Az európai polgárok többsége nincs tisztában azzal, hol tárolják online adatait és kinek a felelőssége védelmezni azokat – állítja egy múlt hét végén publikált tanulmány. A kutatásban résztvevők úgy vélik, az internetes biztonság fenntartása nemzetközi együttműködést igényel. Erre az összefogásra most minden eddiginél nagyobb az esély. A Die Presse osztrák konzervatív napilap online kiadásában közölte: a vírusirtó szoftverek gyártására specializálódott Symantec cég a 2009-es évet értékelő jelentésében 62,5 milliárd euróra becsülte az internetes bűnözők havi „összjövedelmét” az Európai Unió területén, ami meghaladja a kábítószer-kereskedelem volumenét. Ezt már Brüsszel sem nézi tétlenül, s április végén jelezte, hogy terveket dolgoznak ki egy központi koordinációs hivatal felállítására, amely a tagállamok kiberbűnözés elleni küzdelmét lesz hivatott öszszehangolni. Az osztrák lap úgy tudja, az új hatóság Hágában, az Europol központjának közelében kaphat majd helyet, ha a tagállamok rábólintanak a megvalósításra.
A Symantec jelentése egyébként felhívja a figyelmet arra, hogy az internetes bűnözés korunk leggyorsabban fejlődő deliktuma. Népszerűségét növeli, hogy kis ráfordítással, akár egy 40 eurós, a feketepiacon beszerzett hamis azonosító profillal vagy egy 700 dolláros vírusgyártó szoftverrel milliókat lehet keresni, s a lebukás valószínűsége kisebb, mint a hagyományos bűncselekmények esetében.
Elgondolkodtató, hogy a Symantec évértékelőjéhez mellékelt ranglistán Magyarország az első tíz között végzett az adathalász weboldalak származási helyét illetően. Egy évvel korában még „csak” a 13. helyen álltunk. A térséget tekintve Románia a harmadik helyezett, miután a phising (adathalász) weboldalak tizede származik keleti szomszédunktól. Országainkhoz az elsősorban pénzügyi vállalatokat célzó phising-oldalak hatoda kötődik. A kutatók egyébként arra is rámutattak, hogy a világméretű gazdasági válság nem hatott látványos mértékben a pénzügyi szektort célzó kiberbűnözésre.
Átszállítottak Ukrajnába egy erőművet az Európai Unióból – ez volt az EU legnagyobb logisztikai művelete














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!