Sztrájk és tüntetés Görögországban

MTI
2010. 05. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakszervezetek felhívására csütörtökön újabb 24 órás általános sztrájk kezdődött Görögországban a megszorító intézkedések ellen. Az iskolák és minisztériumok tegnap zárva tartottak, a kórházak minimális személyzettel dolgoztak, az idegenforgalmi látványosságok sem fogadtak látogatókat. A légi irányítók nem vettek részt a munkabeszüntetésben, mert nem akarnak további károkat okozni a görög idegenforgalomnak. Ugyanakkor néhány görög repülőtér zárva tartott. A délelőttre szervezett tiltakozó tüntetésen mintegy húszezren vonultak a parlament elé. A megmozdulás rendjét 1700 rendőr őrizte, legalább 36 személyt őrizetbe vettek. A felvonuló tömeg a Tolvajok, gyertek ki! felkiáltással vonult a parlament épülete elé. A szakszervezetek azt szeretnék elérni, hogy a kormány vonja vissza a megszorító intézkedéseket, ezen belül is elsősorban a nyugdíjreform tervezete ellen tiltakoznak. Ennek keretében fokozatosan 60 évre emelik a korkedvezményes nyugdíj alsó korhatárát, s 10 év alatt fokozatosan felemelik 65 évre a rendes nyugdíjkorhatárt is.
Továbbiak a 12. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.