Trianon évfordulóján zúgnak a harangok
A trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából június 4-én 16.30-kor országszerte megszólalnak a református és az evangélikus templomok harangjai – közölte a Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata. A közleményben az olvasható: „Az igazságtalan trianoni békediktátum 90. évfordulóján (…) a harangszó nemcsak arra emlékeztet, hogy Trianon egy egész nemzetet, közösségeket, családokat és egyházakat megnyomorító döntés volt, de az Istennel való találkozásra is hív, aki erősebb minden erőtlenségünknél.” (MTI)
Végső búcsút vettek Toller Lászlótól
Mély részvét mellett családtagok, barátok, pályatársak és tisztelők vettek végső búcsút Toller László volt szocialista országgyűlési képviselőtől, Pécs néhai polgármesterétől a baranyai megyeszékhelyen tegnap. Az életének 60. évében múlt hétfőn elhunyt Toller Lászlót az MTI becslése szerint több mint ezren kísérték utolsó útjára. A gyászszertartáson részt vett Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, több volt és jelenlegi miniszter, országgyűlési és önkormányzati képviselő, s mások mellett a helyi közélet jeles személyiségei, így Páva Zsolt fideszes polgármester is.
Sólyom: Sok pénzt az oktatásra!
Semmilyen kiadást nem szabad sajnálni az oktatás teljes rendszerének újjáépítésére; ebben nyilvánulhat meg egyértelműen a kormányzat elszántsága, hogy valóban rendbe akarja hozni az oktatásügyet – mondta Sólyom László köztársasági elnök tegnap egy konferencián Budapesten. Az államfő a Hogyan lehet a felívelést segítő szárny az oktatás? című tanácskozáson elmondott megnyitóbeszédében arról is szólt: mindig támogatta a kistelepüléseket abban a harcukban, hogy megtarthassák saját iskoláikat. Kifejezte azon reményét, hogy ez a törekvés meghallgatásra talál. Sólyom László azt is hangsúlyozta, hogy a cigányság integrációjának az iskola az útja. (MTI)
Sneidert Roynak becézték
Sneider Tamás, az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának jobbikos elnöke a köztévé reggeli műsorában elmondta, korábban valóban Roy volt a beceneve, azonban a bőrfejű jelzőt az előző rendszertől kapta. 16 évesen ugyanis motorral kiment Erdélybe, ahol beszerzett egy térképet, majd hazatérve kitette az iskola falára, és felrajzolta arra Magyarország régi határait. Ezután egy politikai tiszt érkezett az iskolába, aki kihallgatta, majd a kartotékra azt írta, hogy ő „bőrfejű”. Sneider hozzátette, hogy valóban a Nemzeti Ifjak Egyesületének egyik vezetője volt. (MTI)

El sem hiszi mekkorát nőttek a nyíregyházi jegesmedve ikrek - videó