Jászladány határában nagybetűs tábla jelzi a messzebbről érkezőnek, hogy biztonságos településen jár. Később megtudom, hogy 2002 óta működik saját rendőrőrsük, komoly technikai háttérrel, kulturált körülmények között, s erős polgárőrségük is van. A mintegy hatezer lakosú nagyközségnek – amely 2011-re szeretné elérni a városi rangot – jelenleg csaknem egyharmadát teszi ki a cigány népesség. Az itteniek úgy tartják, az idő megtanította őket együtt élni, hisz a cigányok ősei a XVIII. században érkeztek ide. Bár a környék néhány falvából már elvándoroltak a magyarok, itt mindkét náció ragaszkodik a településhez. Napjainkra az is világossá vált, hogy mennyit ártott itt is a cigányság lelki és fizikai állapotának az a passzivitás, amelyet részben az előző évek segélyezési politikája alakított ki. A helyi önkormányzatnak ezzel szemben voltak és vannak elvárásai az egészséges fiatal és felnőtt cigány lakossággal szemben a gyerekek nevelését, a közösségi, életviteli normák betartását illetően. Éppen azért, mert ők ismerik társadalmi összetételüket, szokásaikat, emberi értékeiket. Nem szólva azokról a veszélyforrásokról, amelyek következményeit szeretnék elkerülni, hisz mint tudjuk, ezek másutt az országban már etnikai szembenálláshoz, erőszakhoz, gyilkosságokhoz vezettek. Erről ugyan szerencsére itt nincs szó, hisz mindennek a megelőzésén hosszú idő óta dolgoznak.
„Rájöttem, senkinek sem jó
az uszítás”
A mögöttük hagyott esztendőkben már csak azért sem volt könnyű kitartaniuk elgondolásaik mellett, mert igen erős balliberális médiahadjáratot, feljelentési hullámot kellett elviselniük. Ennek kiindulópontja az volt, hogy 2002-ben az önkormányzati iskola mellett létrehozták az Antal Mihály Alapítványi Iskolát az ambiciózusabb gyerekek számára. A kívánalom mindössze annyi, hogy elérjék a 3,5-es tanulmányi átlagot és betartsák a házirendet. A mai napig több cigány fiatal végzett már itt jeles és jó eredménnyel, és tanult tovább. Arányuk jelenleg ezen az intézményen belül tizenöt százalék. Mivel annak idején a település életéből pusztán ezt az eseményt „rágta” a média, még mindig szóba kerül, ha az itteniek sorsáról érdeklődünk. Így van ez Suki Lászlóval is, aki az egyik főutcán a közösségi célú munkát végző férfiakat, nőket irányítgatja. Utóbbiak szívesen engedik magukat fényképezni, nevetnek, incselkednek kollégámmal. Ebédidőben vagyunk, így Suki Lászlóval leülünk egy padra beszélgetni. Azzal kezdi, hogy nyolc évvel ezelőtt ő maga is benne volt a helyi cigány önkormányzatban, amelynek vezetője az alapítványi iskolával kapcsolatos ellenségeskedést kirobbantotta. És bizony hallgatott rá, s elhitte, hogy ezzel rosszat akarnak nekik.
– Aztán rájöttem, senkinek sem jó az uszítás. Van, aki ma is árulónak nevez azért, hogy azt mondogatom a fiataloknak, tanulni, dolgozni, viselkedni kell. Azt kérdezem tőlük, kinek lesz jó, ha a jobb érzésű magyarok elmennek innen? Nézzék csak meg azokat a településeket a környéken, ahol ez bekövetkezett. Mindenféle szempontból rosszabb helyzetben vannak, mint mi, ladányiak.
Suki László kérés nélkül is beszél magáról. Ötvenedik életévében van. Itt született, hatgyermekes családban. Korán nősült, s amikor az ő gyerekei születtek egymás után, félbehagyta az iskolát, de később gyorsított tanfolyamon tanult szakmát. Tud villanyt szerelni, ért a kőművességhez. A házát is maga építette. A kilencvenes évekig tartott az „aranyvilág.” Aki járt utána, annak volt munkája, keresete. Az ő négy felnőtt gyereke szintén szakmát tanult. Hogy most mi van? Már ő is ott tartott, hogy nem lesz miből kifizetnie a villanyt, vizet. Szerencsére megbízták ezzel a feladattal. Ismeri az ittenieket, van, aki megfogadja, amit mond, másokat győzködni kell, hogy rendszeresen vigyék a gyereket az óvodába, küldjék a nagyobbat az iskolába. Némi büszkeséggel a hangjában hozzáteszi, hogy azért vannak, akik hallgatnak rá, s ezért több, hozzá hasonló, kissé iskolázottabb ember kellene ide. Nem is érti, amikor azt hallja, hogy nekimennek a szülők azoknak, akiktől az „okosságot kapják”. Ő is itt végezte az általánost, de „ilyen divat” nem volt akkor. – Hát, ezekért a dolgokért íratták át többen közülünk is az alapítványi iskolába a gyereküket – tér vissza ahhoz a fonálhoz, ahonnan beszélgetésünk elindult. Letelt az időnk. Felveszi a padról a dossziéját, amelyben a ma elvégzendő munkákat jegyzi, és indul vissza az embereihez.
Nem látták értelmét
az erőfeszítésnek
Jászladány eredendően mezőgazdasági település volt, a hetvenes évektől a környező városok, Jászberény, Szolnok ipari létesítményei és szolgáltatásai adtak kenyeret az embereknek. Miután mindez a rendszerváltozás után átalakult, üres tér keletkezett magyarnak, cigánynak egyaránt. Itt helyben s a közvetlen környékben csak az utóbbi években erősödött meg néhány kis és közepes cég és szolgáltatás. A környékbeli T – Plasztik cég, és a Tesco Global olykor igényelt embert, egy bizonyos iskolázottsági szinttel és munkavégzési képességgel. A helyi munkaerő-piaci menedzser – B. Suki Rita – múlt évi tapasztalatai azt mutatják, hogy igen nehéz volt azokat megtalálni, akik e kívánalmaknak megfeleltek. A másik neuralgikus pont a többéves munkanélküliség utáni apátia leküzdése. Komoly rábeszélés kell ahhoz, hogy egyáltalán a gondolattal megbarátkozzanak, reggel időben fel kell kelni, más rendszer szerint telik a nap. Van, aki fél, bizonytalan, nehezen bírja a pontosságot, a fizikai erőfeszítést. Ahol pedig az akarat meglenne, a nyolc osztály elvégzéséről szóló bizonyítvány hiányzik. Mivel a közelmúltig a segélyekből származó jövedelem több volt, mint a minimálbér, nem is látták értelmét az erőfeszítésnek. Nem értették azt sem, hogy a fizetésből járulékokat, adót vonnak le. Így aztán nagy eredménynek számított, ha a húszból tízen meg tudtak ragadni egy munkahelyen. A rendszeres szociális segélyből élők száma az utóbbi négy évben folyamatosan emelkedett, ma közeledik az ötszázhoz. A térségben alig indult olyan képzés, amely a helyiek elhelyezkedéséhez esélyt teremtett volna. Az országos ajánlatok pedig a már említett iskolázatlanság miatt számba sem jöhettek. Ezért indítottak a községben ismét esti tanfolyamokat a huszon- és harmincéves korosztály számára.
Hosszú távra terveznek
A nagyközség polgármestere, Dankó István igazi lokálpatrióta. Nem tartozik egyik párthoz sem. Makacs, kitartó, éles eszű ember. Tetterejét és optimizmusát még az sem tudja kikezdeni, hogy eddigi nehézségeikre még a gazdasági krízis is „rátett egy lapáttal”. Most például azt tartja biztatónak, hogy a közösségi célú munkavégzés mint tevékenység és pénzkereseti lehetőség kezd felértékelődni.
– Sokáig restellték meg ímmel-ámmal végezték. Ám idén január elsejétől érvényes a kormányrendelet, hogy egy családban csak egy személy jogosult az úgynevezett rendelkezésre állási támogatásra. Így a „megszokott” havi 57 ezer forint helyett csak 27 500 forintot vehet fel egy szülőpár. A februári kifizetéseknél ébredtek erre rá. Jelenleg 200 férfit és nőt foglalkoztatunk az Út a munkához programban. Ha valaki komolyan veszi a rá kiosztott feladatot, havonta 73 500 forintot vihet haza. E munkabérek kilencvenöt százalékát a központi költségvetés fedezi, öt százalékkal viszont nekünk kell hozzájárulnunk. A gond csak az, hogy a jól szervezett és eredményes tevékenységhez eszközök és anyagok is szükségesek. Mindennek anyagi fedezetére pedig nem gondoltak a program kidolgozói, így ezt máshonnan kellett elvennünk. A lakosságunk okkal várja el, hogy a közösségi célú munkának látható eredménye legyen. Az önkormányzat harminc fejlesztési pályázatából eddig húsz bizonyult sikeresnek. Az összességében több száz milliós tételből elsősorban csatornahálózatukat és a csapadékvíz elvezetését fejlesztik. Aztán parkosítanak, járdákat köveznek, a helyi kultúrához kapcsolódó értékeiket újítják fel. Remélik, mindebbe be tudják vonni a cigány lakosságot is. De míg e pályázatokra készültek, amit ötlettel, saját erőből gyarapítani lehetett, megtették. Többek között vissza nem térítendő támogatást adnak azoknak a fiataloknak, akik szívesen költöznek megüresedett családi házakba és ragaszkodnak a településhez.
Így teremthették meg szép otthonukat Fazekas-Füzesi György és felesége, Nóra. Mindketten jól képzett, hivatásos rendőrök, akik a helyi őrsön szolgálnak, és hosszú távra tervezik itt az életüket. Nóra a helyi közbiztonságot elfogadhatónak tartja. Azért is végezte el főiskolán a szociálpedagógia szakot, hogy jobban megértesse magát a problémásabb emberekkel – mondja.
Üdítő volt vele találkozni, mint ahogyan az Idősek Otthonának vezetőjével, Ficsorné Együd Eszterrel is. Száz idős férfiról és negyven asszonyról gondoskodnak türelemmel, szeretettel. – Ez nem megőrző hely, amit elzárunk a lakosságtól, éppen ellenkezőleg. Hívjuk őket vendégségbe, látogatóba és minket is szeretettel várnak a község jelesebb ünnepeire – mondja derűsen.
Levették őket a listáról
Jászladányban csaknem annyi hatvan éven felüli ember él, mint ahány tizennyolc éven aluli fiatal. Az utóbbi körből 925 gyereknek a fele többszörösen hátrányos helyzetűnek számít. Ez az arány az óvodába beíratott kicsiknél is. A Móra Ferenc Általános Iskolában a tanulók tíz százalékának van szüksége úgynevezett sajátos nevelési módszerekre. Ez a gyógypedagógiai, logopédiai, a diszlexiával és a magatartási zavarokkal kapcsolatos speciális, kiscsoportos foglalkozásokat jelenti. Ezért volt különösen nagy csapás, hogy éppen azoktól a fejlesztési lehetőségektől fosztotta meg őket 2002-től az oktatási tárca, amellyel az ő sorsukon, s az őket oktató pedagógusok lehetőségein javítani szerettek volna. Mindezt így summázza a polgármester.
– Koncepciónkban a hátrányok csökkentésére, a különböző kisegítő foglalkozásokra épp olyan hangsúlyt fektettünk, mint a tehetséggondozásra. Még 2007-ben megnyertünk egy ilyen szellemiségű, több millió forint fedezetű integrációs oktatási pályázatot. Ez az egyik önkormányzati iskolánk gyerekeit segítette volna. Az eredményt közzétették az interneten. Ott még szerepelt Jászladány. Majd – úgy tudjuk, bizonyos jogvédő civil szervezetek közbenjárására – levettek minket a listáról. A második esetben annak az iskolának a fejlesztésére pályáztunk, ahová a legtöbb cigány diákunk jár. A számukra szükséges speciális foglalkozásokra és az iskola külső renoválására szerettünk volna anyagi segítséget kapni. Az oktatási tárca szakértőjének intencióit betartva, többször átdolgoztuk az anyagot. Végül ugyanez a személy volt az, aki nem írta alá az esélyegyenlőségi tervünket, enélkül pedig el sem indulhattunk a pályázaton. Ez a lehetőség 277 millió forintot jelentett volna. Nem lehet ezt másként értelmezni, mint visszavágást azért, mert az alapítványi iskolával kapcsolatban a saját elképzeléseinket próbáltuk megvalósítani. Nem gondoltak arra, hogy a község büntetésével a cigány lakosságon is ütnek egyet.
Mint utaltunk rá, Dankó István kitartó és optimista ember. Újabb oktatási elképzelésüket részben a helyi érdekekkel, részben a hazai közállapotok javításával kötnék össze. Azt tapasztalták ugyanis, hogy cigány származású diákok, amint középiskolás korba kerülnek és bejárók vagy kollégisták lesznek, gyakran abbahagyják a tanulást. Ezért úgy gondolják, itt, helyben kellene teremteni számukra további képzési formát, amely egy rendészeti szakközépiskola lehetne. Meg is mutatja az általuk kigondolt helyszínt, a központi helyen lévő, hajdani „templomi” iskolát, amit gyönyörűen felújítottak. Jelenleg üresen áll. Kapuja nyitva, mint a sok támadást megélt alapítványi iskoláé. Csak be kell lépni rajta.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
