Magyarország rendezi a divízió I-es jégkorong-világbajnokság egyik hatos csoportját – így döntött a nemzetközi szövetség a tegnapi közgyűlésén Kölnben. Már a helyszín és az időpont is ismert, a magyar válogatott április 17–23. között a budapesti Papp László sportarénában fogadhatja ellenfeleit, az elitből a héten kipottyant Olaszországot, továbbá Japánt, Hollandiát, a Koreai Köztársaságot, valamint Spanyolországot.
– Senki más nem pályázott rajtunk kívül, ezzel együtt nagyon jól sikerült a magyar prezentáció. Hangsúlyozni kell, hogy ez egy nagyon erős csoport, de otthon van esély a feljutás kiharcolására. A magyar csapat megérdemli, hogy saját közönsége előtt játszhasson világbajnoki meccseket, a drukkerek pedig megérdemlik, hogy otthon szurkolhassanak ennek a szeretni való együttesnek – nyilatkozta Studniczky Ferenc, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke.
Magyarország ezt megelőzően háromszor, 2002-ben (Dunaújvárosban és Székesfehérvárott), 2003-ban (szintén Budapesten, az arénában) és 2005-ben (Debrecenben) adott otthont divízió I-es vb-nek. Feljutni egyszer sem tudott, s kétségtelen, erre jövőre lehet a legnagyobb esélye. Olaszországot leszámítva a többi vetélytársát már többször legyőzte az elmúlt évek divízió I-es világbajnokságain. Az elitből alászállt olaszokkal tavaly a rigai olimpiai selejtezőben találkozott tétmérkőzésen, s noha 4-1-re kikapott, velük szemben sem esélytelen. S hiba lenne elhallgatni, de tényleg már az utolsó évek előtt állunk, amikor a Ladányi, Palkovics-féle aranygeneráció tagjai és az egyre jobban megerősödő fiatalok még ütőképes elegyet alkotnak.
A közgyűlést szokás szerint az A csoportos vb helyszínén, az elődöntők előtti szünnapon tartották. A legjobb négy közé Oroszország, Csehország, Svédország és Németország jutott. Az oroszok kiemelkednek a mezőnyből, eddig mind a hét mérkőzésüket nagy fölénnyel nyerték meg, csütörtök este Kanadát múlták fölül könnyedén, 5-2-re. Óriási meglepetésnek kell történnie ahhoz, hogy ne nyerjék meg a világbajnokságot. Az elődöntőben a házigazda németekkel találkoznak, akik csütörtökön meglepetésre a négy kapuvasat is ütött Svájc elleni 1-0-lal kicsikarták a továbbjutást. A mérkőzést hatalmas tömegverekedés zárta a jégen, de a drukkerek sem nyugodtak. Németország tavaly csak azért nem esett ki, mert az idei tornát rendezheti.
Erdő Péter: Az igazi szeretet rábízza magát másokra















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!