Harmincévnyi szerelem a hegyekben

T a l á l t   k é p e k

Egy férfi és egy nő az Alpokban valahol, valamikor. A háttérben többnyire magas hegycsúcsok, hóval borított sziklák, hegyoldalak. A férfi és a nő az előtérben áll, ül, térdel vagy guggol, a fényképezőgép lencséjébe néz, vagy valahová a mérhetetlen magasság felé. A nő többnyire mosolyog, a férfi is, az ő arcán azonban olykor némi aggodalom vagy legalábbis féltés érzékelhető, többnyire átkarolja párját. Ruházatuk képről képre változik, ahogyan, ha figyelmesen újra és újra átböngésszük a fényképeket, az arcvonásaik, az alakjuk is. Az első képeken még fiatalok, úgy huszonöt évesek lehetnek, az utolsókon már ötven fölött. Negyvenkét kép, negyvenkét utazás az Alpok legszebb tájain. Szerelem a hegyekben harminc éven keresztül változatlan intenzitással. Mintha csak a magashegységekben oly megszokott tündérmesék világába csöppennénk bele – vagy éppen a turisztikai reklám remekét szemlélhetjük a sorozatban? Mindenesetre nem csoda, hogy a Komm, mein Mädchen, in die Berge című könyv, amelyben a negyvenkét fotó található, 2009-ben a német fotókönyvek versenyén ezüstérmet kapott. Arról, hogy kiket látunk a képeken, a fotók megtalálója és publikálója, Andrea Stultiens holland fotográfusnő semmit nem árul el, a G.-vel és D.-vel jelzett személyek elő- és utóélete ismeretlen marad. Így még szebb a történet, vélnénk, két ember valahonnan Európából az Alpok legszebb tájain…
Azután persze lassan a táj szép részletei mellett a történeti háttér is kirajzolódik, mégpedig Melanie Mühlnek köszönhetően, aki kinyomozta s a Frankfurter Allgemeine Zeitung Feuilleton rovatában egy riportban meg is írta, kiket látunk a sikerkönyv képein. Útja a fotográfustól ahhoz a régiségkereskedőhöz vezetett, akinél az a képeket találta. Ott azután kiderült, hogy a könyvbe került negyvenkét kép mellett még sok ezer diát, sok száz fényképet hoztak el abból a lakásból néhány évvel korábban, amelyet a tulajdonosok halála miatt kiürítettek. No meg értékes bútorokat, merthogy Piet (P. volt a betű, amelyet a fotós D.-nek olvasott) és Greet Pons jómódban élt, a mérnök férj a holland tengerkotrás elismert szakembere volt. Azt is megengedhették maguknak, hogy sokat utazzanak, évente fölkeressék az Alpok vagy épp a mediterrán vidék szép tájait. Sokan ismerték, tisztelték őket, de valójában csak egymásnak éltek. Hogy így volt, azt mi sem bizonyíthatná jobban, mint a negyvenkét talált kép, amelyen változó ruhában és egyre öregebben, de az összetartozás egyre erősebb érzésével néznek az önkioldóval működtetett fényképezőgép felé.