Egy pakisztáni származású, amerikai állampolgárságú, connecticuti férfit tartóztatott le a rendőrség tegnap a szombat esti New York-i merényletkísérlettel kapcsolatban. Faisal Shahzadot azzal vádolják, hogy ő vezette a Times Square sarkára a robbanószerrel megrakott autót. A hatóságok egy Dubajba induló repülőgép fedélzetén leltek rá a férfire. Az amerikai főügyész elképzelhetőnek tartotta, hogy egy külföldi terrorszervezet nyomaira bukkantak, egyúttal semmi bizonyítékot nem talált, amely azt erősítette volna, hogy a pakisztáni tálibok álltak volna a kísérlet mögött. Eric Holder közölte, Shahzad mellett más gyanúsítottakat is megpróbálnak elfogni, így térképeznék fel a merényletet kitervelő szervezetet. Egyes hírek szerint Pakisztánban letartóztattak „legalább egy” férfit a Times Square-i merényletkísérlet kapcsán. Jim Cavanaugh, az alkoholért, a dohányáruért, a lőfegyverekért és a robbanóanyagokért felelős szövetségi iroda korábbi ügynöke úgy látta, a kísérlet „külföldről inspirált” akció lehetett, ám az amatőr módon összeállított pokolgép arra enged következtetni, hogy nem az al-Kaida vagy más, hasonlóan szervezett csoport áll mögötte.
Az amerikai hatóságok szerint a gyanúsított most tért haza pakisztáni látogatásáról. Shahzad 2009-ben kapott amerikai útlevelet, így fényképe megvolt az adatbázisban, a nyomozók ennek segítségével találtak rá, minthogy a merényletkísérlet során használt Nissan Pathfindert három hete vásárolta Connecticutban, az eladó pedig felismerte Shahzadot a képről.
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!