Röviden

MN
2010. 05. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezermilliárdos lyukak az idei büdzsében
Milliárdos károkat okoztak a magyar gazdaságnak az elmúlt évek visszaélésgyanús ügyei – nyilatkozta a Hír Televíziónak az Állami Számvevőszék volt elnöke. Kovács Árpád azt mondta: hatalmas összegek hiányoznak az államkasszából. A gazdaságban óriásiak a kintlévőségek, a korrupciós jelenségek megerősödtek. Mindez ezermilliárdokban mérhető társadalmi veszteséget okoz – fejtette ki Kovács Árpád, aki szerint az új kormányra több helyen csontvázak várnak a jelenlegi költségvetésben. (MN)

Nem indulnak buszok a vonatok helyett
Egyetlen ajánlattevő, a Volánbusz Közlekedési Zrt. által vezetett konzorcium tett ajánlatot, de az is érvénytelen lett a MÁV-Start Zrt. közbeszerzési eljárásán. A vasúttársaság többek között a megszüntetett vonalaknál kért volna a személyszállítás helyettesítésére autóbuszos szállítást. A közbeszerzés 200 millió forintos keretszerződésre vonatkozott, amit a duplájára lehetett volna emelni. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.