Tehetség és önmérséklet

Mindig örömmel tölt el, ha azt tapasztalom, hogy e történésekben, izgalmas eseményekben ínséges időkben – Újabb MSZP-s bilincsben? Van még, akit érdekel? – mi adunk témajavaslatot baloldali laptársainknak, miről is kellene írniuk.
A Népszava május 21-i számában terjedelmes cikkben foglalkozik Kerényi Imre színházi rendező lapunk május 15-i számában közölt cikkével. Kerényi azokhoz tartozik, akik 2002-ben, amikor a Fidesz meglepetésre vesztett, továbbra is kitartott a jobboldal mellett, s ezt szerepléseivel, műsoraival („Szerintem”, Hír TV) sokunk örömére, sőt vigasztalására ki is fejezte. Meg is kapta érte a magáét: az általa is alapított szakmai szervezettől levelet kapott a következő szöveggel: „Beszédeiddel, cikkeiddel nem értünk egyet, azok gondolkodásmódját, szóhasználatát elítéljük… a jövőben Veled semmilyen szakmai fórumon nem vállalunk közös részvételt.” Aláírók: Bálint András, Jordán Tamás, Marton László, Meczner János, Léner Péter, Zsámbéki Gábor.
Nyolc év telt el azóta. Nyolc nehéz esztendő. Kerényi gondolt egyet, és most, 2010-ben megkérdezte a 2002-ben keletkezett levél aláíróit, hogy ma hogyan ítélik meg saját akkori állásfoglalásukat. Helyesen cselekedtek-e?
Szembesíteni valakit régebbi önmagával nem bűn. Az ilyesmit ki kell bírni. Régebbi önmagunkat saját halottunknak tekinteni nem igazán egészséges. Ki kell tudni mondani: 1. Vállalom, ma is kirekesztenélek. 2. Tévedtem, bocsáss meg. Harmadik lehetőség nincs, csak mellébeszélés.
Levélben kereste meg szerkesztőségünket Ujlaki Dénes színész, aki felháborodott Kerényi cikkén. (Tehát nem azon, ami történt vele.) Levelében bírósági tárgyalást vizionált, több évtizedes történeteket adott elő Kerényiről, mint színigazgatóról, igazi mondandója a lényegről, a Kerényi által felvetett problémáról nem volt.
Kerényi cikke ugyanis arról szólt, hogy tehetséges emberek, művészek vehetik-e maguknak a jogot arra, hogy politikai alapon kizárjanak, kirekesszenek, megbélyegezzenek valakit maguk közül. Csak mert a világról másképpen gondolkodik. Nem kellene ezt a dagadt ruhát másra hagyni? Nem inkább – tehetség alapon – összezárniuk kellene?
Ujlaki Dénes rosszmájú megjegyzésekkel nem fukarkodott: köpönyegforgatást emlegetett, „ávós valószínűleg nem voltál” „nem kéne ezt a pályát a továbbiakban a kívülállók nyugalmával nézned?” és hasonló kitételekkel élénkítette mondandóját.
A levél nemcsak Kerényihez, hanem Ujlakihoz is méltatlan volt. A közlést udvarias levélben elhárítottam. Ujlaki ismét írt egy levelet, javított kiadásban nagyjából megismételte az első levelének tartalmát. Úgy éreztem, ránézve lett volna a legkínosabb a levél közlése, hiszen mindenütt jobboldaliságát hangoztatja.
Ő ezt másképp gondolta, és elment a Népszavához. (Úgy is, mint tősgyökeres jobboldali.) Balliberális laptársunk boldogan címoldalra tette az „ügyet”, és a kultúrrovatban fényképekkel ellátott terjedelmes cikket közölt az „esetről”.
Nem baj. Legalább a baloldalon is elolvashatták, hogyan intik önmérsékletre Kerényit. Nem Székhelyi Józsefet, aki „Tokaj hímvesszejének” nevezte egy SZDSZ-kongresszuson, 2005. március 22-én azt az embert, aki nyolc nehéz éven át oly sokakban tartotta a lelket, ma pedig az ország többsége bízik benne. Nem a Heti hetes önfeledten gyalázkodó színészeit. Nem. Ők mind bohókás színészek, Székhelyi igazgató is közölte: az útszéli poén csak az ő magánvéleménye volt – de azért az első sorban ülő Kóka Jánostól besöpörte az elismerést. (Hol van ma Kóka? Hol van ma az SZDSZ?)
Mindenki, aki a kultúrában, a kultúráért dolgozik, nemcsak önmagáért, nemcsak a saját tehetségéért felelős, hanem a mások tehetségének szabad kibontakoztatásáért is. Korszakokat éltünk át, ahol politikai alapon kizártak, elkülönítettek, stigmatizáltak talentumos embereket.
Nem akarok hőst csinálni Kerényi Imréből, de azt semmi esetre sem gondolom, hogy az lenne köpönyegforgató, aki kitart egy választásokat vesztett párt mellett nyolc éven át.
Lelkünknek és lelkiismeretünknek jót tesz, ha legalább a fogalmakat nem zavarjuk össze.