Május 25-én, kedden este héttől a Magyar Rádió Márványtermében az érdeklődők már meghallgathatják a Magyar Rádió által meghirdetett, áprilisban zárult szkeccspályázatra érkezett jelenetek közül az első tizenkettőt, amelyet a rádiókabaré munkatársai kiválasztottak a beérkezett mintegy 1200 pályaműből. Az elődöntőbe jutott művek szerzőinek neve egy kivétellel ismeretlen. Többek között Kormos Anett is, aki az M1 csatorna tehetségkutatóján tűnt fel, s rögtön második helyezést ért el, ott van a díjakért küzdő humoristamezőnyben. A verseny második elődöntőjét június elsején rendezik tizenegy vadonatúj szerző és jelenet bemutatásával. A huszonhárom jelenetíró közül egyébként tízen budapestiek, négyen megyeszékhelyekről pályáztak, a többiek kisvárosokból, falvakból jelentkeztek.
Az elődöntőbe jutott szkeccseket népszerű és a magyar kabaré iránt elkötelezett színészek adják elő felolvasószínházszerűen. Többek között Bajor Imre, Kern András, Hernádi Judit, Újvári Zoltán, Aradi Tibor, Varga Ferenc József, Stefanovits Angéla és sokan mások.
A döntő június 15-én este hétkor kezdődik, ekkor dől el a három jelentős pénzdíj sorsa, és a remények szerint elkezdődhet jó néhány kabarészerzői, szkeccsírói pálya. A zsűri tagjai: Dolák-Saly Róbert, Fábry Sándor, Litkai Gergely és Kőhalmi Zoltán. A műsorvezető Kovács András Péter lesz. A legjobb jelenetekből rádiókabaré készül, amelyet a Kossuth Rádió sugároz majd.
Sinkó Péterék azt is ígérik, hogy aki beküldött írásműve alapján tehetségesnek bizonyult, azonban a beküldött munka valamilyen oknál fogva nem felelt meg a kiírásnak, nem kell, hogy búcsút mondjon a pályának. A döntő után őket is megkeresik a közös munka reményében.

Így alakulnak az üzemanyagárak – nem mindegy, hol tankolsz