Négy év elteltével, 2010 nyarán ismét Budapesten rendezik az úszó Európa-bajnokságot. Pontosabban Magyarországon, mert az úszás végre országos sportág lett. Pécs, Baja, Hódmezővásárhely és a többi fellegvár mellett a főváros közelében is újabb bástya épült: Százhalombatta. Ide látogattunk el.
Délután három órakor, tehát „csúcsidőben” is mind a nyolc pályát a VUK SE úszópalántái birtokolják, a civil vendégek csak a másik, az úgynevezett városi uszodát használhatják. „Az új létesítmény megépítése előtt, a régi merevsátras medencében még csak négy pálya volt, és azokból is csupán kettőt használhattunk – veti össze múlt és jelen lehetőségeit Vértesi Tamás, a VUK SE edzője, miután körbejártuk az amerikai úszópadokkal felszerelt konditermet és az új öltözőket, majd azzal folytatja: – Az új uszoda és a szinte korlátlan edzéslehetőségek hatására rengeteg gyerek kezdett el úszni, ez rövid időn belül a versenyzői létszámra is kihat. Százhalombatta városa mögöttünk áll, több mint évi három és fél millió forinttal támogatja a szakosztályt, önkormányzati segítséggel épülhetett fel ez a csodálatos uszoda is.”
Amelynek névadója nem más, mint Kiss László szövetségi kapitány, aki éppen beszélgetésünk pillanatában toppan be. Nem ellenőrizni, nem is edzést vezetni érkezett, csupán egy ismerőse unokájának a mozgását szemrevételezi. Egerszegi Krisztina, Güttler Károly és Kovács Ágnes mestere a város egyik büszkesége, hiszen maga is százhalombattai lakos. Ha nem is tősgyökeres, de három évtizede látogatja a battai uszodát, a tavaly decemberben itt rendezett rövid pályás ob-t idézve nem véletlenül jegyezte meg: „A város, ahol élek, Vizi Csaba és Vértesi Tamás munkája nyomán nagy örömömre kezd úszófellegvárrá válni.” Ha azt veszszük, hogy a VUK SE ötven igazolt versenyzőt foglalkoztat, reggelente pedig négyszáz iskolás használja a sportuszodát, ez egyáltalán nem túlzás. A négy közeli általános iskola tanulói minden reggel itt úsznak, a városban szinte mindenki megtanul úszni. Nem véletlenül nyerte el Százhalombatta már 1997-ben a Nemzeti sportváros címet.
A mennyiség szinte törvényszerűen termeli ki a minőséget is, az pedig további vonzó- és húzóerőt jelenthet a társak számára. Hogy a gyakorlatban ez hogy néz ki, arról így beszél Vértesi Tamás: „A legjobb, legerősebb versenyzőnk, Szilágyi Ádám úszik az egyes pályán, ő motiválja a többieket, őt akarják utolérni. Mindenki a következő, erősebb pályára szeretne kerülni, ezért beleerősít, többet vállal. Ez a lényege az egésznek, a csoportban, csapatban úszásnak, és most már van erre helyünk. Én egykor Széchy Tamás kezei alatt dolgoztam a Komjádiban, ott kiemelkedően jó körülmények voltak, de össze sem lehetne hasonlítani a mi mostani helyzetünkkel. Itt minden rajtunk múlik. Időnk, pályánk van, mindenki úszhat, aki akar, nálunk csak az edzésekre, a versenyekre kell koncentrálni. Minden feltétel adott, reméljük, egyre több és jobb versenyzőnk lesz.”
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!