Soha nem lázadtam a szüleim ellen abban az értelemben, hogy a művészi pályától teljesen elütő életre vágytam volna – meséli telefonjába bújva, miközben a vonat Dél-Franciaország felé zakatol vele. Kyle Eastwood tizennyolc évesen már biztosan tudta, hogy a zenére teszi fel az életét, még ha rövid ideig kacérkodott is a filmezéssel. Színészként is bemutatkozott, többek között A szív hídjai, a Lebujzenész és a The Outlaw Josey Wales című filmekben, fejben azonban másra készült. – A szüleim állandóan dzsesszt és bluest hallgattak otthon, mindketten zongoráztak. Természetesen adódott, hogy hét-nyolc évesen már én is a zongoránál ültem. Kamaszként aztán basszusgitárra váltottam – folytatja. Eastwood főiskolás korában már komolyan foglalkozott a gitárral; rhythm and bluest tanult, hallás után játszott reggae-t. Később a francia basszusgitáros, Bunny Brunle tanítványa lett, rendszeresen fellépett New Yorkban és Los Angelesben. Persze miért is vágyna a dzsesszen kívül másra, akit már gyerekként bevezettek a színfalak mögé; Clint Eastwood oldalán Kyle olyanokkal találkozhatott, mint Sarah Vaughn. Miközben a házi feladatát írta, felváltva szólt a Stan Kenton Big Band és Thelonius Monk. – Egészen fiatalon láttam Count Basie-t élőben, a hetvenes években. Nagyon meghatározó élmény volt – pörgeti vissza a családi fényképalbumot.
Eljött persze az idő, hogy a híres apa zsenije inkább teher, mint áldás volt. – Kezdetben nehezen tudtam kivonni magamat apám hatása alól. Nem szorultam az árnyékába, de meg kellett küzdenem az összehasonlítással. Ma már szerencsére túljutottunk ezen – magyarázza.
Apa és fia közös alkotásának eredménye többek között az Oscar-díjas Titokzatos folyó zenéje, a négy Oscarral elismert Millió dolláros bébi, a Levelek Ivo Dzsimáról, az Elcserélt életek, a Sorsvonat és a Gran Torino. Kyle Eastwood olyan zenei világot álmodott apja mozgóképeihez, amelyek nélkül Eastwood alapfilmjei néhány tónusnyi mélységgel szegényebbek lennének.
– Kiválóan tudunk együtt dolgozni, ismerjük egymás rezdüléseit. Soha nem éreztem a közös munkában feszültséget – meséli a fiatalabbik Eastwood. Több mint tíz éve saját kvartettet alapított, amellyel apja tiszteletére a Carnegie Hallban ’96-ban külön koncertet adott. Két évvel később From There To Here címmel már standardekre és saját szerzeményekre fűzött lemezzel jelentkezett. A többi dzsessztörténeti diadalmenet. Második albuma (Paris Blue, 2005) a francia dzsesszslágerlista első helyén nyitott, Now című anyagán posztmodern dzsesszt ötvöz groove-val és funkyval. A felvételek többségén itt már a BBC dzsesszdíjával elismert zongorista, Andrew McCormack kísérte.
Okos, emelkedett, kifinomult. Leginkább így jellemzi a kritika Kyle Eastwood kompozícióit. Legújabb, Metropolitain című lemezének társproducere már Miles Davis fia, Erin Davis volt, s talán neki is köszönhetően Kyle Eastwood a kritika szerint az eddigieknél is haladóbb szellemű anyagot rögzített. Egy felvétel erejéig hallható például a lemezen a francia popforradalmár énekesnő, Camille, Manu Katche és Eric Legnini is. – Bejártam Dél-Afrikát, Marokkót, Spanyolországot. Ha tehetem, bepakolom a zsákomat, és nekiindulok. Az utazás tölt fel – mondja két alagút között zakatolva. Harmadik albumával lassan egy éve folyamatosan úton van, és a turnénak Budapesttel még messze nincs vége. Az amerikai és az európai kritika már rég Kyle mellett áll, újabb kihívásra készül. A fiatalabbik Eastwood és a dzsessz meghódítaná Ázsiát.
origo.hu
A Tisza Párt kommentről kommentre építi a kontraszelekciót
