Pécs belvárosában, a Király utcai Vasváry-házban nyílt meg az első, Angster József orgonaépítő mesternek emléket állító kiállítás. Bár az Angster-gyár Mária utcai épülete ma is a város tulajdonában van, egyelőre nem sikerült állandó múzeumot létrehozni – mondta el Hajdók Judit orgonaművész és orgonakutató, a kiállítás rendezője. Az ő tízéves kutatómunkájának köszönhetően tekinthetjük meg azt a gyűjteményt, amely az Angster-gyár csaknem egy évszázados történetét mutatja be. Az eredetileg német származású alapító, Angster József virágzó, három generáción átívelő vállalkozást hozott létre, és a város egyik legtiszteletreméltóbb polgáraként fejezte be az életét. Az első orgonát a pécsi zsinagógának készítette 1867-ben. Ez a szerencsés megrendelés alapozta meg a későbbi virágzó vállalkozást, amely az ország orgonáinak egyharmadát építette. A kiállításon egy hatalmas térképen láthatóak azok a városok, amelyeknek egy, de sok esetben akár három-négy templomában is Angster-orgona található. A szegedi fogadalmi templom építése idején „a magyar ipar győzelmeként” ünnepelték, amikor az osztrák riválissal szemben az Angster-gyár kapta a megrendelést.
A történet rekonstruálásában nagy segítséget jelentett Angster József német nyelvű, rajzait is tartalmazó naplója, melyet kordokumentumokkal együtt mutatnak be a tárlaton. A gyermekek és unokák elsősorban a pneumatikus orgona megjelenése kapcsán végzett munkájuk révén váltak ismertté, de Angster József fiai, Emil és Oszkár nevéhez fűződik az aquincumi orgona régészeti leletek alapján történt, első rekonstrukciója is.
Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!