Semmiféle törvénysértés nem történt a pusztazámori hulladéklerakóban keletkező gázok kezelésével megbízott cég közbeszerzési pályázatánál – tartalmazza az FKF Zrt. zömmel MSZP–SZDSZ-es tagságú felügyelőbizottsága (fb) által tegnap tárgyalt „külső szakértői” vizsgálat. – A beszámoló szerint „szerencsésebb” lett volna, ha nem egy-, hanem kétlépcsős pályázatot írnak ki, és akkor több pályázó közül választhatják ki a legjobb ajánlatot, azonban a jelentős – a 190 millió forintról 350-re, majd 450-re növekvő – árra nem tudott magyarázatot adni – emelte ki Szaniszló Sándor fb-elnök. Hozzátette: „csatlakoznak” az FKF-nél zajló, nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés megalapozott gyanújával, ismeretlen tettes ellen indított nyomozáshoz, és a rendőrségnek megküldik az említett külső és belső jelentéseket. Utóbbiról Vajda Pál, az igazgatóság szocialista elnöke korábban kijelentette: abból semmi sem derül ki.
A vizsgálatokat azután rendelték meg, hogy lapunk részleteket közölt Bielek Péter vezérigazgató rendőrségi tanúvallomásából (lásd alább). Ebben felvetődött, hogy akárcsak a BKV-nál, ennél az önkormányzati cégnél is tízmilliókat juttattak vissza a városházára. A Fővárosi Közgyűlés balliberális többsége a legutóbbi ülésen – a fizetés nélküli szabadságra távozott – Bieleket el is akarta távolítani, ám személyével az fb már nem is foglalkozik.
A Magyar Nemzetben még áprilisban felvetett többi visszaélésgyanús ügyről, így a belső szállításról, a tanácsadói és kommunikációs szerződésekről, közöttük Batiz András volt kormányszóvivő és Frei Tamás riporter – a Hír TV-ben említett – többmilliós megbízásáról éppen a vezérigazgató készít beszámolót az fb június elejei ülésére. – A cég környezettudatos terveit segíthették a „celebek”, a Cemi Kft.-vel tanácsokra kötött 400 millió forintos megállapodás pedig 3 milliárdos megtakarítás helyett csak feleanynyit hozott, ám ez is közel négyszeres megtérülést jelent – hangsúlyozta Szaniszló Sándor. Hozzáfűzte, az fb a 690 millió forintos kommunikációs keret közel harmadával való csökkentését, a 400 milliós tanácsadói kiadások háromnegyedének lefaragását követeli a menedzsmenttől. Az MSZP-s politikus szerint az FKF belső működése már eddig is kizárta, hogy „politikai nyomásra” bárki is munkát rendelhetett volna nyom nélkül, így nincs Demszky-féle házfelújítási, útépítési ügy, de Hagyó sem kézi vezérelhette a céget.
– Szégyen – reagált a fentiekre Bagdy Gábor, a KDNP fővárosi frakcióvezetője. Szerinte az FKF-nél zajló időhúzás kísértetiesen hasonlít a BKV-nál történtekre, és itt is csak a nyomozók tárhatják fel a történteket.
Eltűnt bűnjelek az FKF-nél?
Sem a korábbi belső, sem a külső vizsgálat nem találja nyomát annak a hetvenmillió forintnak, amely az FKF-től a városházára juthatott – közölte tegnap lapunkkal Szaniszló Sándor (MSZP). A cég felügyelőbizottsági elnöke a dokumentumokat átadja a hűtlen kezelés miatt nyomozó rendőrségnek, de szerinte a cégnél, ahol most lefaragják a költségeket, nincs Demszky- vagy Hagyó-ügy. A fővárosi ellenzék szerint szégyen a balliberális városvezetés időhúzása.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!