot a bűnelkövetéstől a büntetésen át az újrakezdésig. Amikor olyan emberek beszélnek erről az eseménysorról, akiknek ebből van munkájuk, elmondják a nehézségeket, majd az azokon való napi felülemelkedésüket. És miről nyilatkozhat a közrádiónak egy bentlakó? Hát persze, hogy jól érzi magát, továbbá szereti Marika nénit és az igazgató bácsit.
De ne bagatellizáljuk el a témát. Esti Judit tiszteletre méltó módon nekiveselkedett, hogy kiderítse, min lehetne segíteni. Itt az új kormány, az új filozófia, és bizony nem árt a figyelmeztetés, hogy a keménykedés a rendteremtésnek csak az egyik fajtája. Egy bűnözővé lett gyermek mégis csak gyermek, kiforratlan serdülő, bármilyen nagynövésű vagy kemény legény is, és a társadalomnak minden módon normális felnőtté kellene nevelnie. Amikor felmerül, hogy a társadalmi integrációba és reintegrációba pénzt kell tenni, akkor az megtérülő befektetésnek látszik.
Esti Judit járja mikrofonjával a bíróságot, nevelőintézetet, fiatalkorúak börtönét, beszél bíróval, pszichológussal, utógondozóval, és nem biztos, hogy rajta múlik, ha végül nem lesz kerek a kép. Lehet, hogy hátulról kellene elkezdeni ezt a történetet. Nem elsorolni, hogyan történt, hanem megnézni, mi nem történt meg. Megkérdezni azokat, akik végigmentek az úton, hogy miért tudtak vagy nem tudtak megkapaszkodni. Ismerek olyan fiatalembert, aki tizennégy éves korában brutális kegyetlenséggel gyermeket gyilkolt. Bár enyhe fokú szellemi fogyatékos, tizenöt évet kapott, vagyis a gyermekkorát a börtönben töltötte. Azt mondja, a fiatalkorúak börtönében az élet sokkal kegyetlenebb, mint a felnőttben. Ez fontos információ. Szabadulása után évekig tartott nála a börtönszindróma. Ha nem lett volna a nővére, akiben megkapaszkodhatott, ma ismét börtönben lenne. Utógondozás, pénz és lehetőségek nélkül szabadult. Munkát máig csak ott keres, ahol nem kérnek erkölcsi bizonyítványt. Ha innen indulnánk el, akkor meg lehetne kérdezni, hogy az utógondozás valóban annyit jelent-e, mint adminisztrációs ügyeket elintézni, s meg lehetne nézni, miért ment el társadalmi beillesztésre, különféle programokra az a rengeteg pénz, hogy közben nemhogy jobb, de roszszabb lett a helyzet.
Az eltelt években zajlott a kirakatpolitika. Volt egy csomó pénz, amit jól megfogalmazott projektekre el lehetett költeni. Ha a pénz elfogyott, továbbálltak a szakértők, új helyszínt kerestek projektjeik számára, és a kutyát sem érdekelte, mi lesz az ottmaradottakkal. Érthetően nagy lett a riadalom, amikor született erről egy bátor tanulmány is. Amit Esti Judit most felvetett, az nem börtönprobléma, hanem olyan össztársadalmi baj, amit okosan, nagy hozzáértéssel lehet csak gyógyítani. Se a pénz, se a szigor önmagában nem lesz hozzá elég.
(Tér-idő: Nevelésre ítélve, MR1-Kossuth rádió.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
