
origo.hu
Körözik a Mónika Show sztárját: több szállóigét köszönhetünk neki – videó
Összezárva. Az alsóházban szerda este a Nyíregyháza sorsa is megpecsételődött. A Szpari 0-3-ról Bugerra mesterhármasával egyenlített, de a győztes gólra már nem maradt ideje és ereje a Haladás ellen, s mivel a Paks 2-1-re legyőzte a Honvédot, a Nyíregyháza a Diósgyőrrel együtt elköszönt az első osztálytól. – Az a csapat, amelyiket négyezer néző felállva ünnepel, az nem esik ki, csupán a másodosztályban folytatja az útját. Én legalábbis így érzem – ezekkel a szavakkal kezdett bele az értékelésbe Sziky Gyula, a klub tulajdonosa. – A Nyíregyháza nem tradicionális nagy csapat, többször ingáztunk már az NB I és az NB II között, legutóbb 2005-ben búcsúztunk átmenetileg az első osztálytól. A feltételek nemhogy jövőre, a következő tíz évre adottak, nem érzem lealacsonyítónak, hogy az NB II-ben kell játszanunk. Kérdés, hogy a játékosok is így gondolják-e. Egy hónappal ezelőtt, a Győrben elszenvedett vereség szünetében Sziky Gyula egy kulcsot mutatott fel a játékosoknak az öltözőben, amivel képletesen be-, avagy összezárta őket, amíg ki nem vívják az első osztályú tagságot. A fogság a reméltnél tovább tart. – Meggyőződésem, hogy a télen megfelelő keret alakult ki nálunk, ám fél év kevés volt ahhoz, hogy a játékosok összecsiszolódjanak. Néhányan nyilván távoznak, de a többséget el sem küldöm és el sem engedem. Az lesz a nagy változás, hogy ahhoz a pénzhez, amit az NB I-ben harmincszázalékos erőbedobással lehetett megkeresni, az NB II-ben száz százalék kell – ecsetelte Sziky Gyula. Már csak az a kérdés, továbbra is Szentes Lázár feladata lesz-e a futballisták ösztönzése. – Szentes Lázár kiváló edző, tanítani való gyakorlásokat vezényel, de be kell látni, a játékosok nem egyetemi szinten tanulmányozzák a futballt. A keret tagjaival és a mérkőzések résztvevőivel hatékonyabb kommunikációra van szükség – jelentette ki sokat sejtetően a Nyíregyháza első embere.
Előzetesen mindenki csak érezte, hogy nem szerencsés a két rangadót eltérő időpontban kezdeni, de beletörődött: végtére mi múlik ezen? Ha elfogadjuk, hogy a lélektannak jelentős szerepe van a sportban, akkor akár az aranyérem. A Videoton könnyed játékkal kezdett és szerzett gyorsan vezetést az Újpest ellen, ám 1-0, majd a második félidőben, különösen 1-1 után érezhetően hiányzott a játékosokból az a motivációs többlet, ami a győzelemhez kellett volna. A lefújás után sem látszott senkin a vigasztalhatatlan elkeseredettség, hiszen adott volt a felmentés: a Debrecen úgyis megveri a Győrt. Mezey György is feltűnően gyorsan túllépett azon, hogy Szabó Zsolt vitatható ítéleteket hozott, majd az utolsó percekben felküldte a lelátóra. (A mester a piros lap miatt a záró fordulóban nem ülhet le a kispadra.) Negyedóra múlva már higgadtan, sőt kedélyesen fogalmazott a sajtótájékoztatón. Amikor tegnap azzal fordultunk hozzá, csinált-e volna bármit másként, ha tudja, a másik mérkőzés miként alakul, így felelt:
– Biztosan másként meccseltem volna. Kevesen vallják be, de nemcsak a játékosoknak, hanem az edzőknek is ingadozik a motivációs szintjük. Profik esetében természetesen ez sohasem süllyedhet egy adott mérték alá, de nem állandó. Nem akarom a versenykiírásra fogni, ha lemaradnánk az aranyéremről, de rossz döntésekkel szétzilálták a bajnoki hajrát. A tévétársaságok érdekei dacára nem szabad engedni abból, hogy az utolsó három forduló találkozói ugyanabban az időpontban kezdődjenek. A mi futballistáink még nem elég rutinosak, egyikük sem nyert bajnokságot, nem tudják megfelelően kezelni az ilyen helyzeteket. Szerdán egyértelműen hátrányban voltunk amiatt, hogy egy órával korábban játszottunk. Nemcsak mint a Videoton edzője, hanem a magyar labdarúgásban évtizedek óta dolgozó szakemberként mondom, többet érdemelt volna ez a bajnokság.
Aminek persze még nincs vége, de a szerdai eredményekkel a Debrecen nem csupán megőrizte egypontos előnyét, növelte az esélyét az aranyéremre. Az ugyanis egyértelmű különbség, hogy az utolsó fordulóban a DVSC Kecskeméten, a Videoton viszont Győrben lép pályára. Herczeg András, a hajdúságiak szakvezetője azonban még óvatos: – A Vidi elleni győzelmünk előtt megkérdezték tőlem, mikor dől el a bajnokság. Már akkor azt feleltem, csak az utolsó körben. Ne is várjon tőlem senki sem hangzatos nyilatkozatot. Az a dolgunk, hogy készüljünk a Kecskemét ellen.
Szigorúan a matematika nyelvén kijelenthetjük, ha nyer Kecskeméten, akkor a Debrecen a bajnok. A Videoton csak a címvédő botlása esetén érhet elsőként célba, persze mindenekelőtt nyernie kell Győrben. De az ETO-nak is hajtania kell, mert ha kikap, az Újpest leszoríthatja a dobogóról.
Kész szerencse, hogy az utolsó forduló éles meccseit vasárnap egy időben játsszák.
Kecskeméti bravúr. A 29. forduló tegnapi mérkőzésein: Kaposvár– Diósgyőr 2-2, gólszerzők: Oláh (5.), Szepessy (43.), illetve Somorjai (57.), Lippai (83.); MTK–Kecskemét 0-1, gólszerző: Némedi (43.).
Körözik a Mónika Show sztárját: több szállóigét köszönhetünk neki – videó
Szalahék maradnak, de Szoboszlai Dominikék edzőjét elviszi a nagyot bukó holland óriás
Most rázta meg a világot a királyi család közleménye: gyász, a mentők sem tudtak segíteni a szívroham után
Felrobbant a SpaceX űrhajója
Meglepő hír jött az üzemanyagárakról, erre senki sem számított
Megkezdődött a Tapolcai- és Káli-medence egyik legnagyobb és legfontosabb természetvédelmi fejlesztése
Juszt László leleplezte Magyar Pétert, kiderült a titok
Gyász: ütközött a kapussal, elhunyt az NB III-as csapat fiatal labdarúgója
A tulajdonossal harcoló székesfehérvári polgármester most a szurkolóknak üzent
Ezt a feltételt szabta a találkozóhoz a Kreml
Ukrán kémbotrány: bemutatjuk a milliárdost, aki bevásárolta Ruszin-Szendi Romuluszt a Tisza Pártba
Caramel alaposan téved
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.