Protestszavazás az üres zsebről

Győztünk és előre! – idézte 1979-ben a világsajtó a lelkes nicaraguai forradalmárok napilapjának első számát, amikor Latin-Amerika történetének utolsó fegyveres forradalmával megdöntötték a négy évtizedes diktatúrát. A korábban hihetetlen akkor valósággá vált. Az amerikai tudósító meglepődött, amikor kérdésére, hogy miért is harcolnak ebben a nagyon szegény országban, azt a választ kapta, hogy: „A kenyérért, testvér, a mindennapi betevő falatért!”
Vasárnap Magyarország választói soha nem látott tömegben szavaztak az MSZP-kormány leváltására és a Fidesz–KDNP-re. De már nemcsak szavazás, hanem fájóan követelő üvöltés volt a demokráciában habfürdőző Európának, méghozzá akkora üvöltés, amelyet a vén kontinens még sohasem hallott. Az ellenzéki polgári pártszövetség több voksot kapott, mint az Országgyűlés másik három pártja együttvéve.
Ha sommásan jellemezni akarnánk a szavazást a választók döntése alapján, akkor azt mondhatnánk, hogy tömegesen MSZP-ellenes, tiltakozó szavazás volt, méghozzá a javából. Hazánkban ez az első olyan protestszavazás, amely egyértelműen a szavazók zsebéről szólt. A Fidesznek mindig is voltak hűséges voksolói, akik elveik és értékrendjük alapján döntötték el, hogy hol a helyük. A mostani választás során azonban a párt soha nem látott tömegű új szavazókat hódított meg, köztük szép számmal egykori MSZP-s vagy SZDSZ-es voksolókat is. Őket döntésükre nem a kampány bírta rá, hanem az a tapasztalatuk, hogy sokkal rosszabbul élnek. Olyan választás volt ez, ahol az emberek számára már régen nem a pártok ideológiai arculata volt a fontos, és nem is ismeretlen szakértőik által kidolgozott bizonytalan kimenetelű programjaik, hanem eddigi tapasztalataik, élethelyzetük, vagyis a saját zsebük. Az, ami 2006-ban még nem volt annyira érzékelhető – „hogy rosszabbul élünk, mint négy éve” –, mára emberek tömegeinek drámai erejű tapasztalásává vált. A politikusok által sokszor becsapottak már nem hittek a szavaknak, kifordított zsebükre néztek és voksoltak. Bizony sokan a mindennapi kenyérért, meg a lakásért, meg a gázszámláért. Miközben az átvert görögök az utcán tüntettek, a becsapott magyarok a szavazófülkében „egy helyre” ikszeltek.
A vesztes párt
Ezen a választáson tényleg többről volt szó, mint kormányváltásról: a kérdés az is volt, hogy meg tudunk-e végleg szabadulni az MSZP-től, Közép-Európa utolsó posztkommunista pártjától. Nem kétséges, hogy az MSZP végleg kiürült. Jegyezzük meg: a posztkommunista Közép-Európában ma már csak egyetlen utódpárt létezik, ez pedig az MSZP.
Nem az a meglepetés, hogy a szocialisták most kiütéses vereséget szenvedtek, hanem hogy a demokratikus politika világában idáig el tudták húzni. Az, hogy két évtizeden át hatalmi tényezőt jelentettek, s csak most buktak meg. Remélhetően véglegesen. Véleményem szerint az MSZP nem egy demokratikus politikai versenytérben született párt, hanem egy teljesen más minőség, éppen a demokratikus változásoknak makacsul ellenállni képes pártállami relikviák tömegét megőrző utódpárt. Politológiai értelemben tehát nem igazi párt, hanem egy sajátos pártállami maradvány, önmagát túlélt hatalmi struktúra, amely ismeretlen háttéremberekkel és hálózati rendszerrel a hatalom megtartására és az erőforrások leszívására szerveződött. Ez a politikai erő szövevényes háttérerők sokaságával megőrizte és működtette saját privilégiumait, befolyási lehetőségeit, az állami pénzekhez való hozzájutásának megszokott, számára természetes formáit (protekció, korrupció, lopás, maffiamódszerek stb.). Ami mára megmaradt az utódpártból, az nem a párt, hanem a szervezett politikai maffiákra jellemző pénzleszívásra szerveződött erő.
A szocialistáknak közismerten a hatalom a minden, az annak megszerzésére használható eszközök pedig bármilyenek lehettek. Fittyet hányt a tömegek véleményére, népszerűségvesztésére, petíciók sokaságára, százezrek tüntetésére. Ebből a logikából következően az MSZP képtelen volt a kormányzati hatalmat időben „továbbadni”, s így az most fájdalmasan a kezébe égett. A párt vezetőinek fröcsögése, túlságos magabiztossága az emberek számára elbizakodottságként, nagyképűségként, önteltségként jelent meg, és a korrupció szinonimájává vált. A szocialisták által korábban hirdetett szociális elhivatottságból és az úgynevezett baloldali életérzésből mára csak egy semmitmondó posztkommunista manír maradt, amelyet legfeljebb az idősek elhomályosult emlékei, unokáiknak mesélt legendái vagy a kiüresedett jelszavak őriztek meg. Ebből következően a győztes erők egyik fő feladata e korrupt hatalmi struktúra végleges szétzúzása lesz.
Az eddig kormányzó MSZP-sek rendkívül alacsony támogatottsága mutatja, hogy milyen hatalmas indulatok fortyogtak vele szemben a társadalom mélyében, amiről ők nem akartak tudomást venni. A vesztés következményei a megújulni képtelen szocialisták számára az önkormányzati választásokig mutatnak, hiszen egyéniben sokkal rosszabbul szerepeltek, mint pártlistán. Nincsenek hiteles politikusaik, a mostani megméretésen neves polgármestereik is sorra megbuktak. Hiteltelen párt, hiteltelen emberek bizony nem tudnak elfogadható alternatívát felmutatni a polgári párttal szemben. Ráadásul a politikai versenytérben megjelent mellettük egy kihívó, a Lehet Más a Politika, amely most még kicsi, de idővel könnyen naggyá válható baloldali erő.
A győztes pártszövetség
Az MTA Politikai Tudományok Intézete keretében végzett kérdőíves kutatásunk egyik tanulsága, hogy a volt MSZP-s szavazók háromféleképpen viselkedtek. Egyharmaduk most is makacsul kitartott pártja mellett, másik harmaduk kiábrándultságában nem ment el szavazni, harmadik harmaduk viszont átpártolt a többi parlamenti párthoz, nem kis arányban a Fidesz–KDNP-hez.
Minek köszönhető a Fidesz–KDNP történelmi győzelme? Mindenekelőtt visszafogott kampányuknak. Annak, hogy négyévi munkájuk eredményét most nem hagyták szétporladni a kampányfinisben, ahogy tették 2002-ben vagy 2006-ban. Nem sértettek meg senkit, nem támadtak feleslegesen senkit, hogy megőrizhessék azt a széles szavazóbázist, amelyet korábban megszereztek. Ne felejtkezzünk meg a sajtó, a tévé, a rádió szerepéről sem. A párt, 2002-től eltérően, mára kiterjedt hírcsatornákkal is rendelkezik. 2006-hoz képest ezeknek jelentősen megnőtt a véleményformáló befolyásuk, így 2010-ben már nem lehetett emberek tömegeit egy nagy horderejű hazugsággal megtéveszteni.
Az új magyar demokrácia húsz évében még soha nem volt ehhez hasonló egység a magyar társadalomban. A szavazók döntő többsége egyetlen politikai tömörülés, a Fidesz–KDNP mögé sorakozott fel. A pártszövetség történelmi jelentőségű tettet hajtott végre, hiszen először fordult elő, hogy pártlistán az ország összes választókerületében többséget szerzett. A pártszövetség ugyanis hosszú és szívós munkával végül is képes volt a választóknak megjeleníteni mind a két nagy választói elvárást: a nemzetit is és a szociálisat is. A szavazatok magas száma azt bizonyítja, hogy országos szinten képesek voltak integrálni a nemzeti érzelmeikben és szociális indíttatásaikban is érzékeny választókat. A legnehezebb pontja ennek a feladatnak a nyugdíjasok megnyerése volt, hiszen az idősebb korúak véleménye nagyon nehezen változik. Nem ígéretlicitálással és nem is pusztán csak kampányagitációval próbálta elhitetni velük, hogy értük (is) van, hanem a szociális népszavazással ezt sokuk számára egyértelművé is tette. A referendumok erejét tehát nem szabad lebecsülni, ahogy pedig sokan eddig tették még polgári ellenzékiek is. Így soha nem látott nemzeti és szociális egység jött létre, s ez várhatólag a jövő terheinek cipelését megkönnyíti. De nemcsak a pártról van szó, hanem annak vezetéséről is.
A leendő miniszterelnök
Közép-Európában a vezetőknek mindig is kivételes szerepük volt, s most is erősebb a kiemelkedő személybe, mint általában a politikai intézményekbe vetett bizalom.
Ne felejtsük el, hogy Antall József húsz évvel ezelőtti fénykorában sem tudhatott maga mögött félmilliónál több szavazót. Orbán Viktor átgondolt stratégiájának köszönhetően most nemcsak egy nagy jobboldali pártot teremtett meg, hanem végre létrehozott egy olyan európai jobboldalt, amelynek erős nemzeti gyökerei vannak. Pártja élén úgy európai, hogy tudja, mindenekelőtt a magyar érdekek védelme a kötelessége. A Fidesz elnökének tette és szerepe engem leginkább a volt lengyel köztársasági elnök, Lech Kaczynski történelmi tettére emlékeztet. Azt is látnunk kell, hogy most az önmaga szavatosságát is túlélt MSZP-s erőket legyőző párt élén Antalltól eltérően nem egy beteg ember áll, hanem egy dinamikus politikus.
Orbán Viktor ereje teljében van, s nemcsak akar építkezni, de hisszük, hogy tud is építeni. Mögötte pedig soha nem látott egységben egy ország áll most: bizalommal és reménnyel.

A szerző politológus