Nem fordultak emelkedésbe tegnap a részvénypiaci indexek, s ezalól a hazai mutató sem volt kivétel. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 630,78 pontos, 2,79 százalékos csökkenéssel, 21 964,53 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 34 milliárd forint volt. Legerőteljesebben a Mol árfolyama csökkent. Az olajrészvények ára 4,57 százalékkal, 17 750 forintra esett a nap végére. A negyedéves jelentését szerda este közzétevő társaság papírjai tegnap délelőtt még csak mérsékelt veszteséget mutattak, a délutáni kereskedés során azonban jelentős eladási megbízások jelentek meg a piacon. A Mol Nyrt. 24,3 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 124,9 milliárd forint veszteséggel, miközben az árbevétel a tavalyi első negyedévi 632,6 milliárd forintról 37 százalékkal, 866,2 milliárd forintra emelkedett. Az elemzők viszont 27,1 milliárd forintos profitot vártak. Jelentősen csökkent az OTP értéke, jobban tartották magukat a Magyar Telekom és a Richter papírjai. Az OTP 2,36 százalékkal, 5995 forintra esett, az Egis pedig 3,83 százalékkal, 20 610 forintra gyengült. A Magyar Telekom árfolyama 1,47 százalékkal, 670 forintra gyengült. A Richter árfolyama 1,68 százalékkal, 41 000 forintra csökkent.

Kezdődik a Kormányinfó – élőben az Origón!