Távfűtésen kívül ezentúl távhűtést is kínál a budapesti Főtáv. A társaság tulajdonában lévő Csepeli Hőszolgáltató Kft. nyújt elsőként ilyen szolgáltatást hazánkban a lakossági szektorban egy szintén csepeli lakópark számára. A Főtáv közölte, jelenleg is több hűtési ajánlat kidolgozása folyik, mivel megítélésük alapján ez egy környezetvédelmi szempontokból is előnyös és versenyképes szolgáltatás. A budapesti távhőszolgáltatónál abban bíznak, hogy az Ökoplusz programba belépő fogyasztóknál jelentkező, átlagosan 21 százalékos hőmegtakarítást az új fogyasztók rendszerbe léptetésével, illetőleg a távhűtési szolgáltatással ki tudják egyensúlyozni.
A cég szerint a távhűtés elsősorban – az ipari méretű fogyasztókon kívül – az új építésű lakóépületekben jelenthet alternatívát. Itt azonban a technológia legalább másfélszer, de akár tízszer is nagyobb hatékonyságú lehet, mint a hagyományos, helyi, árammal működtetett klímaberendezések. Emellett a távhűtésnek a nyári áramfogyasztásnál jelentkező csúcsterhelések csökkentésében is jelentős szerepe lehet, hiszen ezzel elkerülhető a csúcsfogyasztás miatt szükséges beruházások egy része.

Minden túlzás nélkül a tét a következő 500 év hatalmi pozíciói – videó