Szocialista lebeszélőshow

Hét nap a demokráciáért – így szól az MSZP legújabb jelmondata. Ez díszeleg a sajtótájékoztatóikon Lendvai Ildikó előtt a pulpituson. A legtöbben rögtön arra gondolnak, miért pont ezt a hét napot akarták az utolsó pillanatban megragadni? Vajon mi gátolta őket, hogy a rendelkezésükre álló nyolc esztendőben tegyenek meg mindent, ha oly nagy becse van előttük a demokratikus értékeknek? 8 év a demokráciáért – nem festett volna ez sokkal szebben? Így egyfajta freudi beismerő vallomásként is értelmezhető, hogy helyette ezt a hétnapos bizonykodást erőltetik. A rossz tanuló utolsó nekiveselkedése ez, mielőtt a tanár szekundával a helyére küldi, hogy aztán otthon magyarázhassa a bizonyítványt.
Persze tudjuk, igazából másról szólna a sértett baloldali büszkeségtől csöpögő szlogen. A szocialista párt nem arról ismerszik meg, hogy a polgári oldaltól való páni rettegés plasztikus megjelenítését kifelejtené a repertoárból. Hogyne tudnánk, hogy a „7 nap a demokráciáért” a második fordulóig hátralévő idő visszaszámlálását hivatott jelképezni! S mozgósítani a demokráciáért aggódó szíveket, hogy addig tegyenek meg mindent, amíg szárba nem szökken a kirekesztő és kontrollálhatatlan túlhatalom, s a jogállamiság nyolc éven át féltő gondoskodással óvott szocialista virágait diktatórikus bakancsaival el nem tapossa. Van azonban egy rossz hírünk a magát baloldalinak mondó önérdekvédelmi társulatnak. A nagy többség ezt úgy értelmezi: hét nap a demokráciáig. A hét nap múlva beköszöntő demokráciáig a mai vircsaft helyett. Nem elég drukkolni a még versenyben lévő ötvenhét képviselőjelöltnek – legalább egy sétát meg kell tenni a szavazókörig. Erről az apró adminisztrációs tennivalóról viszont bajosan állítható, hogy fájdalmas tehertétel. Mindenki kapott a választási irodáktól emlékeztetőt, nehogy megfelejtkezzen a második fordulóról. Egy behúzott iksz a megfelelő helyre még senki lelkében sem okozott maradandó károsodást. Éppen ellenkezőleg: ha ezen múlik, hogy végre ne csak az arra hatóságilag, exkormányzatilag engedélyezett kör, a nokiás dobozosok kasztja részesülhessen a demokráciából, már busásan megérte a kis voksolási testmozgás. Nem kell félni. Ez tényleg nem fog fájni – biztathatjuk még azon keveseket is, akik hajlamosak lennének nyolc év kormányzati szabadrablás után is az álbaloldaliakat támogatni.
Derűlátásra ad okot, hogy a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a lakosság többsége örülne a polgári szövetség kétharmadának és a megkérdezettek majd háromnegyede elégedett az első forduló eredményével.
A jelek szerint nincs is más tennivaló, mint hogy ezen a nyomvonalon kell továbbhaladnia a nemzetnek a vasárnapi választási dologidőben, bármit is kárognak a szocialista vészmadarak. Kész csoda, hogy egyik slágerkövetelésüket, a mindentől és mindenkitől való azonnali elhatárolódás igényét mintha kevesebbet hallanánk. Feltehetőleg azért, mert mostanság ők határolódnak el – saját maguktól. A párt nevét sem szerepeltetik a szórólapjaikon, de még a piros színekkel is oly csínján bánnak, hogy élő ember rá nem jönne, hogy bármi közük van a jelölteknek a vérvörös szegfűs emblémás nómanklatúrás gárdához. Saját kalácsadó pártjuktól is elhatárolódnak? Akkor hogyan várják el a megszorításokkal küzdő emberektől, hogy álljanak ki mellettük és adják nekik a voksaikat? Közben a Fidesz–KDNP jelöltjeiről duruzsolnak mindenféle hazug rémmeséket. Leginkább azt, hogy az illető már mandátumhoz jutott, így felesleges rá szavazni, de riogatnak sosem volt programpontokkal, nyilatkozatok kiforgatásával. Mindennel, ami felfordíthatja a jóérzésű emberek gyomrát. De mit számít a lejárató kampány, ha mindenki teszi a dolgát, és elbandukol ismét szavazni, ahol van második forduló? Inkább még serkentheti a polgári voksolási elszánást.
Hogy nagyapám – aki a lóverseny szerelmese volt, így példáit is gyakran merítette e tárgykörből – egyik kedves mondását idézzem: nem szabad feladni, mint a rossz ló az utolsó kanyarban. Főként, ha már a célegyenesben vagyunk.