Halálos áldozatok. Ugyancsak az Egyesült Államokban, az április 24-én kezdődött tornádók és a nyomukban járó zivatarok okozta áradások Tennessee-ben, Mississippiben és Kentuckyban már 27 ember életét követelték – írta a New York Times. A víz alá került, Tennessee-ben lévő Nashville városát részlegesen evakuálták a hatóságok. A kitelepítetteket magasabban fekvő iskolákban helyezték el. Alig két nap alatt 33 centiméternyi eső hullott a térségre, ami miatt leállt a tömegközlekedés is. Több embert eltűntként tartanak nyilván, ezért félő, hogy az áldozatok száma tovább emelkedik.
Egész hajóhad fáradozik az olajszennyezés megszüntetésén a Mexikói-öbölben, ahol két hete felrobbant, majd elsüllyedt a Deepwater Horizon nevű olajkitermelő platform – közölte Tony Hayward, a katasztrófáért felelősnek tartott British Petroleum (BP) vezérigazgatója.
A BP irányítója már elismerte, hogy cége teljes felelősséggel tartozik a károk felszámolásáért. Becslések szerint azonban most már naponta 900 ezer liter nyersolaj ömlik az öbölbe, ezért finomított korábbi nyilatkozatán. Eszerint az olajplatformot üzemeltető BP nem vitatja, hogy felelős a tenger megtisztításért, a balesetért azonban nem okolható. Tony Hayward álláspontja az, hogy azt a fúrótorony tulajdonosának, az amerikai Transocean vállalatnak egy hibás berendezése idézte elő – adta hírül a BBC, amelynek beszámolója szerint mindkét cég pert akar indítani, hogy elháríthassa az eddig ötmilliárd dollárra becsült kárigényt. A viták ellenére az amerikai parti őrség és az olajkitermelő cégek most szinte katonai fegyelemmel működnek együtt a példátlan környezeti katasztrófával fenyegető szenynyezés felszámolásában.
Környezetvédő szakemberek szerint az Egyesült Államok partvidékéhez közelítő olajfolt már olyan hatalmas, hogy lehetetlen megfékezni, és a következményeivel még évekig – hacsak nem évtizedekig – számolni kell – írta a CNN. Emlékeztettek az Exxon Valdez olajszállító tankhajó esetére. Akkor 50 millió liter nyersolaj ömlött a tengerbe Alaszka partjainál, s még csaknem tizenöt évvel az 1989 márciusában bekövetkezett baleset után is toxikus olajmaradványokat mutattak ki a parti homokban, valamint az ott élő állatokban és növényekben. Most azonban az olaj nagy kiterjedésű mocsárvidékek felé is közelít, ahol a tisztítási munkálatok sokkal nehezebbek, mint Alaszkában voltak. Ha a szennyezés leülepszik a hullámzástól mentes, oxigénszegény talajú mocsárvilágban, húsz évig is pusztíthatja az ottani élővilágot. Ez hatással lesz csaknem minden olyan állatra, amelynek léte a mocsaras területek egészségétől függ, márpedig az Egyesült Államok halszükségletének 40 százalékát éppen a Mexikói-öböl most veszélybe sodort élőlényei adják.
A riasztó méretű olajszőnyeg láttán Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó közölte: változtatott korábbi álláspontján, és mégsem támogatja a tengeri olajfúrások kiterjesztését Kalifornia partjainál – jelentette a BBC. A kormányzó azt mondta: ekkora kockázatot nem lehet vállalni.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!