Tavaly Szávay Ágnes többek között Venus Williams testén át jutott a francia nyílt teniszbajnokság női egyesének nyolcaddöntőjébe, s Czink Melinda is beállította Párizsban legjobb Grand Slam-szereplését, hiszen a 2003-as US Open után megint három kört ment. Ha ezek az eredmények idén megismétlődnének, az maga lenne a csoda. Szávay hetek óta combizomhúzódással küszködik, emiatt legutóbb az estorili és a madridi WTA-tornán csak vergődött, visszaesett a világranglista 45. helyére. Az Ibériai-félszigetről haza vezetett az útja orvosi vizsgálatra, majd Bécsbe fizioterápiás kezelésekre, s bár elutazik a francia fővárosba, egyelőre rejtély, el tud-e indulni a Roland Garroson. Ha igen, akkor sem valószínű, hogy megismétli egy évvel ezelőtti menetelését, így viszont tovább eshet vissza a sorban.
Hasonló vonatkozik Czink Melindára, aki élete legjobbjánál csak eggyel hátrébb, a 38. helyen zárta 2009-et, megnyerve első WTA-viadalát Québecben. A brisbane-i szezonkezdeten még kétszer győzött, s megszorongatta Justine Henint, később viszont katasztrofálisan teljesített, egyesben eddig tucatnyi vereség mellett mindössze három sikert aratott. Tíz versenyen esett ki azonnal, nem csoda, ha visszacsúszott a ranglista 57. pozíciójába. Sem ő, sem Szávay nem lesz kiemelt, azonnal belefuthat valamelyik klasszisba, jelen állapotában az esélytelenek nyugalmával.
A tegnap kezdődő párizsi női selejtezőben további két magyar próbálkozott a 128 közé kerüléssel. A világranglista 195. helyén álló Marosi Katalin simán, 6:2, 6:4-re kikapott a spanyol Silvia Soler Espinosától (188.). Kapros Anikó (199.) viszont egyelőre tartja magát, mivel bő kétórás csatában 6:3, 5:7, 6:3-ra verte a francia Severine Beltrame-ot (206.). Kapros annak idején, 2002-ben három kört ment a Roland Garroson, de 2004 óta nem jutott fel a főtáblára, botorság lenne tőle várni a bravúrt. A férfiaknál hat éven át még erre is esélytelennek mutatkoztunk, hiszen Sávolt Attila 2004-es selejtezőbeli kiesése óta nem koptatta magyar férfi játékos Párizs salakját. Idén aztán Balázs Attila (235.) megmutathatta magát, de nem sokáig, hiszen meccslabdát rontott, s végül a francia Charles-Antoine Brezac (279.) 5:7, 7:5, 6:2-re felülmúlta őt.
Nagyon úgy néz ki, a magyar teniszezőkre idén epizódszerep hárul(t) a Roland Garroson.
Arn Varsóban menetel. Arn Gréta (205.) remekel a 600 ezer dollár összdíjazású varsói tornán. Tegnap 6:4, 6:4-re verte a cseh Klara Zakopalovát (78.), a nyolc között jár, ahol az ukrán Aljona Bondarenkóval (28.) találkozik majd.
Áttörni a bedeszkázott eget














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!