Balla Irma lánya

Tizenkét év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Hajdú Bihar Megyei Bíróság S. Sándort, Balla Irma fiát. Az ítélet szerint ő gyilkolta meg különös kegyetlenséggel az édesanyját.
A fordulatokban gazdag büntetőeljárásról beszámoló tévériportokban gyakran bukkant fel Balla Irma fia mellett törékeny alkatú húga is, aki a nyilvánosság előtt nevét és arcát vállalva az elmúlt években mindvégig kiállt testvére ártatlansága mellett. Egy pillanatra sem tántorodott el attól a szilárd meggyőződésétől, hogy bátyját ártatlanul hurcolták meg és ítélték el nem jogerősen édesanyjuk meggyilkolása miatt.
Balla Irma lányát az ítélet kihirdetése után kerestem meg. A sors hatalmas terhet rakott a fiatal lány vállára. Hogy a két ember közül, akiket a legjobban szeretett a világon, az egyiket elképesztő kegyetlenséggel meggyilkolják a saját otthonában, és aki a tragédiában lelki támasza lehetett volna, a bátyja válik a bűntett gyanúsítottjává a gyászév letelte után, megvádolják, s első fokon el is ítélik őt. Ez nem embernek való teher. A lány a múlt héten bátyja egyetemén érdeklődött, miként államvizsgázhatna le börtönbüntetését töltő testvére, hiszen már a diplomamunkáját is leadta, még az ítélethirdetés előtt. „Aki az igazságszolgáltatás malmai között vergődik, az ne akarjon egyetemre járni” – ítélkezett az egyetemi illetékes. Balla Irma fiát a jogerős ítélet előtt megfosztották az ártatlanság vélelméhez fűződő jogától és a diplomaszerzés lehetőségétől.
Pedig S. Sándor csak azt tette az elmúlt években, amit ilyen teher alatt is tennie kell. A kemény, kálvinista neveltetés miatt Balla Irma bizonyosan azt a viselkedést, kitartást, rendíthetetlenséget, testvéri szeretet várta volna el, mint amilyet a lánya tanúsít, immár három esztendeje. Kis fizetéséből a vállán cipeli testvére védelmének költségeit, állja a bátyjával közös lakásuk devizahitelét, egy éve gondoskodik egy társul befogadott öreg kutyáról, akitől egy borsodi faluban szélnek eresztve szabadult meg a gazdája. Soha egy pillanatra sem ingott meg abbéli meggyőződésében, hogy testvére ártatlan. Bátyja soha nem ismerte el a gyilkosságot.
S. Vanda két évvel fiatalabb a bátyjánál, mint mondja, egy szobában nőttek fel, testvére minden rezdülését ismeri, ő rögtön és biztosan felismerné, ha a testvére neki nem mondana igazat. Vanda a rendelkezésére álló bűnügyi iratok tartalmát – közöttük a bátyja ellen felhozott, bíróság által testvére bűnössége alátámasztására bizonyítékként értékelt tényeket is – érzelmeit kikapcsolva, pusztán mérnöki agyával, pontról pontra, minden egyes nap újra és újra végigelemzi, és egyre nagyobb meggyőződéssel állítja, semmilyen racionális, ténybeli bizonyíték nem támasztja alá testvére bűnösségét. Persze, mondhatná valaki, az lenne különös, ha a testvér a báty ellen vallana. De megismerve ezt a fiatal lányt, s hallgatva beszámolóját, mégis az volt az érzésem, itt még jócskán akadnának tisztázandó részletek.
A sajtóbeszámolók szerint a Balla Irma fia ellen lefolytatott per mintha nem arra irányult volna, hogy a bizonyítékok súlya alatt a gyilkossággal megvádolt fiatalember összeomoljon, végre bevallja a szörnyű bűnt, és gyógyírt jelenthessen lelke számára a bűnhődés. Valami meghatározhatatlan bizonytalanság lengi körül ezt az egész ügyet. Mintha nem derült volna ki tisztán és egyértelműen, hogy a bizonyítékok elégségesek-e vagy sem ahhoz, hogy ilyen súlyos vád alapján el lehessen ítélni egy embert.
A debreceni bíróság nem jogerős ítélete nem csökkentette a kételyeket a Balla-gyilkosság megoldását illetően. Inkább szaporodtak a kérdőjelek. Mindenkor a bírák lelkiismeretén is múlik, hogy elhamarkodott ítélet ne születhessen meg.