Fel kell készülni

Emberek láncban homokzsákokat rakodnak a gáton. A hídról, amelynek alját rég elérte a víz, szédítő szembenézni a Bódva örvénnyel teli hullámaival. Edelényben tegnap délután az volt a kérdés: átszakad-e a gát immár a lakott területek szomszédságában is, ahol pusztán a védmű átázása miatt máris rengeteg a vízzel borított kert.

Joó István
2010. 05. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tulajdonképpen kegyelmes volt a most áradó folyóként mutatkozó Bódva-patak kedden hajnali kettőkor. Csak a város nem lakott részén, a felújítás alatt lévő kastély parkjánál szakította át több helyütt a gátat, homokzsákok százait mosva el. A hídról nézve úgy látszik, hogy a gátszakadásoknál egy vízlépcsőrendszer szabályosságával zuhog az ár a kastélyépület felé, amely azonban egyelőre nincs veszélyben. A hídról a másik irányba tekintve azt látni, hogy ott is sok helyütt túljutott a víz a gátakon, de ott még „csak” az átázás okozta buzgárok következtében. A töltéseken homokzsákokat rakodnak az emberek, a gátak melletti állóvizekben erőgépek öntik a bazaltköveket a töltésfal megtámasztására. A gát tetején lévő gaz miatt nem látni pontosan, hány centi hiányzik ahhoz, hogy a víz átlépjen a védművön. Ha itt is szabad utat kap az áradat, legalább ezer embert kell kitelepíteni.
A gát melletti Bódva utca, sőt az eggyel beljebb található Újtemplom utca sok kertje így is víz alatt van. Sok ház alsó szintjére is beférkőzött az átázott töltésen és kavicsos talajon átszivárgó Bódva. Nyüszítő kutyák az erkélyeken. Nagy Béla nyugdíjas bányász erkélyén az alsó szintről felmenekített termények és bútorok.
– Nyáron itt már nem lesz szalonnasütés – mutat a házigazda a kerti ülőtuskók vízből kiálló végeire –, talán jövőre sem megy le innen ennyi víz…
– Nagyon nehéz ezt nekünk átélni – mutat a felázó házfalakra a felesége. – Próbáljam meg, hogy ne pityeregjek? Életünk összekuporgatott, egyetlen fillérjében sem lopott pénzéből épült ez a ház.
Egy másik nyugdíjas házaspár, Almási Barnabásék szalagparkettájának is „anynyi”. Még jó, hogy lányuk és vejük valamivel korábban már elköltözött, mert diplomásokként is csak Borsod megyén kívül találtak munkahelyet. Sallai Péter nyugdíjas esztergályos megmutatja az alagsorban, hogy még a szennyvíz is visszajött a csatornából, ilyen következménye is van az árvíznek.
– Reggel még rendesen láttam az elültetett salátákat és a hagymákat is, most már csak a szőlőtőkék tetejét.
Azok az edelényiek, akik csoportosan, gumicsizmában sétálnak a gát melletti, egyelőre csendes vizekben, hiányolják a Bódva városon belüli mederkotrást és a védőgát felújítását. A veszélyért az új hidat is okolják, felidézve, hogy a régi híd fesztávja sokkal nagyobb volt a mainál, ami alatt már nem fér el ekkora áradás. Valóban: a városi híd széltében nyeli az egyre magasabb víztömeget.
Molnár Oszkár független polgármester vasárnap hajnal óta talpon van, ő a helyi védelmi bizottság elnöke. Gondterhelten mondja, hajnali két óra előtt öt perccel vágatta át Edelény déli külterületén a gátat, de kettőkor mégis átszakadt itt, a város közepén a védmű. A polgármesterrel nehéz egy percen keresztül is beszélni, újra-újra eligazítást várók és jelentéstevők szólítják meg.
– Varga Imre vagyok Görbeházáról, harmadmagammal. Hol segítsek? – kérdezi egy önkéntes a városvezetőt. Közben Ódor Ferenc, a megyei védelmi bizottság elnöke is megérkezik; nyugodtabb időkben a Borsod megyei közgyűlés fideszes elnöke. Ő is azt mondja: fel kell készülni akár a katasztrófára is a sosem látott víztömeg nyomása és a gát helyenkénti súlyos átázása miatt. Elmondja, ezen a napon különösen a Hernád mentéért aggódnak még. Szóba elegyedünk Rácz Miklóssal, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetőjével is. Szakmailag ő irányítja a Sajó–Hernád–Bódva menti 70-80 érintett település árvízzel szembeni védelmét.
– Itt, Edelényben tartósan magas vízszintre kell felkészülni – véli Rácz Miklós. Intő jelnek tartja, hogy az áprilisi vízszintrekord a hét végén, a hét elején újra megdőlt, és még nincs vége…
Lapzártáig nem történt meg a legnagyobb baj – gátszakadás –, azonban Edelényben mindenki számol vele. Így az a budapesti tűzoltó is, aki negyven társával az éjjel még Jászberényben hordta a homokzsákokat. Az ország több pontjáról tűzoltók, rendőrök, vám- és pénzügyőrök százai végeznek önkéntes segítő munkát Edelényben, próbálják állni a sarat a nem lanyhuló vízáradattal szemben. A helyiek mind azt mondják: az 1974-es edelényi árvíz semmi volt a mostanihoz képest.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.