További engedélyre nincs szüksége a működéshez a prágai áramtőzsdének (PXE) – mondta David Kucera, a cseh börze főtitkára tegnap. Mint arról már beszámoltunk, a prágai villamosenergia-piacról annak anyavállalatához, az osztrák energiatőzsdéhez (EXAA) került át a magyar áramtermékek azonnali kereskedése. A Magyar Energia Hivatal (MEH) ugyanekkor vizsgálatot indított a PXE és az EXAA együttműködése miatt. A hivatal nyilatkozatokat kért be a felektől arról, hogy kívánnak-e hazánkban áramtőzsde működtetéséhez engedélyért folyamodni.
A PXE magyar szekciója eddig korlátozott engedéllyel működött, ám a prágai cég benyújtotta kérelmét a teljes jogokat adó papír iránt is. David Kucera szerint ezzel csak jóindulatukat kívánták bizonyítani. Mint fogalmazott, a MEH vizsgálatát „a PXE magyar árampiacon kifejtett tevékenysége ellen irányuló lépésnek” tekintik. A főtitkár kérdésünkre azt mondta, „időpocsékolás” lenne itt tartózkodása alatt találkoznia a MEH illetékeseivel.

Újabb hamisítvánnyal támadják a Harcosok Klubját, ez már bűncselekmény