A 38. ökölvívó Eb győztesei (48 kg-tól felfelé). Barnes (ír), Alojan (orosz), Abzsalimov (orosz), Makarov (német), Szelimov (orosz), Dzsavanjan (örmény), Bacskai Balázs (magyar), Csebotarjov (orosz), Betyerbijev (orosz), Mehoncev (orosz), Kuzmin (orosz).
(Moszkva)
Június 12. Oroszország napja, s egyben nemzeti ünnep Borisz Jelcin egykori elnök rendelkezésére 1994 óta. A Szovjetuniótól való „függetlenedés” ugyan történelmi anakronizmus, de ez idén sem akadályozta meg a helyieket abban, hogy Vörös téri óriáskoncerten és egyéb rendezvényeken élvezzék a hirtelen jött moszkvai nyarat, s lobogtassák úton-útfélen a fehér-kék-piros trikolórt. Bár véletlenül estek az idei ökölvívó Európa-bajnokság döntői erre az eseményre, a zászlók a zsúfolt Megaszport Arenából sem hiányoztak, ahol ugyancsak „Oroszország napját” rendezték. A házigazdák nyolc dobogósából heten jutottak be a fináléba (csak Káté Gyula állított meg egyet), s szombaton mindegyikük otthon tartotta az aranyat! Tizenöt ország szerzett érmet, tizenegy delegált döntőst, s öt örülhetett végső diadalnak.
Mi, magyarok, pontosan egy évtizeddel a 2000-es tamperei Eb után megint az elitbe tartozunk, amit az éremtáblán elért harmadik hely szintén jól mutat. Két honfitársunk döntőzhetett – erre legutóbb az 1996-os vejlei kontinensviadalon akadt példa –, időben először kisváltósúlyban (64 kg) Káté Gyula. Aki sajnos nem került a pontozók kegyeibe, ráadásként képtelen volt rálelni a folyamatosan menekülő – s ezért intés helyett csak figyelmeztetést kapó – örmény Gracsja Dzsavanjan stílusának ellenszerére, így végül 3-2-re kikapott. „Nem hiszem el, hogy nem tudok világversenyt nyerni! Megverem az oroszt, erre kikapok ettől a futkározós örménytől. Egyébként okos, ravasz csávó volt…” – értékelt mérhetetlenül szomorúan a zsinórban második Eb-ezüstjét (közte pedig egy vb-bronzot, s előtte még három érmet) szerzett Káté.
Ám nem maradt idő a búslakodásra, mert azonnal Bacskai Balázs következett 69 kilóban az egy kategóriával lejjebb olimpiai harmadik Alexis Vastine ellen. Kettejük eddigi egyetlen randevúján, a 2005-ös tallinni junior Eb-n a francia fiú nyert, s sportszerűtlen viselkedésével örök tüskét hagyott 22 éves honfitársunkban. Aki most „kihúzta” ezt, hiszen 3-0-s és 8-0-s vezetést követően megalázó, 12-1-es vereséget mért riválisára, s a legutóbbi magyar diadalt arató Erdei Zsolt után ő is a kontinens csúcsára ért.
– Jól láttuk, hogy gyakorlatilag mindent megvalósított a taktikából? – fordultunk tegnap a tizenhatodik magyar Európa-bajnok bokszolóhoz.
– Nagyjából igen. A francia arra számított, hogy megyek előre, de én kettős fedezékkel, hajolgatva végig ott voltam az ütőtávjában, vissza-visszaléptem, s onnan ütöttem.
– Minek köszönheti a sikert?
– Annak, hogy a Jóisten velem volt, s persze a kemény felkészülésnek. Örömteli, hogy az idén nagyon sok olyan ellenfelet vertem meg, így Vastine-t is, aki korábban legyőzött. Vele külön elszámolni valóm akadt, öt évvel ezelőtti meccsünkön fenékbe rúgott, amikor a földre csúsztam. Hát most visszakapta, átléptem fölötte, s utána már hiába bohóckodott, csak nevettem rajta. Neki maradt a tánc, nekem a győzelem!
– Április végén lapunkban éppen azt nyilatkozta, hogy az aranyért megy Moszkvába. Miből fakadt a nagy magabiztosság?
– Abból, hogy mindent megtettem a sikerért, s veretlen maradtam az idény során. Bízom benne, hogy ezt az év végéig megőrzöm.
– Tudott ünnepelni Moszkvában?
– Egyáltalán nem, a doppingvizsgálaton annyi vizet kellett innom, hogy rosszul lettem tőle, este kétszer hánytam. A győzelmi katarzis sem érintett meg, így a himnusz alatt elmaradt a sírás, egyszerűen még nem fogtam fel, mit értem el.
– Például lehagyta édesapját, s egyben edzőjét, a „csak” Eb-ezüstig jutott Bacskai Imrét.
– Azért ő szerzett még Vk-ezüstöt és egy majdnem olimpiai bronzot 1984-ből, van még mit gyűjtenem. A mostani arany mindenesetre egy hétig az ő vitrinjében marad, csak utána kerül át az enyémbe.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!