Többek között a kettős állampolgárságról, a büntető törvénykönyv módosításáról és a 2006. augusztus 20-i tűzijáték, illetve az őszi rendőri fellépések áldozatainak teljes körű anyagi és erkölcsi kárpótlását célzó javaslat vitája kezdődik ma a parlamentben. Utóbbi kapcsán Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője a Duna TV tegnapi műsorában nem zárta ki, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felelősségét is felvessék és vizsgálják a tévészékház ostromával kapcsolatban.
Ma folytatják le a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslat vitáját is. A Fidesz képviselői által hétfőn benyújtott javaslat szerint idén ősztől jóval kisebb létszámú önkormányzati képviselő-testületek működnének. Tegnapi lapzártáig mindössze egyetlen módosító javaslat érkezett: az MSZP-s Varju László azt indítványozta, hogy a kompenzációs listás mandátumok száma a 25 ezertől 100 ezerig terjedő lakosú településeken eggyel növekedjen. Ezt azzal indokolta, hogy a civil szerveződéseknek és a helyi érdek-képviseleti szervezeteknek továbbra is legyen lehetőségük képviselőket delegálni a testületekbe. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke minderre úgy reagált, az önkormányzati választás elsősorban nem pártpolitikai alapon zajlik, ezért a civil szervezetek „simán” bejuthatnak a testületekbe: – Én például a helyi lokálpatrióták támogatását élvezem a rendszerváltás óta – tette hozzá Gödöllő polgármestere. Szerinte ha a civilek és az érdek-képviseleti szervezetek jó egyéni jelölteket állítanak, be is kerülnek a testületekbe. Gémesi hangsúlyozta, nem történt más, minthogy a hét országos szövetség és a leendő kormány betartotta korábbi ígéretét. – Ez egy jó és korrekt törvény, demokratikus és gesztusértékű elemeket tartalmaz – reagált Gémesi azokra az ellenzéki kifogásokra, miszerint alig lesznek ellenzéki képviselők a testületekben.
Szabó Gellért, a Faluszövetség elnöke tudomásul vehetőnek nevezte a létszámcsökkentést, de hangsúlyozta, a törvényalkotó arányosabb munkát és részvételt vár el a kisebb létszámú testületektől. –A kisebb falvakban eddig is megoldották, hogy költségtérítés nélkül dolgozzanak a képviselők – tette hozzá. Gémesi szintén gesztusértékűnek nevezte a létszámcsökkentésből elérhető 3,5 milliárdos megtakarítást. A MÖSZ elnöke hozzátette, a fővárosban viszont százmilliárd körüli tartalék van a párhuzamos feladatellátások miatt. Ennek megszüntetése nyilván érdekeket sért, de egyeztetni kell a pazarlás megszüntetéséért – vélte.
Elvi különbségtétel. Répássy Róbert (Fidesz) szerint a központi államigazgatási szervekről és a kormány tagjainak jogállásáról szóló törvényjavaslat elvi alapon, szándékosan különbözteti meg a vagyonyilatkozat-tétel szempontjából a politikai és a szakmai állami vezetőket. A politikus azokra a bírálatokra reagált, amelyek szerint kevesebben tesznek majd nyilvános vagyonnyilatkozatot az állami vezetők közül. Répássy hangsúlyozta, az előterjesztés szigorít a szabályokon: a szakmai vezetőknek évente, nem kétévente kell zárt vagyonnyilatkozatot tenniük.

Újabb hamisítvánnyal támadják a Harcosok Klubját, ez már bűncselekmény