Nem ő deviáns, hanem a közege?

Kiss László futballtréner hazatért félig-meddig önkéntes száműzetéséből, a Maldív-szigetekről. Tanulni jött, de tanítani fog; nem indult idén az a pro licences tanfolyam, amelyen részt vett volna, alapított viszont Verebes Józseffel egy edzőakadémiát, erre közösen várják a jelentkezőket. Ám ez csupán apropója az alábbi interjúnak, amit már Varga Zoltánnal és még másokkal is el kellett volna, el kellene készíteni. Arról, miért nem jut hely minden alkotni vágyó és képes embernek abban a közegben, ahol nem egy kollégának máig az a legeredetibb mondata és gondolata, hogy „nem téveszt meg minket az ellenfél pillanatnyi helyezése”. Lentebb mégsem a szokásos sztereotip anyag következik Kiss Lászlóval, mint áldozattal, közellenséggel, megmondóemberrel. Ezúttal nem ő tart tükröt a magyar labdarúgásnak – mi alkotunk képet róla.

Ismét itthon? Egyáltalán, hol van az igazi otthona?
– Hol lenne? November elején jöttem haza, akkor járt le a legutóbbi kétéves szerződésem. Feleségem halála óta, tizenhárom éve élek egyedül, ebből nyolc és felet töltöttem külföldön, abból hat és felet a Maldív-szigeteken.
– Ahol sikeres, rendre nyer, az ázsiai BL-ben vitézkedik, mindenki szereti. Itt viszont, mint mondja, szinte senki sem. Egy kis viszálykodásra vágyott?
– El akartam végezni a pro licences tanfolyamot, de kiderült, hogy épp most nem indul. Egyébként kint sem az a lényeg, hogy szeretnek vagy nem, hanem az, hogy a munkám alapján ítélnek meg. Itthon is mindig csak ennyi volt a vágyam, de soha nem teljesült.
– Ez volt másfél, két évtizede. Most viszont talán már azt se tudják, hogy a világon van. Csak nem azt akarja mondani, hogy miközben hithű kommunisták válhattak a demokrácia legfőbb védelmezőivé, egyedül Kiss László emléke és megítélése nem változott, nem fakult?
– És ha így lenne?
– Akkor ki a hibás? Pár kivételtől eltekintve Magyarország összes futballvezetője, vagy inkább ön?
– Mindig tudtam, hogyan kellene viselkedni, de képtelen voltam úgy is tenni. Nem hódoltam be senkinek, viszont szándékosan soha nem is bántottam meg senkit. Ha valamiről megkérdezték a véleményemet, azt őszintén elmondtam.
– Mint nekem, amikor hárman ültünk egy asztalnál Martti Kuuselával, a Honvéd vezetőedzőjével. Angolul folyt a beszélgetés, ám öntől, a finn tréner segítőjétől magyarul kérdeztem, mit tanult tőle, mire rövid tűnődés után egyetlen szóval felelte: semmit. Gondolja, hogy ez volt a legcélravezetőbb és legelegánsabb válasz?
– Nem. Ön kérdezett, én feleltem. Ahogy szoktam, az igazat. Ez jött a számra, és ezzel nem Kuuselát akartam megsérteni. Őt kifejezetten kedveltem, a mai napig tartjuk egymással a kapcsolatot, soha olyan tisztességes emberrel nem találkoztam, mint ő. Főleg az tetszett, ahogy a személyes kapcsolatait ápolja. Amikor ide érkezett, azzal kezdte, Laci, te vagy itthon, bízom benned, tudom, soha nem fogsz hátba szúrni.
– Csak szembe. Amúgy, mivel kevés mifelénk a finn, nem a magyarokkal kellene jutni már valamire?
– A háborúskodáson túl vagyok, egyáltalán nem vágyom rá. Pályaedzőnek is mindig azért mentem korábban is, hogy a konfrontációkat elkerüljem, háttérben maradhassak, dolgozhassak. Ha valakire haragszom, csak magamra.
– Akkor béküljön meg; először önmagával, aztán a közeggel.
– A közeg elvárja, hogy változzak, de ő maga semmit sem változik. Pedig talán nem véletlenül mondta valaki, hogy nem én vagyok deviáns, hanem a magyar labdarúgás. De ettől még itt a helyem, meg kell találnom a szerepemet a futballunk feltámasztásában.
– A minap éppen egy edzőakadémiát alapítottak, Verebes Józseffel közösen. Ez már az új szerep lenne? És ha igen, mutatkozik rá igény?
– A magyar edzők hajdan nagyon sokat adtak a futballvilágnak, most sem kellene mást tenni, csak sokkal többet dolgozni. Nem a pénzért ácsingózni, mert az eredmény elsősorban a munkától függ. Ami az akadémiát illeti, Verebes József adja meg az általános alapvetéseket, Ferenczi Attila a tulajdonképpeni menedzser, én pedig a taktikával, a gyakorlattal foglalkozom. A visszajelzések alapján nagy az igény a kurzusainkra, amelyeket meghirdetett témákban tartunk. Június 2-án kezdünk, az első alkalom még ingyenes lesz, a második, június
7-én már fizetős. Ha ez a munkám a magyar labdarúgásban, akkor ezt szeretném nagyon jól csinálni.
– Van egy tippem rá, külföldön miért fogadták el mindenütt, miközben itthon alig valahol. A nyelvi korlát miatt. Mert idegenben tényleg csak a szűken vett szakmáról tud kommunikálni, és ahhoz ért, ráadásul munkamániás. A konfliktuskereső, túl fejlett igazságérzettel megvert, öntörvényű énje viszont nem rajzolódhat ki. Ehhez mit szól?
– Nagyon eredeti gondolat, és szerintem igaz is. A maldív nyelvet valóban egyáltalán nem ismerem, és angolból sem vagyok túlságosan jó. A munkám beszélt helyettem.
– Most viszont megint ön. Ezzel az interjúval vajon tovább rontotta hazai munkavállalási esélyeit?
– Lehet. De az is lehet, hogy valahol javítottam.