Zsiráf az ablakban

„Amire vállalkoztunk, elvégeztük. Sőt, ennél is többet tettünk, növekedési pályán lévő gazdaságot adunk át.” (Bajnai Gordon távozó kormányfő, 2010. május 14.) „Dinamikus növekedésnek indult a gazdaság.” (Szollár Domokos kormányszóvivő az átadás-átvételt jelképező Ablak-Zsiráf bemutatásakor, 2010. május. 13.)

A kormányváltás idejére egyszerűen megszépültek a mérlegek. De csak itthon. Az unió statisztikai hivatala szerint nem növekedtünk, épp ellenkezőleg, további 0,8 százalékkal esett vissza idén a magyar gazdaság, miközben a lengyelek, a csehek és a szlovákok mind-mind bőven a pozitív tartományban járnak

Itt állunk néhány nappal a kormányzati átadás-átvétel történelmi pillanata előtt, és máris félretehetjük minden aggodalmunkat. Megtudtuk, hogy hál’ istennek a dolgok a legnagyobb rendben vannak. Bajnai Gordon leköszönő kormányfő és Oszkó Péter szintén leköszönő pénzügyminiszter a minap személyesen garantálták, hogy kihúztak minket a recesszió feneketlen gödréből, egyúttal véget vetettek az utóbbi nyolcvan év legmélyebb válságának.
A múlt héten az is bizonyossá vált, hogy valójában egy szakadék széléről visszafordított ország szekerén ücsörgünk, amelyet még időben letérítettek „a gazdasági összeomlás felé vezető útról”. A válságkezelő kormány pénzügyminisztériuma szerint fegyelmezett gazdálkodással „nem gyártották a problémákat, hanem megoldották azokat”. Vész fenyegette az országot, de elhárították.
Most megint minket irigyelhet fél Európa, sőt inkább már a háromnegyede, mert a magyar államkassza az egyik legstabilabb az egész unióban, és a gazdaság is dinamikus növekedésnek indult. A mindig is független statisztikai hivatal mindezt impozáns, friss adatokkal alá is támasztotta: eszerint a magyar termelés nem kevesebb mint egytized százalékkal emelkedett az első negyedévben a tavalyi mélypontokhoz képest. Mindenki lelkesedhet, oly sok idő után végre pozitívba fordult a bruttó hazai össztermék (GDP), bővült a magyar gazdaság, gyarapodunk, beindultak a növekedés motorjai, a kormány egy kilábaló gazdaságot ad át utódjának. „Már termelnek újra a gyárak, a gépben feszít az erő…” Immár nemcsak raktárra, hanem új megrendelésdömpingre dolgoznak, húz az export, a kis- és középvállalkozások pedig fellélegezhetnek. Kinn vagyunk a válságból.
A „szakértői” kormány tagjainak megható búcsúbeszédeiben csak apróbb szépséghibák akadnak. A hazai GDP jelenleg durván 26 ezer milliárd forint körül mozog, vagyis a kormányfő parlamenti szónoklatában említett „növekedés” nem több, mint egy hozzávetőlegesen 26 milliárd forintos nagyságrendű eltérés a tavalyi gyalázatosan rossz, mínusz hétszázalékos visszaeséshez képest.
A „kilábalás” nagyságrendjét érzékelteti, hogy körülbelül ennyi pénzt szórt el éppen a Bajnai vezette Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a közbeszerzési botrányként elhíresült iskolai digitálistábla-csomagra. De más megközelítésben is jól látható a „bővülés” dinamikája. Mivel május elseje idén éppen szombatra esett, ezért körülbelül 25-30 milliárd forintnyi állami bér kifizetését lehetett áttolni a következő hónapra, hogy jobban mutassanak az átadás-átvétel statisztikái.
A kormányváltás idejére egyszerűen megszépültek a mérlegek. De csak itthon. Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint nem növekedtünk, épp ellenkezőleg, további 0,8 százalékkal esett vissza idén a magyar gazdaság, miközben a lengyelek, a csehek és a szlovákok mind-mind bőven a pozitív tartományban járnak. Ki érti ezt? A statisztikusok szezonálisan kiigazított adatokról, naptárhatásról beszélnek, mások ismét kreatív könyvelgetést sejtenek, megint mások véletlen egybeesésnek tartják, hogy éppen egy paraszthajszállal a nulla feletti eredménnyel sikerült zárni a ciklust. A kétségek eloszlatása végett pillantsunk bele a kormányzati Ablak-Zsiráfba, mert Szollár Domokos kormányszóvivő is úgy tudja, hogy „ebben minden információ megtalálható, innen az ország helyzete pontosan megismerhető”, vagyis tekinthetjük a korrekt elszámolás alfájának és ómegájának.
Kezdjük talán az A betűnél: A mint adósság.
A jegybank legfrissebb adatai szerint a Gyurcsány–Bajnai-kormány elképesztő adóterhet hagy hátra: ma minden egyes magyar állampolgárra több mint kétmillió forint állami adósságteher jut a kisgyerektől a nyugdíjasig. Ilyen mértékű eladósodás példátlan az egész régióban, ennek az adóssághegynek az elhordása két kormányzati ciklust is felemészthet.
Egyet lapozunk, és máris az Á betűnél tartunk. Á mint államháztartás. A túlköltekezés már most az egész évre tervezett összeg 80 százalékánál tart, ám Oszkó szerint „sok országban örülnének a hatalmat átvevő kormányok egy ilyen egyensúlyi állapotú államháztartásnak.”
Következne a B mint bizalom és a Cs mint csontváz, ezeket az oldalakat azonban nyugodt szívvel áthajtjuk, mert ilyenek ugye nem léteznek. Nincsenek elszámolatlan tételek a büdzsében, nem ketyegnek adósságbombák, a fizetésképtelenség határán egyensúlyozó önkormányzatok lejáró adósságállománya nem létezik. A vártnál több adó folyik be, hiszen – ha csupán 0,1 százalékkal is, de – bővül a gazdaság. Így csökkennek majd a válsághoz kapcsolódó kiadások is, mert a válság már nem létezik. Sikeresen kezelték, felszámolták, eltűnt.
D mint deficit, tehát tartható, a jó irány adott, Bajnai szerint csak azt az utat kell követni, amelyet ők már kijelöltek az új kormánynak. Ennél plasztikusabban fogalmazott Szollár Domokos, aki szerint tekerik a biciklit, lepattannak róla, és a Fidesz csak felpattan rá.
Elbringázunk tehát az F-hez. F mint foglalkoztatottság. A 0,1 százalékos dübörgés ellenére 16 éve nem látott magasságban van az állástalanok száma. Lehet, hogy minket irigyel fél Európa, de a foglalkoztatási rangsorban ettől még a legutolsó helyen állunk az uniós tagországok között.
Ezt viszont ellensúlyozza az I mint infláció. Ebben ugyanis az elsők vagyunk az EU-ban. Válság ide, fogyasztási visszaesés oda, Magyarországon drágulnak a legnagyobb mértékben az árak, az adóemeléseknek köszönhetően.
Hajtunk egyet, és máris itt a J betű. J mint jövedelem. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) múlt heti kimutatásuk szerint egy átlagos egyedülálló munkavállaló Mexikó után nálunk viszi haza a legkevesebb fizetést, köszönhetően Európa második legnagyobb adóterhelésének.
Elidőzhetünk még a T mint törlesztési gondokkal küszködő devizahitelesek százezreinél is, de említhetnénk a V mint versenyképességet, ahol szintén lendületesen csúsztunk lefelé a nemzetközi listákon.
Végül Z mint záróra. A szocialista kabinet korábbi központi problémája, a röviditalok napi standolásának törvényi szabályozása végül megnyugtató megoldást hozott, így már csak a többi gond hárul az új kabinetre.
Lehet, hogy a szocialisták éppen úgy hazugsággal távoznak, mint ahogy kormányra kerültek?