Vannak filmek, amelyeknek mindenféle ünnepélyesség és csinnadratta nélkül lesz vége – egyszer csak elsötétül a vászon és beáll a csend. Götz Spielmann Oscar-díjra jelölt Revánsa ilyen: áll egy napraforgósárga bogárhátú az osztrák őszben, a parasztház ajtaja becsukódik, feltámad a szél. És a vége főcím alatt halkan elered az eső, a távolban dörög, zápor mossa a tájat, az embert, a történetet.
Kiugrasztom a nyulat a bokorból: Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascalját leszámítva rég láttam ilyen nagy ívű, ízig-vérig európai műalkotást a moziban. A Reváns gyönyörű film, egy „nyugatinak” az egzotikuma miatt, egy magyarnak a sógori meghittség miatt. Hiába a kategóriabesorolás, a Reváns dehogy thriller. Film, nagy f-fel. Eszköztárában minimalista, színész-centrikus, lélegzetállítóan drámai, karcosan érzelmes, lassú, statikus, székhez szögező szerzői alkotás.
Kilátástalan helyzetét bankrablással oldaná meg a börtönviselt bordélyházi alkalmazott. Terve akkor válik élessé, amikor kedvesét, az orosz származású prostituáltat megalázza a bordély egyik törzsvendége. Mint azt sejteni lehet, a bankrablás ötlete már magában hordja a bukást is, a csillogó jövő reménye a halált, a férfi mégis kirabolja az általa jól ismert kis település helyi fiókját. A film második része a mély lelki mínuszból indul: a bordély fülledt levegőjét Spielmann a Waldviertel madárcsicsergésére, ázott avarszagú erdeire, tehén bőgte parasztházára cseréli.
A Reváns egyszerre fázós boszszúfilm és a pozitív jellemfejlődés meleg drámája. A bankrabló úgy kezd új életet, hogy észre sem veszi: fát aprít naphosszat a nagyapjának az istállóban. Szabad perceiben pedig a szomszédot kémleli: a rendőrt, aki a bankrabláskor tönkretette az életét. És a vénasszonyok nyarában egyszerre rajzolódik ki a két férfi tragédiája, a törvény emberéé, aki képtelen gyereket nemzeni a feleségének, s most már vér is tapad a kezéhez, a bűnözőé, aki többé nem szerethet. Spielmann nem ingadozik: nem járatja csúcsra az érzelmeket, nem ad teret az érzelgősségnek, komoran, szikáran, de hatalmas együttérzéssel vezényli színészeit. A színészek pedig az elmúlt évek egyik legjobb alakítását nyújtják: a kilencven felé közelítő Johannes Tahnheiser idős parasztja olyan hiteles, hogy eszünkbe sem jut, színész bújt a csizmába. Johannes Krisch bankrablója a fiatal Dzsoko Roszicsra emlékeztet. Barázdált arca, bajsza, frizurája, lénye az elhalt lélekről árulkodik, csendje hangosabb minden üvöltésnél.
A film csúcspontján összefut bűnöző és rendőr az erdei horgásztavacska partján. Ólomsúlyos szavakat váltanak. Pilinszky jut eszembe, és felzúgnak az egek és szél támad, és ez a hatalmas sóhaj a tájban már előrevetíti a film végkifejletét. A sorsdrámák mentén haladó Spielmann ugyanis tudja, hogy a bosszúnál ilyen helyzetben csak egyetlen dolog könyörtelenebb: a kegyelem.
(Reváns – színes, feliratos, osztrák thriller, 117 perc, 2008. Rendező: Götz Spielmann. Forgalmazó: Mozinet.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
