Díszkivilágítással, látványos programokkal és tűzijátékokkal köszöntötte Sanghaj a szombaton megnyílt világkiállítást, amelynek szervezői elsősorban a környezetbarát nagyvárosok megteremtését szolgáló megoldásokra próbálják ráirányítani a figyelmet.
Hu Csin-tao kínai államfő köszöntő szavai után a világ minden részéről érkezett 2300 zenész és táncos vett részt az ünnepi gálaműsorban – írta a BBC.
A megnyitót szigorú biztonsági intézkedések előzték meg, az expó helyszínén és a városban több tízezer katona és rendőr, valamint több mint egymillió önkéntes vigyáz majd a rendre a világkiállítás ideje alatt. A CNN beszámolója szerint áprilisban hatezer embert vettek őrizetbe Sanghajban a csaknem két héten át tartó sorozatos razziák alkalmával, többségüket lopás vagy prostitúció gyanúja miatt.
Az expó, amelyen 189 ország és 57 nemzetközi szervezet képviselteti magát, hat hónapon át várja a látogatókat. Ez idő alatt 65 millió hazai és ötmillió külföldi vendégre számítanak, de már most látható, hogy ennyien csak akkor férnek majd be a kiállítási területre, ha a látnivalók egy részéről lemaradnak. A szervezők ezért sorsolással döntik el, ki melyik szekciót nézheti meg. Mindenesetre a kínai pavilont egyetlen látogató kijelölt útvonala sem fogja elkerülni.
A sanghaji magyar pavilont, amelynek közepén magyar matematikusok találmánya, az egyensúly törvényeit szemléltető gömböc áll, a remények szerint kétmillióan keresik majd fel a világkiállítás ideje alatt. A magyar bemutatót nem előzte meg nagy hírverés, minden bizonnyal azért, mert a 21. századi „keljfeljancsi” nem tükrözi a szervezők céljait. „Magyarország kreatív, harmóniában szeretne élni, és a magyarok mindig talpra állnak. Ezt szeretnénk üzenni a kínai látogatóknak a gömböccel is” – mondta el az InfoRádiónak Galambos Iván, a magyar szekció főbiztosa.
A világkiállítást a megnyitó napján 210 ezren, tegnap azonban már 390 ezren keresték fel.
Átszállítottak Ukrajnába egy erőművet az Európai Unióból – ez volt az EU legnagyobb logisztikai művelete














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!