Röviden

MN
2010. 05. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bakijevet kérik
A kirgiz átmeneti kormány rendeletben utasította az ügyészséget, hogy kezdeményezze a külföldre menekült Kurmanbek Bakijev volt elnök kiadatását, büntetőjogi felelősségre vonása érdekében. A kormány sajtószolgálatának tegnapi közlése szerint a rendelet egyúttal megfosztja Bakijevet elnöki státusától és mentelmi jogától, „amiért utasítást adott békés polgárok agyonlövetésére”. (MTI)

Magyarázza a PM az adattitkolást
A Fővárosi Bíróságon tegnap újabb érvekkel próbálta megindokolni a Pénzügyminisztérium (PM), hogy miért nem adta ki azokat a költségvetésre vonatkozó, közérdekű adatokat, amelyeket Langmár Ferenc újságíró korábban kért a tárcától. A PM képviselője a tárgyaláson azzal érvelt, hogy nem ő az adatkezelő, hanem
a neki alárendelt Magyar Államkincstár. A kért adatoknak azért van jelentősége, hogy össze lehessen vetni az államháztartás tavaly év végi állapotát azzal a jelentéssel, amit a PM később kiadott. (MN)

Bírság burkáért
Ötszáz euró bírságot kell fizetnie egy észak-olaszországi városban élő tunéziai nőnek, mert burkát – a testét és arcát teljes egészében eltakaró muzulmán női öltözetet – viselt az utcán. Férje közölte, ezután megtiltja feleségének, hogy elhagyja otthonukat. Olaszországban ez az első eset, hogy pénzbüntetéssel sújtottak valakit burka viseléséért. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.