Kiállni egymásért

Eldördült a startpisztoly. Körösényi András, az MTA Politikai Tudományok Intézetének igazgatója Fricz Tamás munkáját feleslegesnek ítélte. A jobboldali politológust három nappal a választások második fordulója előtt eltávolította munkahelyéről. A HVG-nek adott nyilatkozatában Körösényi ugyan azt mondta, hogy személyi kérdésekbe nem szívesen bonyolódna bele, inkább az intézet munkájának megújításáról beszélt, „nemzetközi színvonalon álló tudományos kutatásokat állítva a középpontba”, amelyek következtében „az intézeti kutatók munkájában a tudományos kutatásoknak kell prioritást adni, nem az akadémiai tudományosságtól távol álló közéleti-politikai esszéknek, publicisztikának és napi politikai elemzéseknek”. Vagyis egyfajta racionalizálást tűzött ki célul a január elsejétől kinevezett vezető. A hír mindenesetre bombaként robbant a választások előtt. Még az Index sem ésszerű átrendezésről adott hírt, hanem elég sokatmondóan „Fricz Tamás kirúgásáról”.
A találgatások rögtön megindultak. Fricz Tamás ugyanis túlságosan is ismert személyiség, gyakran szerepel a különböző televíziós csatornákon, és ma már talán eljutottunk odáig, hogy elismerjük: aki a médiában népszerű, az attól még lehet komoly szakember is. Friczet mindenesetre ilyennek ismerik, nagyon sokan. Nevéhez fűződik a „következmények nélküli ország” kifejezés, amelyet nemcsak az újságok, hanem politológustársai, köztük korántsem csak jobboldaliak gyakran használnak, valószínűleg nem Fricz iránti elvakult hódolatból, hanem mert az elmúlt nyolc év egyik legjellemzőbb formulájának érzik. Hiszen éveken át az orrunk előtt zajlottak olyan piszkos ügyek, korrupciós visszaélések egész sorozata, amelyeket aligha lehetett jobban jellemezni, mint Fricz kifejezésével. A Magyar Nemzetben nemrég írt publicisztikájában optimistán úgy fogalmazott, hogy ez az ország „még” következmények nélküli, de már nem sokáig. Ha feláll egy új kormány, amely tudni fogja a dolgát, már vélhetőleg nem marad semmi sem következmények nélkül. S szólt azokról a bebetonozott vezetőkről is, akiket az MSZP-kormány az utolsó pillanatban a különböző intézmények élére kinevezett, méghozzá hosszú időre.
Fricz megtámadása jelzésértékű. Azt üzenték nekünk, hogy hiába győztetek ti kétharmaddal, mert tovább fog folytatódni a lövészárokharc. Ha a Fidesz mentőövet dob Fricznek, akkor diktátorok gyülekezete. Ha nem, akkor „na ugye, hogy van, akit az út szélén hagytok”.
Meg kell említenünk Fricz munkásságát: számos könyvet, tanulmányt, esszét publikált. Soroljunk fel néhányat: Állam, közvetítés, civil társadalom (1990), Rendszerváltásban Magyarországon (1996), Egy következmények nélküli ország (2004), Talán mégsem következmények nélküli ország (2006) Az árok két oldalán. A magyar demokrácia természetrajza (2006), És mégis következmények nélküli ország? (2007). Az lenne Fricz bűne, hogy mivel fejtegetései érdekesek, ő maga pedig olvasmányosan, érdekesen ír, ezért őt újságokban is szívesen közlik? Tapasztalatom szerint ez a tudományos világ vaskalaposainak szemében gyakran bűnnek számít, de a mozgatórugó irigység is lehet. Saját fülemmel hallottam egy szerény képességű irodalomtörténésztől, hogy egy mű tudományos értékét ő a lábjegyzetek számán méri. Még véletlenül sem a gondolat, a koncepció eredetiségén, a stíluson vagy a kifejtések logikáján. Azokban az országokban, ahol az esszéírásnak komoly hagyományai vannak, tudományosság és olvasmányosság egyáltalán nem zárják ki egymást.
Vagy az lenne Fricz bűne, hogy igen aktívan részt vesz a közéletben, beleértve a civil mozgalmakat? Egy rosszindulatú megjegyzés szerint ő „a Fidesz házi politológusa”, csak hát akkor hogyan van az, hogy Fricz évek óta előre hozott választásokat követelt, a Fidesznek pedig ezzel éppen ellenkező volt a politikai stratégiája?
S egy újabb homályos pont az elbocsátás indokolásában: Körösényi szerint az intézet ismét foglalkozni szándékozik „pártpreferencia-kutatással, értékkutatással, a demokratikusan választott kormányok elszámoltathatóságával; például azzal, hogy menynyiben befolyásolják a kormányzati politikát a szavazói preferenciák és a választási ígéretek”. Éppen Fricz Tamást ne lehetne ezen kutatási témákra használni? Aki könyvében és tanulmányaiban kifejezetten ilyen témákat járt körül?
Tisztelettel megkérdezzük Körösényi igazgató urat: Szigeti Péter, az OVB elnöke, aki az első választási fordulóban a megtestesült tehetetlenség felejthetetlen alakításával lopta ki magát a választók szívéből, jobban értene az értékkutatáshoz és a politikusok választási ígéreteinek elemzéséhez, mint Fricz Tamás? Az elszámoltathatóság kérdésében objektívabb tanulmány remélhető a húsz éve MSZP-s képviselő Vitányi Ivántól, vagy a pártállam utolsó igazságügy-miniszterétől, Kulcsár Kálmántól (egyikük sem politológus), mint Fricztől? Kéri László, aki annyira független elemző, hogy nemcsak a cinikus Heti hetesbe ült be, hogy Hernádi Judittal versengjen, melyikük tudja nevetségesebbé tenni a polgári kormányt és a jobboldalt, hanem (gondolom, „független értelmiségiként”) képes volt Gyurcsány Ferencet elkísérni 2005 áprilisában Stockholmba, s ha véletlenül nem kapják őt lencsevégre, sose tudjuk meg, hogy Fletóval sétálgatott? Akkor a kérdésre, miként lett ő a miniszterelnök személyes tanácsadója, azt felelte: ez csak egyszeri alkalom volt, és ő csak baráti alapon adott tanácsokat Gyurcsánynak, akit régóta ismer. Kéri László négy éve így írt: „Orbán egy sápadt, megtört öregember a parlamentben…, aki az övéi szeretetétől övezve fölszállt a mennyekbe.” (2006. október 7., MTI) De Kérivel, ugyebár, nincsen semmi baj, az Orbánt gúnyoló „mennyekbe szállása” nem publicisztika, nem „napi aktualitás”, amely Körösényi igazgató úr finnyás orrának politikailag oly érzékeny nyálkahártyáját irritálná. Kéri, aki önmagát bizonyára pirospozsgás fiatalembernek érzi „a megtört Orbánnal” szemben, a megtestesült tudományosság és objektivitás. A stockholmi gépen a Gyurcsány melletti ülésen kulminálhatott a tárgyilagossága. Hogy miért említettem ezeket a neveket? Mert a felsoroltak (Kéri, Szigeti, Vitányi) egytől egyig kutatók lehetnek abban az intézetben, ahol Fricz Tamásnak, a politikatudomány kandidátusának, a Miskolci Egyetem politológia tanszéke docensének nincs helye. Ki ezt kutathatja, ki azt. Fricz most már semmit. Aki nem hiszi, ki mindenki kutathat szabadon, s mekkorka életművel, menjen csak fel az MTA Politikatudományi Intézetének honlapjára. Tanulságos szörfözés lesz.
Tényleg, végül is ki ez a Fricz Tamás? Mindössze hat önálló könyv, több tucat tanulmánykötet társszerzője, 70 tanulmány írója, két angol nyelvű kötet társszerzője, illetve egy német nyelvű tanulmány írója. Számít ez? Ugyan. Tavalyelőtt megkérdeztem tőle, jön-e Kötcsére, a polgári piknikre. Nem tudok, mondta, várnak a budaörsiek egy civil találkozóra, előadást vállaltam. Pedig Kötcsén akkor már ott tolongott boldog-boldogtalan. Fricznek más dolga volt. A házi politológusok azért nem így viselkednek.
Azt meg már meg sem kérdezem, hogy hol van most a harcias Kálmán Olga, Bánó András, Baló György, hol vannak a Sváby András-félék, hogy feltegyenek a vázolt témakörben néhány kérdést a Pálinkás József MTA-elnök által kinevezett Körösényi Andrásnak?
Egy biztos: ha most hallgatunk, és nem állunk ki Fricz Tamásért, akkor továbbra is következmények nélküli ország leszünk.